2014. március 29., szombat

37. rész

Itt vagyok, mint ahogy ígértem.:) Sajnálom, sorozatoztam délelőtt, amiből délután is lett, de igyekeztem mindent beleadni, hogy sikerüljön. A vége pedig... kezdem azt érezni, hogy tényleg kínzom az embereket.:D
Oh, és közben elérte a blog az 50 000. oldalmegjelenítést, amiből amúgy már 51 000 lett, de sebaj. Köszönööööm.:)
Jó olvasást!
horan vandaa.xx

Louis Tomlinson

Nem tudtam eldönteni, hogy vajon egy kamion zúg-e el éppen hihetetlen sebességgel mellettem, vagy csak a fejem fáj annyira, hogy idegtépő hangzavart hallok, egy pillanatra még arra a kérdésre sem tudtam volna válaszolni, hogy hogy hívnak. Épp ezért azt se tudtam, hol vagyok, gondoltam biztos otthon, vagyis inkább reméltem, nagyot nyögve fordultam az oldalamra, amiért a nap belesütött a szemembe, furcsáltam, mivel nekem nem abban az irányban van az ablakom, de ez foglalkoztatott a legkevésbé.
Történt bármi is tegnap éjszaka? Vagy a halvány képek egy borzalmas álom maradványai? Válaszokat akartam, de valójában még a kérdéseket sem tudtam tisztán. Ahogy egyre erősebben gondoltam az emlékeimre, egyre több minden ugrott hirtelen elém, ennyire még sosem voltam részeg, a büszkeség érzése volt a leghalványabb, amit abban a percben érezhettem. Az utolsó dolog, amit tudok, hogy visszajöttem a mosdóból, de miért kezdtem el inni? Ennyire nem lehetek felelőtlen és idióta.
Mivel ezekre magamtól úgysem fogok rájönni, úgy döntöttem először a külvilágra kell koncentrálnom, majd utána kitisztítom a fejemben lévő zűrzavart, bár ha meg is tudom miket tettem, lehet, hogy csak a szégyenem nő.
Lassan pislogva, a sok fénytől fájdalom hasított a fejembe, csak azt vettem észre, hogy a takaró nagyon dörzsöli a bőrömet és a vállaim fáznak a reggeli hűvös levegőben, miért vagyok csupasz? Sosem alszom ruha nélkül, egy felső mindig van rajtam minimum. A szívem pár pillanatra kihagyott dobogni, mikor az ágy megmozdult alattam, vagyis inkább mögöttem, ezek szerint nem voltam egyedül, legszívesebben pofon vágtam volna magam. A kellemetlen érzés ellenére a szemeim kipattantak, mikor egy forró test karja átölelt a paplan alatt és magához húzott egy kicsit, bőre simítása a hátamon egyértelműen azt jelentette, hogy mindketten meztelenek vagyunk.
Hosszú percekig, szinte levegőt is elfelejtettem venni, csak magam elé bámultam, időközben egyre ismerősebb lett a szekrény, a fal és a színek, a megkönnyebbülés halvány szikrája megvillant bennem, csak egy utolsó bizonyítékra volt szükségem, amit meg is kaptam, mintha hangosan kimondtam volna a vágyam.
- Jó reggelt - suttogta rekedten és mélyen a fülembe, a hideg futkosott a gerincem vonalán, miközben a pocsék kedv és érzések egyvelege ellenére halvány mosoly kúszott az ajkaimra. Lehunyva a szemem, meglepődve élveztem, ahogy közelebb kúszik hozzám és lábát kicsit felemelve összegabalyodik az enyémmel, majd apró csókot nyom a tarkómra, lassan utána a nyakam hajlatába és a vállamra. Szívesen ébrednék így minden reggel, mármint nem a borzalmas másnapossággal, ami mindenemet gyötörte, hanem, hogy valaki, egész pontosan Harry a fülembe súg és puszit nyom oda, ahova csak tud. Ellettem volna még úgy órákig, évekig, de a homlokomat ráncolva próbáltam felé fordulni egy kicsit, mikor egyszer csak nevetni kezdett, nem értettem mi olyan vicces az ábrázatomon kívül, magyarázatra volt szükségem, és nem csak ezzel az egy dologgal kapcsolatban. - Nem gondoltam volna, hogy ilyen vad is tudsz lenni. - váltott egy dögösebb hangsúlyra, de sokat nem segített vele a rám törő alhasi görcsökön kívül, mert még ha nem is tudtam miről van szó, ő jónak állította be. Aztán persze lassan leesett mit mondott, döbbenten meredtem magam elé, arra próbálva rájönni, hogy mi történhetett, ugyanis nem fájt semmim olyan szempontból, csak a másnaposságtól a fejem, meg néhány ízületem, de amúgy...
