2013. szeptember 30., hétfő

8. rész

Sziasztok!:) Annyira-annyira-annyira sajnálom ezt a fél hónap kimaradást, de az iskola mellett alig marad valamire időm. Ígérem, nem fejezem be a blogot, de nézzétek el, hogy ilyen ritkán jönnek a részek. 
Köszönöm a sok feliratkozót, kommentet és szép szavakat, nagyon jól esnek.:) 
Jó olvasást!
horan vandaa.xx

Louis Tomlinson

- Tudod, érdekes újra ebben a házban lenni, régen volt már, hogy elmentem - bólogatott a nappaliban szétnézve, könyökét combjára támasztva piszkálta a teás bögrét maga előtt. 
Olyan hihetetlen volt számomra, hogy mellettem ül, jól mondta, több mint négy éve volt, hogy állást kapott Sheffieldben és oda költözött. 
Apám helyett apámként tekintettem rá minden élethelyzetben, segített mikor mindenki más hátat fordított nekem és támogatott, akármibe is kezdtem. 
William, vagy ahogy ő szereti, Will a nagybátyám.
Miután az igazi édesapám elhagyott minket, ő vett szárnyai alá anyával együtt. Nincs felesége, gyereke vagy családja, csak a húga maradt neki és az unokaöccse.
- De hogy-hogy itt vagy? - kérdeztem a számhoz emelve a saját bögrémet, a gyümölcs tea gőze az arcomra csapódott. Kicsit sok citromlevet öntöttem bele, elfintorodva ízlelgettem a savanyú aromát, ahogy vártam a válaszára.
Kezét ölébe ejtve pillantott rám, miközben én a fotelban terpeszkedtem, lábamat magam alá húzva, ő kényelmesen, lábát szétvetve ücsörgött a kanapén.
- A doncasteri őrs erősítésként kért néhány rendőrt. Kapva az alkalmon jöttem, hogy láthassalak titeket. - mosolyodott el, mire megörültem, de magyarázatra volt szükségem az első mondatával kapcsolatban. Felvont szemöldökkel előrehajoltam, hogy letegyem az asztalra a csészét, ami addig az ujjaimat melegítette. A pulóveremet lejjebb húzogattam a kézfejemre, úgy néztem rá Willre.
- Miért kell erősítés? - tudakoltam a tenyerembe támasztva államat. Fecsegős kedvemben voltam, hisz olyan régen beszélgettem akárkivel is órákig a semmiről, ő még akkor is csatlakozott, ha csak az időjárásról akartam beszélni.
Az arca megmerevedett, amitől meglepődtem, kezét tördelve pillantott félre. Nem értettem mire fel a hirtelen hangulatváltozás, a levegő is mintha nehezebbé vált volna, mint a viharok előtt.
- Louis. Elszabadult a pokol Doncasterben. - ejtette ki erélyesen és nyomatékosan a szavakat. Akár egy gyerekhez is beszélhetett volna, aki összefirkálta a falat zsírkrétával.
Nekem ez nem új - gondoltam magamban, eszembe jutott a ma reggel olvasott újság főcímei.
- Féltelek titeket... Azt szeretném, hogy odaköltözzetek anyáddal a sheffieldi házamba egy kis időre. - közölte, mire köpni-nyelni nem tudtam.
Döbbenten bámultam rá, a szavai először el sem jutottak igazán a tudatomig, csak annyi, hogy arra kér, menjünk el a szülővárosomból. A helyről, ahol leéltem eddigi életemet, a rossz és jó emlékekkel együtt, a helyről, ami a múltam, jelenem és úgy terveztem, a jövőm is.
Pár nappal ezelőtt, igaz, teljesen más véleményen voltam, de azóta megváltozott valami. Vagy valaki.
Hevesen megráztam a fejem, okokért kutakodva az elmémben, de nem találtam semmit.
- Én... én nem akarok... - makacskodtam, mint egy kisfiú. Villanó tekintetétől összepréseltem a szám, és rendbe szedtem a ki nem mondott gondolataim. - Ez a környék a legbarátságosabb a városban... Megígérem, hogy elmegyünk, ha itt történik valami.
Először nem tetszett neki az ötlet, de vonásai lassan megenyhültek, ahogy magában latolgatta ajánlatomat, végül vonakodva ugyan, de rábólintott.
Boldogan sóhajtva elmosolyodtam, megkönnyebbülten dőltem hátra, bebiztosítottam a jövőmet egy időre. A téma más vonalakra sodródott, felszabadultan hallgattam Will történeteit, olyan jó érzés volt újra gondtalanul nevetni.

***
A plafont bámultam az ágyamban feküdve, kezeim közt a telefonommal játszadoztam. 
Hogy mire vártam? Szerintem ez egyértelmű.
Ideges voltam, az a tipikus gyomorgörcs is elkapott, féltem, hogy talán soha többet nem hallok róla. Lehunyt szemekkel képzeltem magam elé arcát, ami nem nehéz feladat, hisz még álmaimban is kergetett tökéletes látványa.
Sokszor feltettem már magamban a kérdést, de választ még mindig nem leltem rá: Hogy lehet valakitől egyszerre félni és vágyni is rá? 
Ez két különböző dolog - mint a föld és az ég.
Belül vívódtam a saját érzéseimmel, harcoltam, bár nem tudom mi volt a cél. 
Zöld szemeitől megremeg a térdem, olyan érdekes, hogy ilyeneket ki tud váltani belőlem. Sokan mondták már, hogy az én kék tekintetem hűvös, jeges, akkor az övé mindenképp az olvadt, lágy oldalt képviseli.
Hát, ebben sem hasonlítunk.
Felnevettem saját magamon, van bármi is amiben hasonlítok rá? Olyanok vagyunk, mint a gondolataim - ellentétesek.
Rózsaszín, telt ajkaira nem mertem elkalandozni, tudtam, hogy azok a kevésbé szerény gondolatok rögtön megfertőznék az agyam.
Nem tudom mennyi ideig feküdhettem ott, a remény minden egyes másodpercben kiszivárgott belőlem, ahogy elképzeltem a holnapi napot, nélküle. Meglepő, de ilyen hamar fontos helyre fészkelte be magát a testemben, szomorú lettem a ténytől, hogy túl közel engedtem magamhoz. Pedig egyszer már pórul jártam emiatt.
A telefon megrezgett a hasamon pihenve, mire kipattantak szemeim, levegőt is elfelejtettem venni pár pillanatig. Imádkozva emeltem arcom elé a készüléket, a feladó nevét elolvasva hatalmas vigyor terült szét az arcomon, a szívem máris hevesebben dobogott.

