16. rész

Bébibogyók!:D Hamarabb jelentkezem, mint péntek, mivel volt egy kis időm és most ihletem is van, de egy picit rövid lett a rész, szóval igen. Egy újabb bejegyzés Harry szemszögéből, és remélem nem bánja egyikőtök sem, hogy ismerős szereplőket raktam bele. Sajnálom, ha valaki nem tudja elképzelni Őt ilyennek. 
A bonyolódások szövődni fognak, de új szereplőket megpróbálok minél kevesebbet bele tenni, hogy követhető legyen a történet.
Jó olvasást!:)

horan vandaa.xx

Harry Styles

- Valaki van odakint - hallottam meg vékony hangját, ahogy kifelé bámult az ablakon, arcát félősen a felsőkaromba dörgölte. Meglepődve pislogtam, miközben a mellkasomnak döntött feje búbját néztem, egészen addig a haja illata járt csak a fejemben és az, hogy mit tettem. Nem is az lepett meg, amit mondott, hanem hogy ezek után is nyugodtan feküdt az ölemben, mintha az előző tíz perc meg sem történt volna.

Pedig bevallom, hülye voltam, de nem bántam meg, hisz így végre megtudtam róla egy igen fontos információt. Szóval, még nem bújt senkivel se ágyba? Akkor ez is az én feladatom, és eléggé megtisztelő megtenni vele úgy, hogy neki az első alkalom lesz.

A tekintetem arra a pontra csúszott, ahova az övé is, pár pillanatba telt, míg felidéztem magamban mit is suttogott az előbb, de felesleges volt, rögtön kiszúrtam az árnyékot a rét közepén. Tény, hogy a látásom nagyon jó, hisz a munkám legfontosabb feltétele, hogy a legkisebb részletet is észrevegyem, vagy buktam az egészet, de túl sötét volt ahhoz, hogy felismerjem az alakot. 

Széles vállai biztosra tették, hogy férfi, és amikor rövid hajába belekapott a szél, szabad kezem ökölbe szorult, nem maradt sok esélyem, hogy kivel van dolgom. Testemet rögtön elöntötte az ideg, pedig még kétséges volt a személy kiléte, Louist egy könnyed mozdulattal felemeltem és az ülésre raktam, majd szó nélkül kiszálltam a kocsiból. 

Megkerülve a nagy járművet, hosszú léptekkel gyalogoltam a magas fűben, a harmatcseppek pillanatok alatt átnedvesítették a nadrágom alját, de nem tudtam vele foglalkozni. Vállam fölött hátra pillantva láttam, ahogy kíváncsi, de rémült tekintettel figyel engem Louis az autó biztonságából, míg a nyakát nyújtogatta, ujjai az ablakra simultak, körülötte pára foltot hagyva. 

Próbáltam felé valamiféle biztatást sugározni, bár minek teszem, úgy se fog történni semmi. Visszafordultam eredeti célpontom felé, egyre közelebb kerültem hozzá, de még mindig nem mozdult meg, csak mikor körülbelül tíz lépés választott el tőle, száját vigyorra húzta, ami miatt fogain megcsillant a holdfény. 

Ajkaim közül egy halk hörgés szökött ki, felismerésem miatt körmeimet tenyerembe vájtam, nehezen fogtam vissza magam attól, hogy be ne verjek egyet neki, mint ahogy ő tette; kölcsön kenyér visszajár. Ez gondolom neki is feltűnt, arckifejezése még szórakozottabb lett, majdnem elé köptem a szavakat, hogy mi olyan vicces. 