- Lefeküdtünk? - kérdeztem a választól félve remegő hangon, először fel se ismertem, hogy ezt én mondtam, meglepően mély volt. Semmi baj nem lenne belőle, de azért ha emlékszem is rá, az valahogy kellemesebb érzést ad, így vakon tapogatóztam csak arra várva, hogy mondjon már valamit és ha helyeslően felel, elmesélhetne pár részletet nagy vonalakban.
- Nem - szólalt meg végül, hallottam, hogy megnyugtatóan mosolyog, ami miatt hosszú, könnyebbült sóhaj hagyta el a számat. De természetesen csak ezután hagyta a fekete levest, meghagyva saját magának az örömöt, hogy lássa, először lenyugszom... - De próbálkoztál.
Az arcom egészen biztos, hogy a piros milliónyi árnyalatában játszott, el se tudtam képzelni, ahogy szórakozok vele vagy igyekszem beindítani valahogy, azt se tudom, hogy azt hogyan kell, az elsőnél is ő tette meg a kezdő lépést. Mindezek ellenére ott bujkált bennem a következő kérdés, ami a tegnapi elutasítás okára volt kíváncsi, az alsó ajkamat harapdálva gyűjtöttem össze a bátorságot, míg egy kicsi ideig a beállt csendet is élveztem, kellemes volt.
- Akkor miért nem? - nyögtem ki végül, még mindig túl erősen szorított magához, ezért nem tudtam az arcára nézni. Pedig látni szerettem volna már, az alkohol az összes emlékemet homályossá tette, ezért nehéz volt pontosan felidéznem magamban a szemét, száját vagy haját, és azokat csak élethűen szabad, de legalább a hangja már megvolt. Hosszú hallgatás állt be köztünk, a kintről beszűrődő, nagyon halk utcazajokra figyeltem és a saját szívverésemmel vegyítettem, Harrynek csak a lélegzetvételét lehetett néha-néha érzékelni, akkor is azért, mert meleg lehelete végigsimította a nyakam ívét, mintha csak a kezével csinálná. Nem tudtam, hogy én csináltam-e valami rosszat a próbálkozásom után, vagy személyes érzések állították le, amiket nem akar velem megosztani, szólásra nyitottam a számat, hogy megmondjam neki; nem olyan fontos, de belém fojtotta a szót.
- Az első után nem akartam még egy felkészületlen, rossz alkalmat adni, amire nem is emlékeznél tisztán. Ha egyszer már lefektetlek, azt akarom, hogy emlékezz is rá. Minden részletére. - motyogta végig, csak az utolsó két szót nyomta meg, miközben a mozgásából ítélve felkönyökölt és óvatosan a felkaromat cirógatta ujjaival. Nagyot nyelve, a bennem tomboló dolgokat próbálva elnyomni, végre megtudtam mozdulni, kihasználva a lehetőséget felé fordultam, amit elmondott az egész érthető volt, és igazat adtam neki, még úgy is, hogy rólam volt szó. Arcát meglátva újra csak intenzívebben biztos voltam benne, hogy nekem csak ő kell, a reggel ellenére is úgy nézett ki, mint valami angyal, haja kicsit kócos volt és elaludt, de így még jobban tetszett, mert legalább adott neki egy kis emberi külsőt. Óvatosan elmosolyodva, felemeltem a karomat és az arcára simítottam, majd áttérve az említett tincsekre, néhányat az ujjaim köré csavartam, csak akkor vettem észre, hogy végig engem bámult, különös csillogással zöld szemeiben, amit még nem is láttam rajta.
- Megkérhetlek valamire? - kérdeztem kicsit szégyenlős és szerencsétlen mozdulattal görbületre húzva a szám, mire kíváncsian felemelte a szemöldökét, a hasam kellemetlenül harcolt velem a fejemmel párhuzamosan, de az egy kicsit elviselhetetlenebb volt, mert semmi mást nem hagyott odabent, csak a fájdalmat. - Kaphatok egy fájdalomcsillapítót?