Feladó: Harry
A házatok előtt vagyok. H.x

Az előszobában felkaptam magamra az egyik pulóverem, magam is meglepődtem a tempómon, milyen gyors voltam, az is csoda, hogy nem botlottam meg a lépcsőn. Pedig ha futok, legtöbbször valamimet eltöröm.
Will bealudt a nappaliban, a TV lehalkítva ment előtte, a lehető legcsendesebben kattintottam ki a bejárati ajtó zárát.
Alkonyat volt, az égbolt egyik fele vérnarancsos színben égett, a másik pedig már az éjszakához készülve sötétkékbe burkolózott. Köztük, az átmenet, akár egy festő palettája, elbűvölve lépkedtem előre haladva.
A fekete kocsi ott állt, az utca másik végén, tátott szájjal bámultam, mikor észrevettem.
Harry a járműnek dőlve ácsorgott a járdán, kapucnija félig eltakarta szanaszét álló göndör fürtjeit. Kezét szájához emelte, először nem értettem mit csinál, aztán megláttam az ajkai közül kiszökő fehér, füstfelhőt.
Felvont szemöldökkel sétáltam hozzá közelebb, nem tudtam milyen lesz, megint ideges vagy előjön-e a kedves éne, remegve fújtam ki a levegőt tüdőmből.
Mikor észrevett, zöld tekintetét enyémbe fúrta, megtorpantam egy pillanatra. Láttam, ahogy eldobja a csikket, lábával eltaposva velem szembe fordult.
- Gyere velem - közölte akaratosan, meglepődve hagytam, hogy kezemet megfogva az anyós ülésre utasítson. Elfelejtettem milyen dominancia sugárzik belőle, ha valamit mond, az úgy van.
Az autó belső terét új és Harry illat édesítette be, nagyot szippantva elraktároztam magamban, hogy ne csak szeme színére tudjak visszagondolni.
- Hova megyünk? - kérdeztem félénken, a vizes utakat bámulva a szélvédőn keresztül. Megtört rajtuk az éppen akkoriban felkapcsolt utcai lámpák fénye, csillogva tükröződtek vissza. Meglepő volt, de nem éreztem magam rosszul mellette, sőt, talán még megnyugtató is volt jelenléte.
Nem válaszolt, sejthettem volna, hogy nem fogom megtudni, akkor éppen hova készül "elrabolni". Belesüppedtem a bőrülésbe, az ujjaimat tördelve gondolkodtam, miként rondíthatnék bele a zavaró csendbe. Hallani akartam mély hangját, ahogy zavarba ejtő dolgokat mormol a fülembe, igaz, hogy mindig elpirultam tőle, de tetszett.
Az alvásra készülő város képe elsuhant mellettünk, ahogy Harry kicsit átlépve a sebességkorlátozást, beletaposott a gázba. A motor halkan dorombolt alattunk, egyenletesen zúgott a fűtéssel együtt. A meleg levegőtől forróbb volt a légkör, mint odakint az alkonyodó szabadban, pulóverem hátamra tapadt.
- Megérkeztünk - mondta Harry, halvány mosoly játszott szája sarkában. Az ablakon kinézve sok mindent nem láttam, egy hatalmas parkoló volt kivilágítva mellettünk, az ajtó kilincséért nyúlva akartam kiszállni, de akárhogy rángattam, nem nyílt ki. - Nyugi, Lou, biztonsági zár. - kuncogott fel halkan göndör fürtjei mögül. Elpirultam a becenév miatt, és amiatt is, hogy bezárva tartott.
Lesütött szemekkel vártam míg kiszáll, a bekúszó hideg levegőtől libabőrős lettem, majd felsandítva néztem, ahogy megkerüli a kocsi elejét. Meglepődtem mikor kezét nyújtotta, hezitáltam, hogy ujjaimat összekulcsoljam-e övéivel, nem akartam, hogy valaki meglásson minket úgy. Ezt ő is észrevehette, arca elkomorodott és félre húzódva hagyta, hogy magamtól a saját lábamra álljak.
Hosszú lépteivel nehezen tartottam a tempót, míg ő sétált én inkább futottam a kihalt parkolóban. Egy stadion körvonalai rajzolódtak ki előttem, meglepődtem, ötletem se volt miért vihetett oda Harry. Arra gondoltam, egy meccsre, de akkor autóknak kellett volna hegyén-hátán állnia a beton részen a szurkoló tömeg miatt.
De csak ketten voltunk a homályos reflektorlámpák fényében, ami talán még romantikus is lett volna, ha nem egy olyan emberrel vagyok, akinek már láttam a rossz oldalát. Néztem, ahogy pulóvere zsebéből kivesz egy kulcscsomót, a fémek egymásnak ütköztek, idegesítő csilingelő hangot hallattak.
A stadionnak üvegajtaja volt, a zárral ügyködött Harry, amíg én kezeimet a fény eltakarása érdekében a szememhez emeltem és belestem az épületbe. Büfét, ajándékboltot és a pályához vezető folyosót tudtam csak úgy-ahogy behatárolni.
Mikor a kulcs elfordult és kattanva kinyílt az ajtó, csuklómat megragadva beljebb húzott. Annyira már nem zavart érintése, tudva, hogy senki sincs a közelünkben.
- Mit keresünk mi itt? - kérdeztem a hatalmas belső teret bámulva, csillogó szemekkel néztem, milyen furcsa volt egy ilyen helyet látni teljesen üresen.
Harry odalépett egy főkapcsolóhoz és beborította fénnyel a helyiséget, ujjai még mindig maga mellett tartottak, de jobban foglalkoztatott a válasza a kérdésemre.
- Az egyik haveromé a stadion, ma este nincs meccs, szóval zárva lett volna, de kölcsönkértem. Amúgy is tartozott nekem egyel... - beszélt Harry, dörmögős hangjától mosoly kúszott ajkaimra. Igaz, nem pontosan erre voltam kíváncsi, de már az is boldogabbá tett, hogy ezt megosztotta velem. - Voltál már amerikai foci meccsen? - kíváncsi zöld szemeibe felnézve megráztam fejemet, jobban preferáltam a sima focit, egy aprót biccentett. - Akkor majd egyszer elviszlek egyre...
Alsó ajkamba harapva próbáltam nem elvigyorodni, melegség futott végig gerincemen, ahogy kezét lejjebb csúsztatta és újra megpróbálkozott érintkezni velem. Beadtam a derekam, lesütött szemekkel sandítottam összekulcsolt ujjainkra, amik nem is mutattak rosszul együtt.