- Oh, hát ilyen erősre sikeredett volna az ütésem? - kérdezte színpadiasan, kezét szívéhez tette, mintha csak megbánta volna, majd kárörvendően felnevetett, undorodtam tőle. - Vagy csak túl puhány vagy, Styles? - folytatta halkabban, elhúzva a száját. Arcomra vicsor ült ki, míg ujjaim a kabátomra simultak, hogy megbizonyosodjak benne, egyetlen segítségem velem van-e. Tekintete követte a mozdulatomat, majd újra mosolyogni kezdett, lesajnálóan megrázva a fejét. - Úgy sem mernéd megtenni. Sokkal fontosabb a nyomorék kis elromlott életed, mint hogy kockáztass. 

Nem voltam biztos benne, hogy ha megszólalok, nem-e lesz a hangom rekedt és fenyegető, a végtagjaim bizseregtek a vágytól, hogy egyszerűen csak megforduljak és lelépjek onnan. Talán az is lett volna a legjobb döntésem, inkább, mint hogy ott maradjak és tovább hallgassam a provokálását és kutyához se méltó szavait. 
A Hold kibukkant egy sötétkék, szinte fekete felhő mögül, mire az egész rét fénybe borult, ezáltal tökéletes rálátást nyújtva arcára, tekintete újra az ökle által okozott sebemre tévedt, láttam, ahogy csodálja a "művét". Megváltozott, mióta utoljára találkoztunk, sok-sok hónappal ezelőtt, sőt, talán még évek is voltak azok, haja hosszabb lett, bőre sötétebb, szeme haláléhesen csillogott, míg régi gyerekképére borostát növesztett. Ezek mind-mind csak most tűntek fel, mivel mikor a házamnál látogatott meg, csak a kezével tudtam jobban megismerkedni. 
- Mit akarsz tőlem, Malik? - kérdeztem halkan, szemem résnyire szűkült, míg vártam a válaszára, ami nem érkezett. Miért is kaptam volna meg, ő az a fajta ember, aki ignorálja a kérdést, ha nem akar rá felelni. Helyette pillantása újra elkalandozott, egész pontosan mögém, tudtam, hogy mit vett észre és hogy talán mit kellett végignéznie, kezem újra ökölbe szorult. Nem. 
- Látom, újabb áldozatot találtál magadnak - nevetett fel, míg feltehetőleg a pár méterre parkoló autómban ücsörgő Louist figyelte, a gyomrom felfordult a gondolattól. - Vele is az lesz, mint a többivel? Undorító. 
Szám elfacsarodott, nem volt több türelmem és idegzetem ahhoz, hogy ezt hallgassam, nem akartam emlékezni, nem akartam felidézni semmit sem. Nem akartam hallani a fiatal lányok és fiúk sikolyát a fülemben és a bilincsek kattanását, nem akartam látni a könnyeket a szemükben és a kétségbeesést a könyörgéssel egybevegyülve, nem akartam érezni, ahogy a saját bőrüket mentve védekezni próbálnak. 
- Menj el! És hagyj békén, vele együtt! - mutattam a hátam mögé, miközben ingerülten sziszegtem állkapcsomat összeszorítva, nehogy üvöltéssé nője ki magát. Louisnak éppen elég volt ennyit látnia, nem akartam, hogy többet is átéljen, vele más próbáltam lenni, változni szerettem volna. 
Az ember akármilyen rossz is, és bármennyire is élvezi, hisz csak a saját örömére cselekszik, egy idő után lelkiismeret furdalása lesz, elkezdi megbánni a tettit, felejteni akar. De sajnos, az nem olyan könnyű. Az élet olyan akár egy nagy lap, mire hol szépen írunk, hol csak kaparászunk, mire vagy tollal írunk, vagy csak ceruzával, és bármennyire is nehéz elfogadni, de a múlt a legkiradírozhatatlanabb pennával van a papírosra vésve.