Újra csak felkuncogott rajtam, amiért a szememet forgatva néztem vissza rá, nem olyan vicces az, hogy totál leittam magam, inkább szánalmas, de szerencsére egy aprót bólintott, majd mielőtt elindult volna, közelebb hajolt és nyomott egy puszit a homlokomra. Zavarba esve bámultam utána, ezelőtt nem puszilgatott ilyen sokat, valami megváltozott, de annyira nem tudtam törődni vele azokban a pillanatokban, amikor megragadta a takarót, lehúzta magáról és egy magabiztos mozdulattal lemászott a matracról. Alsó ajkamat beszívva figyeltem csupasz hátát, eszembe jutott, amikor hasonló látvány tárult elém, azzal a különbséggel, hogy hosszú, vöröslő csíkok éktelenkedtek a bőrén, csakis miattam, kicsit lejjebb csúszott a tekintetem, ahogy az alsónadrágja is, istenem. Inkább félre nézve, magamhoz öleltem az egész takarót, majd lehunyva szemem vártam, hogy becsukja maga után az ajtót, a zár kattanása megváltást hozott, rögtön erőt vettem magamon, hogy képes legyek megmozdulni. A fejemhez kapva a kezem, szédelegve felültem, olyan volt, mintha beteg lennék, átölelve magam megdörzsöltem a felkarjaimat, hogy ne fázzak, de mindegy volt, lelökve magamról a nehéz, fehér anyagot, nehézkesen az ágy széléhez kászálódtam és letettem a lábaimat a földre. Nem akartam felállni, vagy bárhova is menni, csak ültem és a combomra könyökölve, megtámasztottam a fejemet, a barna padlót fürkészve gondolkodtam felesleges dolgokon, mint például, hogy vajon milyen márkájú gyógyszert fogok kapni. Vagy, Harry is olyan világosan emlékszik az első alkalmunkra, mint én? Fel tudná idézni miket suttogott a fülembe, vagy én az övébe? De esetleg az is érdekelne, miket tettem tegnap éjszaka?
Felnyögve néztem szembe a ténnyel, hogy ugyanott kötöttem ki, mint az elején, ahol semmiképp nem akartam, nagyon frusztráló, ha az ember tudja, hogy valami történt vele, de semmit sem tud megemlíteni belőle. Idegesen dobolva a lábammal, lassan azon is aggódni kezdtem, hogy mennyire lestrapáltan nézhetek ki, az arcom egy kész háborús övezet lehet, a hajam annál is rosszabb, főleg a tegnapról benne maradt zselé miatt, odanyúlva fintorogva vettem észre, hogy még mindig ragad. Tartós termék, az legalább biztos.
Meghökkentem, mikor a fejemben lévő sok zúgás ellenére is meghallottam, ahogy halkan kinyitja az ajtót, majd pár óvatos lépés a padlón, ami az útközben lévő szőnyegen eltűnik, de aztán újra hallani, nagyokat pislogva bámultam rá, ahogy kedvesen mosolyogva leguggol elém, félig a szétnyitott lábaim közé.
- Nagyon fáj a fejed? - kérdezte aggódva, miközben átnyújtotta a hideg poharat és a két szem fehér bogyót, a tenyere hűvös volt az üveg oldalára lecsapódó párától, ezért összerezzentem, mikor a combomra simította őket. A gyógyszert gyorsan bekapva, lehunyt szemekkel ittam ki az összes vizet, csak akkor döbbentem rá mennyire szomjas voltam, egy hosszú sóhajt hallatva nem-et intettem, majd hagytam neki, hogy kivéve a kezemből a poharat, oldalra nyúlva az éjjeliszekrényre tegye. Annyira aranyos volt, ahogy mosolygott és engem figyelt, nehogy hirtelen rosszul legyek, a tenyere még mindig rajtam pihent, ezzel a saját egyensúlyát is egy kicsit egyben tartva, mellette egy vacak embernek éreztem magam.
- Sajnálom... Akármi is történt tegnap. - suttogtam lehajtva a fejem, meghunyászkodónak tűnhettem, bár az is voltam, mindenért bocsánatot szerettem volna kérni. Meglepődtem, mikor az állam alá nyúlt és óvatosan feljebb emelte a fejemet, hogy rá tudjak nézni, összepréselt ajkakkal kerestem az érzelmeket az arcán, de vagy nem találtam semmit, vagy csak pozitívat.