Harry úgy tűnt, ismerte a járást, maga mellett húzva, kíváncsian pillantgattam körbe. Egy táblára azt volt kiírva, hogy "B szektor", göndör fürtjei takarták arcát, de láttam, ahogy rám mosolyog, mielőtt benyitott volna az ajtón.
Tátott szájjal bámultam az elém táruló stadiont.
Az üres, kék-fehér székeket körbe a lelátón, a füves pályát és felpillantva, a nyitott tetőn keresztül a csillagokat. Reflektorfény világította meg a pályát, így fel sem tűnt, hogy valójában már este volt. Apró, hiperaktív bogarak táncoltak a levegőben ide-oda, miközben pár lépcsőfokkal lejjebb lépkedtünk és Harry beült az egyik sorba.
El sem tudtam képzelni, milyen kapcsolatai lehettek a mellettem terpeszkedő srácnak, ha egy ilyen stadiont eltudott csak úgy kérni egy éjszakára.
- Ez... hatalmas - nyögtem elvigyorodva, még mindig a sokk hatása alatt állva. Harry felkuncogott, pajkosan csillogó szemekkel nézte a reakciómat és úgy tűnt, tetszett neki.
Bár, azt még mindig nem tudtam, valójában mit csinálunk mi ott, élveztem.
- Középiskolában ide jártam amerikai focizni - jegyezte meg félvállról, mintha ez olyan általános információ lenne, csodálkozva kaptam rá tekintetemet. A pályát bámulta elrévedt tekintettel, tudtam, hogy eszébe juthattak az emlékei. - Még apa miatt kezdtem el, de be kellett fejeznem...
Meglepett, hogy említette családját, hisz eddig még sosem beszélt magáról, a múltja számomra sötét. De megakartam tudni a történetét, a régi Harryt, kíváncsi voltam rá, hogy miért tette azokat a dolgokat, amik miatt emberek százainak feláll a szőr a hátán.
Styles. Egyeseknek csak egy vezetéknév, másoknak az említésére már is összeszorul a torka.
- Miért? - érdeklődtem, combomra támasztva könyököm. Arca komolya volt, szemöldöke közt ránc húzódott, amitől aranyosnak találtam. Szabad ujjaival alsó ajkát birizgálta.
- Volt pár összetűzésem a csapattársaimmal... - vonta meg a vállát. Nem mertem elképzelni mikre gondolt, félve pillantottam le ölembe, valamiért megijedtem.
Látta rajtam, hogy megváltozott a hangulatom, vonásai meglágyultak, ahogy tekintetemet próbálta elkapni.
- Mesélj magadról, Louis - mosolyodott el halványan, bátorításképp megszorította ujjaimat, amitől elpirultam. Gondolataimat próbálva összeszedve, hogy mit is mondhatnék magamról, a számat rágtam.
- Nem tudok mit mondani... - hebegtem szégyenlősen. Tudtam volna beszélni, de csak olyan dolgokról, amiket még nem akartam megosztani Harryvel. A családom, a gimnázium, a sok-sok pofon... Kétlem, hogy érdekelte volna.
A szemét forgatva, mosolyogva elfordult, megkönnyebbültem, hogy nem áll szándékában feszegetni ezt a témát. Ha majd képes leszek róluk beszélni, beavatni őt is a múltamba, meg fogom tenni. De valójában Harry Styles még nagyon idegen volt számomra.
Hirtelen felállt, amitől meglepődtem, kezemet megrántva engem is talpra kényszerített, amitől eléggé közel kerültünk egymáshoz.
- Gyere, mutatok valamit - súgta csábosan fülembe, orrával megbökte cimpámat, kirázott a hideg. Maga mögött húzva, lesiettünk a megmaradt lépcsőfokokon is, majd a pálya szélére léptünk. A füvet bámultam, és a különféle felfestett, fehér csíkokat, miközben Harry tudatosan a közepe felé sétált.
Kérdőn pillantottam fel zöld szemeibe, mikor megállt. Óvatosan derekamra simította mindkét kezét, és magához szorított. Elvigyorodtam, a pírt sehogy se tudtam levakarni arcomról, ahogy nyakamhoz hajolva, puha ajkai bőrömhöz értek.
- Ne ijedj meg - mormogta mély hangján. Nem értettem mire gondol, de aztán gyorsan mögém állt és átölelve engem, velem együtt hátradőlt. Ahogy egyensúlyomat elveszítettem, persze, hogy megilletődtem, halkan felkiáltottam, de karjai közt landoltam.
- Ez mire volt jó? - lihegtem, kezemet mellkasomra szorítva, hogy lecsitítsam hevesen dobogó szívemet. Gyengéden meglökött és legurított magáról, majd magasba lendítve ujjait, a tető felé bökött. Tekintetemmel követtem, szám elnyílt, mikor megláttam az eget.
Sötétkék és fekete színben pompázott, rajta a csillagok fényesen csillogtak, mint milliónyi szentjánosbogár, elmosolyodtam a látványra. Rég volt már, hogy utoljára kifeküdtem egy éjszaka, csak hogy az égitesteket bámuljam hosszú-hosszú órákig.
Persze, gyönyörű és titokzatos, hisz el sem tudjuk képzelni milyen távolságban lehetnek az apró, fénylő pontok, de jobban szeretek gondolkodni ilyenkor.
Mert este senki sem zavar, csak te vagy és a végeláthatatlan űr.
Harry felém fordította fejét, szemem sarkából láttam huncut mosolyát, de akkor még nem gondoltam, hogy cselekedni is fog.
Testrészeit átlendítette felettem, térdeit csípőm mellett, kezeit pedig vállam felett támasztotta. Zöld szeme ragyogott sötét haja mellett, ajkaimat beszívva néztem fel rá.
Vigyorogva lejjebb hajolt, néhány tincse megcsikizte arcomat, ahogy orrával böködött.
- Mit szeretnél? - suttogtam, kezeimet félősen csípőjére simítottam. Ajkain végignyalt, ahogy a kérdésemen gondolkodott, eltakarta előlem az égboltot, de nem számított, abban a pillanatban ő szebb volt.
- Téged - motyogta, az arcom pírbe borult, mikor ajkai súrolták az enyémeket. 