- Látni fogsz még, Styles. Itt leszek a városban, a legrosszabb rémálmod leszek, az árnyékod, amit nem könnyű levakarni magadról. - húzta fenyegető mosolyra ajkait, már kezdett unalmassá válni a sok vigyor, amik nem is illettek bele a szituációba. Nem mintha megijedtem volna, csak egy volt azok az emberek közül, akik a halálomról álmodnak és reggel boldogan kelnek fel, kár, hogy az nem olyan könnyű, mint gondolják. Nem tűnök el, nem válok köddé, mint néhányan, hányszor volt már, hogy arra kellett ébrednem, hogy újra egyedül vagyok? 
Farkasszemet néztem vele, eljött a pillanat, mikor elvált, hogy ki a bátrabb és ki mer hátat fordítani a másiknak és ez természetesen én voltam, szó nélkül kanyarodtam meg a sarkamon. 
A kocsit fürkésztem, amiben eloltódott a belső lámpa, mivel mikor kiszálltam, becsaptam az ajtót, nem láttam sehol sem Louist. Lezártam volna az autót, mikor eljöttem onnan? Mi van ha nem és elmenekült? De hisz nem történt semmi, nem... nem ijedhetett meg, vagy talán csak kihasználta az egyedüllét alkalmát? Színészkedett volna és valójában halálra rémült tőlem, mikor erőszakoskodtam vele? 
Idegesen gyorsítottam a lépteimen, szinte rohantam, miközben kezemet újra a kabátomra simítottam, mivel mikor utoljára tettem ezt, nem találtam, amit kerestem. Pedig ott kéne lennie, lehet, hogy kicsúszott a zsebemből és valahol a kocsi aljában, valamelyik ülés alatt van. Vagyis csak reménykedtem, hogy ott van vagy otthon hagytam.
Megkönnyebbültség járta át a testem, ahogy megláttam Louist felegyenesedni eddigi fekvő vagy lehajló pózából, ajkaimon végignyalva néztem be hozzá az üvegen keresztül, még nem vett észre. Hajába túrt, ami miatt a tincsei az ég felé meredeztek, szívesebben téptem volna meg én, miközben magam alá gyűröm, a gondolatok miatt megrezzent a szám sarka és lehunytam egy pillanatra a szemem, nem szabad.
Megígértem neki, hogy különlegessé teszem az elsőt, de hát hogy lehet egy szexet felejthetetlenné tenni? Legyek gyengéd vele és elnéző? Nem, az nem az én világom. Gyújtsak mécseseket és szórjak rózsaszirmokat az ágyra? Ez nevetséges és még jobban nem én lennék. És egyáltalán mikor? Ma este? Holnap? Jövő héten?
Életemben nem voltam még ilyen tanácstalan, őrlődve bámultam magam elé, míg megkerültem az autó elejét, eszembe se jutott hátra nézni, hogy Malik eltűnt-e már. Erősen felrántottam a vezető ülés ajtaját, majd bevágtam magam a kormány mögé, a visszapillantó tükörben csak egy másodpercre néztem az ijedt Louisra.
- Mássz előre - parancsoltam morogva, majd gyújtást adva figyeltem, ahogy kis termetű testével ügyetlenül megpróbál átmászni a két elülső szék közt, legszívesebben játékosan rácsaptam volna a fenekére, mikor félúton járt, de csak mogorván bámultam ki a szélvédőn a sötétségbe. Nem is izgattam magam amiatt, hogy itt hagyom az összejövetelt, csak Sein miatt jöttem el és mert meg kellett beszélnünk valamit, amit már meg is tettünk.
Valójában a téma tárgya nem más volt, mint a városban titkos módon feltűnő hívatlan vendégem, kinek ökle formája ott virított az arcomon, ki kell derítenem, hogy mit akar. Az biztos, hogy bosszút forral, hisz utoljára úgy váltunk el, pontosan egy éve és hét hónapja, hogy megesküdött rá; tönkreteszi az életemet és elpusztítja a gyenge pontomat.
De elképzelése sincs, hogy az enyémet hol találja, vagy ha valami rendkívüli módon fogva sikerülne is neki, nem tudná megsemmisíteni, hisz az életemet is feláldoznám érte.