- Nem tettél semmit. - próbált nyugtatónak hatni, de láttam rajta, hogy füllent, és elhallgat valamit. De akármi is volt az, nem lehetett nagy dolog, ha így reagált, de szokásához híven nem hagyta ennyiben a dolgot, hozzá fűzött egy apró mondatot nevetve, hogy összezavarodott legyek és szégyenlős. - Seint vertem majdnem szét, nem téged...
Döbbenten néztem rá, magyarázatra várva, ami persze nem érkezett, ő ennyivel lezárta a témát, talán majd még később képes leszek kihúzni vagy kicsalni belőle dolgokat, de tudtam, hogy akkor többet már nem fogok hallani. Az is lehet, hogy Seint kéne faggatnom, bár a megjegyzésből utalva nem épp tett jó dolgot és egész biztos, hogy ő se emlékszik sokra, elképedtem, mikor beugrott a kép, ahogy kikaptam a kezéből a poharat és lehúztam az első... akármit. Gondolkodnom kellett, hátha több is előjön még, a homlokomat ráncolva, legszívesebben elsüllyedtem volna, vagy ha az nem is lehetséges, el akartam takarni valamivel az arcomat Harry elől, amiért látott részegen.
- Lezuhanyozhatok? - kérdeztem meg remegő hangon, abban reménykedve, hogy most nem jön elő a ravasz éne és hagy egyedül elmenni a fürdőbe. Reménykedve, elég nyomin kinézve bámultam rá, láttam, ahogy megrándul az alsó ajka, majd hirtelen felállt egy picit rám támaszkodva, a hatalmas magasságával máris máshogy nézett ki a helyzet, ülve még nagyobbnak tűnt.
- Tudod merre van - nézett a szemembe biztatóan, miután a kezét nyújtva, el is fogadtam és felhúzott, először egy kicsit megszédültem, ami miatt a mellkasához dőltem egy pillanatra. Kihasználva az adódó lehetőséget, az arcomat a bőrébe dörzsöltem, majd lassan elhúzódva tartó karjaitól, gyorsan felelevenítettem merre is van a mosdó, közben persze nem hagyhatta ki, hogy első léptem előtt gyorsan a fenekemre csapjon gyengéden. Tettetett morcossággal néztem vissza rá a vállam fölött, de ő csak vigyorgott, ami miatt kicsit elkalandoztam a látványában és sikeresen nekimentem az ajtónak, zavartan nyúltam a kilincsért, már nagyon ideje volt, hogy eltűnjek egy kis időre a szeme elől.
Mivel sok ruha nem volt rajtam, és a tükörbe sem szándékoztam belenézni, nehogy a vártnál is rosszabb kép nézzen vissza rám, egy mozdulattal levettem magamról az alsóm, és mielőtt még beléptem volna a zuhany alá, megbizonyosodtam benne, hogy becsuktam-e az ajtót. Nem akartam meglepetésszerű látogatást, vagy azt, hogy egyszer csak azt vegyem észre, valaki belép mögém, nem is akárki, tényleg arra volt szükségem, hogy összeszedjem magam egyedül és viszonylag frissebben álljak elé újra. A forró vizet megengedve, lehunyva a szemem a zuhanyrózsa felé fordítottam az arcom, hátha ezzel az emlékek is lefolynak a lefolyón, de sajnos az élet nem így megy, ezért, hogy ne okozzak Harrynek terhes vízszámlát, viszonylag kapkodva elintéztem a fürdést. Szerencsére volt kirakva néhány törölköző, egy fehéret lekapva magam köré csavartam, a hajamnak meg elég volt az, hogy beleszántva ujjaimat, egy kicsit megráztam, a cseppek szanaszét hulltak, de néhány bátrabb a bőrömön végigcsúszva távozott. A csap felett lévő polcra kipakolt tárgyakat fürkésztem, de a saját fogkeféje, fogkrém és borotválkozáshoz használatos dolgokon kívül mást nem találtam, ezért nem számítva semmi olyan személyes tárgyra, a kis szekrényt kinyitva lestem bele, a múltkor használt fogkeféért kutatva. Meg is találtam, de azon kívül még elég sok minden volt ott, tágra nyílt szemekkel vettem a kezembe egy kis lila flakont, de amikor megláttam a márkát és, hogy mi is az valójában, szinte visszadobtam a helyére, a többire ránézni se akartam, döbbenten bámultam a tükörképem. Az arcom piros volt, mint egy jól megsült rák, mi nem is használtunk... kellékeket, bár a hotelba értelemszerűen nem hozott magával, lehet, hogy ha itt nála történne meg, elég sok mindent megismernék még.