2013. szeptember 13., péntek

7. rész

Hey everybody.:D Büszke vagyok magamra, hogy meg tudtam írni sűrű órarend és délutáni elfoglaltságok mellett ezt a részt, megkönnyebbülten adom ki kezeim közül.
Szeretnék kérni mindenkit, hogy kommenteljetek, mert el sem tudjátok hinni milyen érzés, mikor valaki olyan kedves szavakat kap, mint én tőletek. Vagy ha nem is, mert túl lusták vagytok, elég ha megnyomjátok a Tetszik gombot, már az is jól esik.:D
Egy kis spoilert szeretnék ellőni, vagy legalább is felcsigázni titeket, esetleg lelombozni, kinek mi, nem sokára előjön majd Harry igazi darkos éne, szóval ha olyan elemekkel találjátok szembe magatokkal, amik totálisan ellentétesek a valósággal, ne lepődjetek meg.
Jó olvasást!
horan vandaa. xx

Louis Tomlinson

Reggel, mikor felkeltem, Harry volt az első dolog, amit megpillantottam. 
Békésen szuszogott, vonásai nyugodtak voltak, szempillái bőrét súrolták. Olyan... emberinek tűnt, ahogy kócos haja a párnára hullott, és alsó ajka megremegett egy pillanatra.
A takaró lecsúszott rólunk, meglepetten néztem szembe csupasz, barna mellkasával, nem emlékeztem mikor kerülhetett le róla a felsője. Talán miután elaludtam, lezuhanyozott. Hazudnék, ha azt mondanám, nem használtam ki az alkalmat, számat beharapva csodáltam az izmai vonalát. 
Látszott mennyire ki van dolgozva, de nem tudtam, hogy mit csinál szabadidejében, amitől ilyen felsőtestet szerezhetett. 
Erős kezei a derekamat ölelték, még álmában is maga mellett akart tartani, mitől kellemes, meleg érzés futott végig rajtam, ujjaimat óvatosan karjára simítottam és lefejtettem magamról. Mordult egyet, de nem úgy tűnt, mint aki fel akaródzik kelni, összehúzva magát elfordult és tovább szundított.  
Megkönnyebbülten felsóhajtottam, amikor ügyesen kimásztam az ágyból és a padló sem reccsent meg alattam, amíg elsettenkedtem az ajtóig. 
A reggeli, hűvös levegő csípte a meztelen lábamat, nem is értettem Harry hogy nem fázik egy szál alsónadrágban. 
Egy pillanatra kilesve a hálószoba hatalmas erkélyablakán, csodálkozva néztem a hátsó udvart és a narancssárgás égboltot. Pirkadat volt, már megszoktam, hogy általában napkeltekor kelek fel és nem délig durmolok, mint mások. Mondjuk, a buli éjszakája után én sem voltam valami top formában... 
Tenyeremet a kilincsre fontam és halkan lenyomtam, a zár kattant, de nem olyan hangosan, hogy az bárkit is felriasszon. Lassan kinyitottam, majd behúztam magam mögött az ajtót. 
Mosolyogva indultam a lépcsőnek, de kicsit frusztráló érzés volt, hogy nem a saját lakásomban keltem fel. A padlószőnyeg csikizte a csupasz talpam, ahogy szedtem a fokokat, kezdtem büszke lenni magamra, hogy egyszer sem botlottam meg, pedig már több, mint öt perce ébren voltam. 
Leérve, kicsit zavarba estem, mert nem voltam tisztában azzal, mit hol találok, de volt annyi szerencsém, hogy Harry nappalija amerikai stílusú volt, szóval a konyhától csak egy hosszúkás pult különítette el. Felülve egy bárszék féleségre, a lábamat lógatva rákönyököltem a márvány lapra és unottan nézegettem a napilapokat, amik szanaszét hevertek előttem. 
A cikkeket átfutva leszűrtem, hogy másról sem szólnak, csak gyilkosság gyilkosság hátán. Doncaster nem éppen egy Riviéra, ha kedves az embernek az élete, mihamarabb menekülésre készteti magát. Bár... az igazat megvallva, több mint húsz éve koptatom ugyanazokat az utcákat, velem mégsem történt még semmi sem, amit okot adna a költözésre. Lehet, hogy azért, mert a város barátságos felén élek és még nem nagyon jártam a sötét sikátorokban, a tegnapot leszámítva... 
A hasam megkordult, oda kapva a kezem elgondolkodtam, hogy mikor is ettem utoljára. Nem nagyon emlékeztem, talán még a kávézóban valamilyen süteményt, de azóta nem nagyon csúszott le étel a torkomon. Lehuppanva a székről, megkerültem a pultot és a hűtőhöz léptem, az arcomat megcsapta a hideg, mikor beljebb hajolva szétnéztem, mit is reggelizzek. 
A tojástartót tenyerem közé véve, behajtottam magam mögött az ajtót, és kipakoltam magam elé a pultra mindent. 
A hideg csempe hőmérsékletét nehezen szokta meg felhevült talpam, akkor jöttem csak rá, hogy lehetnék figyelmesebb, és esetleg felkapkodhattam volna az előző napi ruháimat, mert egy felsőben és alsónadrágban ácsorogtam a konyha közepén. Hirtelen elpirulva még jobban a kézfejemre húzogattam Harry fekete pólóját, ami amúgy is nagy volt rám, megpróbálva elhessegetni az általános bugyuta kérdéseimet, mint például mit is keresek én nála, a tűzhelyre raktam egy serpenyőt. 
A tojásokat beleütve, úgy terveztem, rántottát csinálok, egy fakanállal piszkálva néztem, ahogy serceg a forró felületen a fehérje. Persze, közben a gondolataim messze jártak, valójában csak testben voltam helyben. 
Eszembe jutott, hogy valamilyen életjelet küldhettem volna anyának, hisz ötlete sincs merre lehetek, bár fogadok, abban a pillanatban is a munkahelyén ült és a barátnőivel csacsogott.
Elmosolyodtam a tényre, emlékeztem minden egyes beszélgetésére a teraszunkon, akkor tűkön ülve vártam rá, hogy befejezze, amiből végül az lett, hogy a kanapén aludtam el. Akkor még nem volt olyan elfoglalt nő, mai napig a munkájára fogja az idő hiányt, de tudom, hogy valójában az emlékeit akarja elhomályosítani. Hisz... mint mindenkinek, neki is voltak időszakai, amiket legszívesebben egy kézmozdulattal kitörölne a múltjából.
Anyáé és az enyém, azt hiszem hasonlít egymásra, egyetlen egy dolog, vagyis inkább személy keserítette meg az életünket, amit azóta is csak hamisan mosolyogva tudunk elfedni.
Szemeimet szorosan lehunyva, míg apró, színes csillagokat nem láttam, próbáltam másra terelni az agyamat, felsóhajtva kavargattam tovább a reggelit, aminek már nem kellett sok a lángon.
- Tudod, nem szeretem, ha valaki hamarabb lelép, mint én - mormolta egy hang mögöttem, felesleges volt hátra fordulnom, tudtam, hogy ki az, sokkal inkább szíven ütött az, amit mondott.
Ki tudja hány egy éjszakás kalandon volt már túl, napi szinten hurcolhatta fel a lányokat és srácokat a lakására, amitől rossz érzés fogott el. Vajon, ha engem is megszerez afféle trófeának, otthagy és megy a következő emberhez? De akkor már tegnap este megtörtén volna...
Kétségbeesett gondolataimból karjainak szorítása rázott fel, derekamra fonva a vállamra hajtotta az állát, úgy nézte mit csinálok. Kusza haja csikizte az arcomat, meglepődtem milyen jó illata volt bőrének, a gyomromban lévő állítólagos lepkéket csitítgatva zártam el a tűzhelyet.
- Te is kérsz? - kérdeztem végül szembe fordulva vele, de rögtön félre is kaptam a tekintetem, mert még mindig nem volt képes felöltözni. Láttam, ahogy huncutul elvigyorodik, ilyenkor sokkal jobban tetszett az arca, apró gödröcskék tarkították vigyorát, amitől elpirultam.
- Előbb valami mást szeretnék megkóstolni - motyogta a fülemhez hajolva, a szívem a torkomba ugrott, amikor megéreztem ujjait a fenekemnél. Felnyögve hajtottam a homlokom a nyakhajlatába, orromat bőrébe dörgölve hagytam, hogy combom alá nyúlva feltegyen a pultra.
Úgy, ahogy egy szemmagasságba kerültem vele, beharapva alsó ajkát, kezét a térdemre rakta és szétnyitva a lábam, beférkőzött közé. Zavartan simítottam a tenyerem a mellkasára, miközben derekamat megfogva még közelebb húzott magához, bokámat összekulcsolva a háta mögött, félénken mosolyogva pillantottam rá.
- Tartozol nekem valamivel - vigyorgott, zöld szemei letévedtek a számra, mire rájöttem, mit akar.
Átkarolva nyakát, ujjaimmal göndör hajába túrtam a tarkójánál, és az arcom felé húzva fejét, lehunytam a szemhéjam, vártam.
A szívem a torkomba ugrott, mikor alsó ajkamat megsimította a saját szájával, egyik kezét becsúsztatta a felsőm alá, az oldalamat cirógatta, amitől libabőrős lettem.
Hát... ez is megtörtént, az első, igazi csókunk.
Hivatalosan már a második, a formalitaság kedvéért, de a parkban történtekre nem szerettem visszaemlékezni. Nem képzeltem el és nem is aggódtam emiatt, valójában többet agyaltam azon az elmúlt időkben, hogyan koptathatnám le Harryt.
De abban a pillanatban közelebb akartam tudni magamhoz, mint valaha, nyelve bejutásért könyörgött, amitől egy pillanatra megilletődtem, majd végül szétfeszítette az ajkaimat és magáévá tette a számat.
A bőröm bizsergett érintése alatt, ahogy kezét lassan csípőmről a combomra simította, hosszú ujjai után égető hiány kínzott, vágytam rá, hogy testem összes porcikájához hozzá nyúljon.
Akármilyen tudós, filozófus lehettem akár abban a pillanatbab, akkor sem jöttem volna rá, mi okozza ezeket az érzéseket. A vérem felpezsdült, félelem és adrenalin cikázott bennem egyszerre, sosem gondoltam volna, hogy két ilyen, ellentétes dolgot lehet egyszerre érezni.
Levegő hiányban szenvedtem, elhajolva puha ajkaitól, a homlokának döntöttem az enyémet, félig lehunyt szemekkel néztem rá.
Mosolygott, de akkor őszintének tűnt, halvány gödröcskék jelentek meg arcán, amitől csodálkozva pillantottam félre, annyira pajkos és ártatlan volt az ábrázata.
Sóhajtva vettem el kezeimet a nyakából, amikor felcsendült egy halk, de a mi kellemes csendünkben jól kivehető dallam, Harry idegesen motyogott valamit, majd egy apró puszit nyomva számra, megfordult és az előszoba felé indult.
Egyik szemöldökömet felemelve néztem utána, formás hátsóját az alsónadrágon keresztül és széles vállát, hátát, amin mozogtak az izmok, miközben járt.
Hallottam dörmögésre hasonlító hangját, ahogy valamit mormol a telefonba, miközben én elrugaszkodva leugrottam a pultról és az asztalhoz leülve, enni kezdtem. Egész jó lett a rántottám, bár az évek során, amikor anya nélkül kellett ellátnom magam hetekig, megtanultam egy s mást.
Harry settenkedő léptei, és sötét árnyéka takarásban volt, szóval egészen meglepődtem, mikor a tányér elmosogatása után, felöltözve találtam a szobájában. Mivel nem volt a nappaliban, gondoltam felmegyek és megnézem ott, leguggolva matatott a kis éjjeliszekrényben, majd amikor megtalálta, amire szüksége volt, a fekete kabátja belső zsebébe dugta.
Nem láttam mi lehetett az, hatalmas kezében eltűnt, felegyenesedve rám pillantott, mire összerezzentem. Az arcán már nyoma sem volt jókedvnek, vagy akármilyen kedves érzelemnek, vonásai kemények voltak, szemöldöke alatt tompán csillogtak íriszei.
- Öltözz fel, hazaviszlek - közölte félvállról, hebegve az íróasztal előtt álló szék háttámlájára rakott ruháimért nyúltam és gyorsan felhúztam magamra a nadrágom. Úgy láttam, eléggé sietős formájában van, ezért nem kezdtem el szenvedni a felsőmmel, gondoltam, majd később vissza a adom neki a sajátját.
Ujját gyorsan felhajtottam, hogy legalább a kézfejemre ne lógjon rá, apró lábaimat sietősen szedve mentem mögötte, és miközben a cipőmet húztam fel, a szemem sarkából láttam, hogy az üveg dohányzóasztalhoz lép és letépi a jegyzetfüzet legfelső lapját és a zsebébe gyűri.
Talán kíváncsi lettem volna, ha nem tudom mi van a papírra írva, ötletem sem volt miért van szüksége egy bizonyos Brian címére, de nem is érdekelt. Próbáltam elnyomni magamban az érzést, hogy minden lépéséről tudjak, mindenkinek vannak személyes ügyei, szóval... neki is.
Hátamra simítva kezét kitessékelt a házból, az ő pólója felé vett pulóverem kapucniját a fejemre húztam, mert a reggeli órákban hideg volt és a narancssárga égbolton átúszó szürkés felhőgomolyagokból eső cseppek hulltak alá a földre.
Amíg ő egyet, én kettőt léptem, éppen ezért volt fárasztó számomra a nyomában maradni, becsukta mögöttünk a vaskaput, közben megnyomta a kocsikulcson a megfelelő gombot, amitől felpityegett a víztől csillogó autója. Az anyós ülés felőli ajtót kinyitva beültem a szokásos helyemre, az órát bámulva gondolkoztam, hogy hogyan voltunk képesek hat perc alatt elkészülni.
Harry bepattant mellém, a kulcsot bedugta a gyújtásba, és olyan erővel nyomta le a gázpedált, hogy szerintem az egész utca felkelt a motor hördülésére.
Nem tudtam hova ez a sietség, belepasszírozódtam az ülés anyagába, félve szorítottam ökölbe a kezem a combomon, megijedtem ettől az oldalától.
Sötét szemöldöke árnyékot vetített szemére, nem láttam semmi csillogást benne, az idegek rángtak az arcán, amiből tudtam, hogy összeszorítja a fogait. Ideges volt, haragos, ami nem tetszett.
Mi történt? Egyik pillanatban még pajkos gödröcskékkel ölel át, a következőben pedig olyan erővel szorítja a sebességváltót, hogy elfehérednek az ujjai.
Amikor leparkolt a házunk előtt, port kevert az autó, a kerekek alatt csikorogtak a kövek, kirázott a hideg. Türelmetlenül pillantott rám, meglepődve nyúltam, hogy kinyissam az ajtót, nem mintha komoly elvárásaim lennének, de minimum egy szia jól esett volna.
Lehajtott fejekkel sétáltam át az ő oldalára, a szélvédőn keresztül végig éreztem magamon a tekintetét, kezeimet a pulóverem zsebébe dugva pillantottam rá.
- Holnap találkozunk - mormogta, mintha képbe se lenne, hogy éppen miket mond. Magam elé bólintva meg se vártam, hogy beindítsa a kocsit, sértetten fordítottam hátat és a bejárat felé lépkedtem.
Nem tagadom, hátulról biztosan magabiztosnak tűnhettem, akinek meg sem kottyant ez az enyhe hirtelen elutasítás, de a kapucnim takarásában könnybe lábadt a szemem.
A kulcsomat kihalászva a nadrágomból, bedugtam a zárba, döbbenten vettem észre, hogy nem lehet elfordítani. Lenyomva a kilincset, az ajtó kinyílt. Megpróbálva nem csoszogni az előszoba járólapján, apró léptekkel a nappali felé indultam.
- Haza jöttem! - szóltam a levegőbe, megremegett hangom, bár közben rájöttem, hogy talán csak anya ért haza, de biztos voltam benne, hogy azt mondta, nem fog egyhamar.
- Louis - lépett elém az az ember, akire legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, vigyorgó arca és ölelésre tárt karjaitól hitetlenül elnevettem magam, majd neki ugrottam, mint valami kisgyerek.  