Inkább másra gondolva, a sörtéket benedvesítettem és nyomtam rájuk egy kis krémet, teljesen úgy éreztem, hogy már nem vagyok másnapos, de abban is biztos voltam, hogy ez csak a gyógyszer miatt van, amúgy szétrobbanna a fejem és mozogni még mindig nehezemre esik. Végezve a fogmosással, megigazítottam a derekamon lógó törölközőt, ami elég megbízhatatlan pajzs volt, de nem tudtam mást tenni, kinyitva a zárat, kiléptem a meleg párás levegőből a hűvösbe, majd egyszer szólok neki, hogy valamit kezdhetne a hőmérséklettel. A tekintetemmel kutatva végül a gardrób ajtajában találtam meg, felvonva szemöldököm figyeltem, ahogy végül pár perc múlva megfordul, ő amúgy már felkapott magára egy melegítőalsót, de felül semmi sem takarta a testét, a kezében ruhával lépett oda hozzám. Nem törődött azzal sosem, hogy észreveszem-e, feltűnően végignézett rajtam, elidőzve ott, ahol eltűnt a bőröm a fehér frottír anyag alatt, gondolom olyanokon járhatott az esze, hogy milyen lenne a saját kezével benyúlni alá, de remélem hamar el is űzte ezeket a képeket.
- Összeszedtem neked néhány, viszonylag rád való cuccot, édes - adta oda nekem az addig szorongatott kupacot, mire hálásan mosolyogni kezdtem, de amikor kiejtette az utolsó szót a száján, az arcomról eltűnt mindenfajta érzelem. Beugrott, megvolt, Sein, a bárszék, Harry előttem mérgesen, az, ahogy viselkedtem, magam elé meredve tettem a szabad kezem a szám elé, nem tudom elhinni, hogy ilyenre képes voltam, olyan mintha egy kívülálló szemével láttam volna magam. - Rosszul vagy? - kérdezte meg rögtön, ahogy meglátta elsápadt arcom, aggódva várta a válaszom, mire nehézkesen megráztam a fejem, majd a földet kezdtem el bámulni. - Kimegyek, ha szeretnéd...
Rögtön felkapva a tekintetem, csodálkozva néztem rá, mert ilyesmit még sosem ajánlott fel, valami tényleg megváltozott benne, de nem tudtam rájönni mi okozhatta, halványan jelezve, hogy nem szükséges elmennie, lassan az ágyhoz sétáltam. A szavainak hittem, hogy tökmindegy, már úgyis látott csupaszon, de azért persze még zavarban voltam és próbáltam takarni magam, ami végül nem is kellett, ugyanis kihasználva, gyorsan bement ő is a fürdőbe, de szerintem csak fogat mosni, mert nem maradt sokáig.
Éppen a felsőjében és alsónadrágjában ácsorogtam, vagyis inkább körbe sétálgattam a saját farmerom után kutatva, amikor kinyitotta a mosdó ajtaját és felvont szemöldökkel, "mindent-tudok" mosollyal dőlt neki a félfának vállal, maga előtt keresztbe fonva a karjait. Értetlenül álltam a tekintetét, felegyenesedve a nadrágommal a kezemben, azzal is takarva magam, ugyanis túl dögös látvány volt, legbelül bántam, hogy nem történt meg este, amire úgy tűnik részegen túlságosan is vágytam, mert ha ott is van mellettem, hiányzott a teljes közelsége, ha lehet ilyet mondani.
- Máskor majd csukd is be a szekrény ajtaját - zökkentett ki a gondolataimból, pislogva tértem vissza a jelenbe, amint leesett mit mondott, lesütöttem a szemeimet. Lebuktam. Pedig én nem akartam kutakodni, csak a fogkefét kerestem, többet tényleg nem fogok a cuccai közé nyúlni, félek, hogy mikre bukkannék. - Azért remélem találtál valami izgalmasat.