2013. szeptember 6., péntek

6. rész

Guys!:) Végre végeztem ezzel a résszel is, minden délután írogattam bele, hogy hétvégére végezzek, és azt hiszem úgy ahogy sikerült is. Mostantól kezdve, az iskola és más elfoglaltságaim miatt, hétvégenként jön új rész, de minimum 4-5 naponként. 
Beállítottam, hogy névtelenül is tudjatok kommentet írni, szóval hajrá.:) 
Jó olvasást és köszönöm a támogatást!
horan vandaa. xx

Louis Tomlinson

Bátortalan léptekkel követtem sötét, magas alakját a homályos ház felé, ha akartam, se tudtam volna elmenekülni, több okból is kifolyólag. Első, hogy kis lábaim és szerencsétlen természetem okán, biztos voltam benne, hogy ha a lelkemet kifutom is utolérne vagy a legszerencsésebb esetben elesnék. A második pedig a csuklómat szorító hosszú ujjai voltak, a bőröm égett érintése alatt, ahogy erőszakosan húzkodott maga után.
Mereven bámultam a feketeségbe, miközben bedugta a kulcsot a zárba, egy pillanatra sem engedett el, túlságosan is félt, hogy a történtek után ott hagynám és soha többé nem látna. Talán valósak is voltak a félelmei...
Kattant a bejárat, kitárva azt, kezét a derekamra csúsztatva, finoman meglökve beljebb taszigált, lábával berúgta mögöttünk a nehéz faajtót, a szívem a torkomba ugrott a hangos csattanásra.
Szóval ez a durva oldala? Vagy esetleg ez még csak a gyengébb része volt?
Meleg fuvallat csapta meg a kipirult, fázós arcomat, új és az ő illatának keveréke terjengett a levegőben, amitől kelletlenül ugyan, de megremegett a gyomrom.
Szakadt sóhaj hagyta el a számat, a szobát hirtelen világosság töltötte meg, ahogy Harry megtalálta a villanykapcsolót, sűrűn pislogva az éles fénytől néztem körül.
Ahhoz képest, amire számítottam, teljesen más látvány fogadott, elnyílt ajkakkal lestem körbe a az elém táruló házrészben.
Modern volt és korszerű, a falak hófehérek, csokoládébarna kanapé foglalt helyet a nappaliban a TV előtt, egyszerű fapolcok és szekrények vették körül az egészet, amikre aligha volt valami kirakva.
Nem tudtam elképzelni Harryt, ahogy leül a makulátlan fotelba és az üveg dohányzóasztal tetejére felpakolva a lábát, megnézne egy filmet, popcornos tállal az ölében. Valahogy... az egész ház nem illett az őt körülvevő sötétséghez.
Mögém lépett, ujjait végigsimítva a karomon, lehúzta rólam a pulóverem, pedig jobban örültem volna, ha minél több ruha rajtam marad, felakasztva az előtérben lévő fogasra, felém fordult. Halvány, óvatos mosoly játszott ajkain, zöld tekintete csillogott, ahogy rám nézett.
Talán nem érezte, mennyire megrémített a sikátorban. Talán... nem tudja, hogy mennyire messzire ment...
Lehajtott fejekkel, átöleltem magam, mintha csak félnék, hogy bármelyik pillanatban darabokra esek, nem mertem felnézni rá.
- Haza szeretnék menni - motyogtam a világosbarna padlót tanulmányozva. A lámpa fénye megtört rajta, Harry lábaitól az enyémekig egy hosszú csóva éktelenkedett a kanapé hátának árnyékában. Féltem levegőt is venni addig a pillanatig, amíg meg nem hallottam halk, lemondó sóhaját.
- Ma este már biztosan nem fogsz - mondta, hosszú léptekkel felém indult, majd az utolsó pillanatban kikerült és eltűnt jobbra a fehér fal mögött, amin egy fekete keretes kép volt.
Szerencsétlenül álltam a nappali közepén, nem tudtam, hogy mit tegyek, a tekintetemet kapkodva próbáltam a lehető legtöbb menekülési lehetőséget leszűrni, vagy tompa tárgyakat keresni, ha esetleg önvédelemre szorulnék.
Oldalazva a TV melletti polchoz léptem, lábujjhegyre állva kutakodni kezdtem, nem mintha Harry személyes tárgyait akartam volna megnézni, de szükségem volt valamire, amit bevethetek. Leplezni se tudtam, mennyire féltem.
Remegő ujjakkal kezeim közé vettem egy fekete vázát, először értetlenül néztem a tárgyra, ami már végképp nem illett Harryhez, a tetejét fogva kicsit megdöntöttem, mire elborzadva bámultam bele. Kis, átlátszó műanyagzacskók hevertek az alján, és biztos, hogy nem liszt vagy porcukor volt bennük. Annyira, azt hiszem nem vagyok idióta, hogy ne ismerjem fel a különféle drogokat, füveket.
Vajon Harry szívja is vagy csak árusítja? És ha bármelyiket is teszi, miért?
Eluralkodott rajtam a kíváncsiság, meg akartam tőle kérdezni, hogy mi miatt ilyen... rossz? Vagy ha nem is ilyen formában, minimum azt, hogy miért tesz illegális dolgokat. A pénz miatt? Szenvedély? Egyszerűen csak belecseppent és már nem tudott tőle elszakadni?
Undorodva, gondolataimból kizökkenve visszaraktam a helyére a kerámiát, ügyeltem, hogy milliméter pontossággal ugyanott álljon, ahol azelőtt, nehogy észrevegye, hogy kutakodtam.
A csendet megzavarta settenkedő lépteinek halk nesze, amit csak azért hallottam meg, mert a padló felnyögött alatta, ijedten ültem le a kanapéra, mutatóujjamat végighúztam a karfán, az izzadságtól nedves bőröm akadozva csúszott végig rajta.
Nem tudtam most mi lesz, mindenáron otthon akartam lenni, a saját lakásomban, a paplanom alá bebújni, és addig fel sem kelni, míg vége nincs ennek a borzalmas rémálomnak.
Idegesen a combom közé tettem a kezem, a homlokomat ráncolva futtattam végig a szemem a dohányzó asztalon. Egy távirányító, jegyzetfüzet és ceruza hevert rajta. Kíváncsian nyúltam előre a jobb kezemmel, magam felé fordítva a halvány sárga papírokat, a legfelső lapon cirka kézírással lévő szavakat próbáltam elolvasni.
Brian Frewen 
47 Connaught Road, E16 
Doncaster
Se a név, se a cím nem volt ismerős, ki tudja milyen kapcsolatai voltak Harrynek, tenyeremmel meglöktem a jegyzettömböt, ami megperdülve átsiklott az asztal másik felébe. Félre kaptam a fejem, amikor megláttam a szemem sarkából lassú léptekkel közeledni sötét alakját.
A telefonját bámulta, összevont sötét szemöldöke alatt zöld tekintetében megcsillant a képernyő fénye, az arcán mintha méreg jelei rángtak volna, a szokottnál is félelmetesebb volt, ahogy ökölbe szorított kezén az izmai kidudorodtak fehér, rövid felsőjén keresztül. A gyomrom megremegett, ahogy kevésbé ártatlan dolgok jutottak eszembe. Elpirulva a hirtelen bevillanó gondolatoktól, lehajtottam a fejemet és az ölemben pihenő csuklómat tanulmányoztam. Világos, papírvékonyságú bőröm alatt jól kivehetőek voltak az ereim útvonala, sebezhetőnek tűntem, akár egy kisbaba. Felsóhajtva lerángattam a felsőm ujját, látni se akartam magam, tenyerembe temetve a homlokom, a cipőmet tanulmányoztam.
Az eleje kicsit sáros volt, talán még akkor lett olyan, amikor a parkba mentem, a piros cipőfűzőim vége kibolyhosodott, jobban unatkozni nem is tudtam volna.
Harry keze súrolta a hátamat, összerezzenve néztem magam mögé, mire az arcunk szinte összeért. Lehajolt hozzám, göndör haja megcsikizte a bőröm, ahogy orra megbökte a fülemet, meleg lehelete cirógatott.
- Fent lezuhanyozhatsz, ha akarsz - motyogta, mire zavartan bólintva tudomásul vettem, és mihamarabb szabadulva közelségétől, felpattantam a kanapéról.
Magassága még úgy is túlszárnyalta az enyémet, hogy ő félig lerogyott a fotel háttámlájára, féloldalas mosollyal, villogó szemekkel figyelte szerencsétlen mozdulataimat, nem értettem miért néz rajtam végig mindig, ha teljes valóban elé kerülök, hisz annyira nem voltam kívánatos személy.
Ajkait megnyalva felvonta a szemöldökét, kérdőn bámult rám, mert nem mozdultam, hajamba túrva harapdáltam a számat.
- Ööö... Kaphatok valamit... amiben aludhatok...? - hebegtem tekintetét kerülve, bár így is, úgy is látta, ahogy arcom folyamatosan megy át pipacspirosba.
Kiegyenesedve a lépcső felé indult, intett, hogy kövessem, mire bizonytalan léptekkel szedni kezdtem a fokokat mögötte, hazudnék, ha azt mondanám, nem néztem meg őt hátulról is. Fenekénél feszült a nadrágja, remegve fújtam ki a tüdőmben felgyülemlett levegőt, félre kaptam a tekintetem, amikor benyitott az emelet második ajtaján.
Széles háta mögül, egy pillanatra lábujjhegyre emelkedve lestem be a szobába, de sokat nem láttam, csak akkor, amikor végleg a küszöbön belül voltunk.
Elcsodálkozva néztem körbe a mediterrán típusú helyiségben, a falak vajszínűek, viszont a szemben lévőben bordó is volt, halvány narancssárga fényű lámpák világították meg a középen álló franciaágyat, újra beugrottak azok a nem éppen szerény gondolatok, ami miatt lesütöttem a szememet.
Felsandítva néztem, ahogy Harry a szekrényhez lép, kivesz egy alsónadrágot és felsőt, majd hosszú léptekkel elém áll és a kezembe adja a ruhadarabokat. Kezeim közt forgatva aprót bólintottam, inkább magamnak, hogy akkor most valóban ott fogok aludni nála. Ha nem szökök ki az éjszaka közepén. Véletlenül.

A csapnak támaszkodva, kétségbeesetten bámultam a tükörképemet, egyszerűen képtelen voltam megérteni, miért pont én kellek neki.
Barna, egyenes szálú hajam felfelé meredezett, amiért nedves kézzel beletúrtam, kék szemeim tompán csillogtak a hatalmas fáradság foltjaim felett, az arcom és nyakam pedig borostás volt, lassan már két napja volt, hogy utoljára borotválkoztam.
Semmi... érdekes nem volt vonásaimban, egy voltam a sok száz arc között az utcán, aki nem fog meg téged belülről, csak szimplán elsétálsz mellette. Bezzeg Harry...
A pólóm alját megragadva lehúztam magamról, a gatyámmal és alsónadrágommal együtt, beállva a zuhany alá, magamra engedtem a vizet.
A forró cseppek égették a bőrömet, ahogy lefolytak a hátamon, sóhajtva lehunytam a szemem és a vízsugár felé tartottam az arcomat, éreztem, ahogy a tincseim rám tapadnak. Az izmaim fokozatosan lazultak el, abban a pillanatban nem éreztem magam olyan feszültnek, mint egész nap, vagyis legalább az ő közelében.
Sietve szappanoztam be a testem minden porcikáját, a tusfürdőnek olyan illata volt, mint Harrynek, amitől halvány mosoly kúszott az ajkaimra, mélyen belélegezve az aromás párát, megremegett a gyomrom.
Hogy lehet egy embertől egyszerre félni és közben... vágyni is rá?
Akartam, hogy hozzámérjen, végigsimítson a karomon, érezhessem leheletét a fülem tövében és puha, telt ajkait a nyakamon.
Egy hófehér törölközőt a derekam köré tekertem, mikor kiszálltam a zuhanyzóból, ujjaimmal végigszántva nedves hajamon, hátratűrtem a kósza szálakat, amiknek végén vízcseppek csillogtak. Végig dörzsöltem magam a frottír anyaggal, majd felhúztam magamra a kapott alsónadrágot, akarva-akaratlanul zavarba estem a tudattól, hogy ő hordta előtte, még akkor is ha tiszta volt. A fekete, hosszú felsőbe belebújva, megrökönyödve vettem észre, hogy ujja a kézfejemre nyúlik, és az alja is már a combomat érintette.
A szörnyülködésemből, hogy milyen kicsi termetű vagyok, egy halk kopogás vert fel, kérdőn bámultam az ajtóra.
- Igen? - szóltam ki rekedten, a csempéken visszhangzott nyekergésre hasonlító egyetlen szavam. Döbbenten néztem Harryre, aki bedugta a fejét a résen, majd egész alakjával belépett, amikor meggyőződött róla, hogy már nem fürdök.
Bár, szerintem csak udvariasságból kopogott, biztos vagyok benne, hogy gondolt rá, milyen lenne engem meztelenül látni, a zuhany alatt. Alsó ajkait beharapva, hatalmas szemekkel nézett végig rajtam, karommal takargatni próbáltam magam, de voltak olyan részeim, amiket nem tudtam eltüntetni előle.
- Csak fogat akarok mosni - húzódott mellém, kezével végigsimított az oldalamon, amíg előre hajolt a fogkeféért, észrevettem, mennyire kontrollálhatatlanul viselkedem, amikor hozzám ér. Az én kezembe is belenyomott egy, az övéhez hasonló kefét, a megnyitott vízsugár alá dugva, duzzogva néztem, ahogy a fogkrémet a sörtékre nyomja. Kevesen múlott, hogy ne szóljak bele, elmúltam húsz és nem kell gondoskodnia rólam. Felnőtt férfi vagyok, könyörgöm.
A semmibe meredve súroltam a számat, néha-néha a tükörbe lesve, de akárhányszor felpillantottam, Harry engem nézett, ami miatt elpirultam.
Kettesben voltunk, az apró fürdőszobában, szinte éreztem teste melegét, vagy talán csak a levegő forrósodott minden egyes pillanatban.
Előre hajolva mellettem, kiköpte a fogkrémet, nem számítottam semmi cseles mozdulatra, de akkor göndör fürtjei mögött gonoszan elvigyorodott és ágyékát a fenekemhez nyomta. Nyögve kitágult a pupillám, a habos krém megakadt a torkomon, köhögve görnyedtem a csap felé, amitől még jobban közelebb nyomódtam hozzá. Éreztem, hogy kevésbé sincs nyugodt állapotban egyes testrésze, számat futólag megtörölve kimenekültem a mosdóból, az ágynak támaszkodva, lihegve pillantottam fel rá.
Nekem ez túl gyors, agyban még el sem tudtam dönteni, mit is akarok.
Nevetve lépkedett felém, nem értettem, hogy tud olyan kecsesen és hangtalanul járni, én minden második mozdulatommal leverek valamit, vagy megbotlok. Ujjait körém fonta, de mielőtt mellkasa az enyémhez ért volna, kezeimmel megpróbáltam hátrébb taszítani. Értette a célzásomat, szomorúan csillogó szemei kétségbeesetten keresték a tekintetemet, ajka elnyílt, olyan volt, mint egy kiskutya.
- Meg akarlak csókolni - suttogta halkan, a gyomrom összerándult.
Emlékeztem a parkban lévő "csókunkra", ami nem is volt valódi, mivel én nem akartam, de akárhányszor a puha szájára gondoltam, ami gyengéden majd erőszakosabban követelte az enyémet, megmozdult bennem valami.
Lassan kifújtam a levegőt, félig lehunyt szemekkel lábujjhegyre emelkedtem és vártam, hogy Harry mozduljon. Lágyan elmosolyodott, láttam rajta a diadalittas vonásokat, ahogy a vállamnál fogva visszalökött a talpamra és hatalmas kezei közé véve az arcomat, egy helyben tartott.
Nem tudtam mozogni, kitágult pupillákkal néztem fel rá, szempillái árnyékot vetítettek bőrére, ahogy lehajolt hozzám. Ajkait homlokomra nyomta és kínzó lassúsággal végighúzta lefele, egészen a szám feletti részig, felsóhajtva vágytam rá egyre jobban.
- Azt hitted ilyen könnyen megkaphatod? - húzódott el kuncogva, a csókhoz készülve dőltem felé, amikor is észrevettem, hogy már nincs ott. Felvont szemöldökkel, elpirulva néztem rá, miközben keze még mindig a csípőmön pihent. - Megteszel nekem valamit? - kérdezte kacéran, félve ugyan, de egy aprót bólintottam. Ötletem sem volt, mit akarhat, bár volt sejtésem, nem is egy... - Velem alszol ma este.