Végig vigyorgott, ezért tudtam, hogy nem haragszik, csak kihasználta, hogy újra zavarba ejtsen, lassan már a hobbijává válik, eszembe jutott a kis lila flakon, ahogy a kezemben tartom, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem görcsöl a hasam a gondolatra, hogy milyen lenne használni, vele. Közelebb lépett és amikor elém ért, várt pár másodpercet, majd hirtelen a karomnál fogva magához rántott, megilletődve hagytam, hogy két tenyere közé vegye az arcom, majd lehajolva végre megcsókolt, erre vártam azóta, hogy felkeltem. Karjaimmal átölelve a csípőjét, egy kicsit hátra hőköltem, mikor olyan közel kerültünk egymáshoz, hogy éreztem a hasamhoz nyomódni a kényes testrészét, de annyira nem törődtem vele, gyorsan újra visszahúztam és sóhajtva díjaztam, ahogy fogai közé veszi az alsó ajkam és meghúzza gyengéden.
- Ha már... - kezdett bele a mondandójába, de nem hagytam neki folytatni, kihasználva én is visszaadtam neki, amit ő adott nekem. Aztán kiszabadult, és hogy nehogy újra csapdába ejtsem, lehajtotta a fejét, majd száját a mély kivágású pólója miatt kilátszódó kulcscsontomra nyomta, kezdtem úgy érezni, hogy direkt választotta ezt a felsőt. - Ha már itt vagyunk... kettesben... ki is használhatnánk.
Tudtam, hogy mire céloz, ki ne tudná ebből, derekamra simítva ujjait, ajkai egyre erősebben martak belém, néha még a foga is hozzám ért, akkor többnyire halkan felnyögtem, meg akkor is, amikor keze lejjebb kalandozott és megállva szokásos helyén, belemarkolt a fenekembe. Nem tudtam mást tenni, csak állni a karjai közt és kontrollálhatatlanul viselkedni, mindig ő adott nekem és én élveztem, el akartam érni már ahhoz a naphoz, mikor ez fordítva történik meg, azt akartam, hogy ő legyen az, aki kap.
- Gyere... - ragadta meg hirtelen a csuklómat, - még úgysem csináltam a kanapén. - megilletődve hagytam magam, hogy húzzon maga után, közben csak a szavai visszhangoztak a fejemben. Nekem jobban tetszett volna, ha maradunk a szobában, ahol senki se lát és senki se hall, a nagy ágyban, de nem volt szívem szólni neki, leérve a lépcsőn újra az ajkaimra tapadt, miközben lassan a nappali felé tuszkolt. A lábaim néha összegabalyodtak, amiért háttal, csukott szemmel kellett tájékozódnom, ezért is kaptam majdnem szívrohamot, amikor meglökött és megszédülve az említett kanapéra zuhantam, rajta fekve még kisebbnek tűnt, ez így nem fog menni.
Egy vigyort elrejtve száját beharapva bámult, ahogy felhúzott, széttett lábakkal heverek előtte, még a póló is felcsúszott rajtam, rám mászva a legtöbb helyen hozzám simult, a hirtelen hátra lökése miatt még mindig émelyegtem, szerintem elfelejtette, hogy durván másnapos vagyok. Benyúlva a felső alá, a mellkasomat kezdte felfedezni ujjaival, ezzel egyre feljebb húzva az anyagot, miközben a nyakamat semmi áron nem akarta békén hagyni, automatikusan feljebb nyomva a csípőmet, zavartan vissza is húztam, amint összedörzsölődtünk.
Aztán, mint minden jónak, egy hirtelen hang miatt ennek is vége szakadt, a szívem a torkomba ugrott, miközben a kezeimmel távol tartottam magamtól Harryt, hogy ne folytassa, bár nem is úgy tűnt, mint aki fogja, értetlenül és bosszúsan bámult az ajtó felé.
Kopogtak.

16 megjegyzés:

  1. Ajj ne máááár ez nem ér...túl sok az az egy hét :D

    Mariann:)

    VálaszTörlés
  2. Te most szivatsz?
    Ezt komolyan nem hiszem el.
    Eskuszom, biztos vagyok benne, hogy ezt direkt csinalod. Nem, nincs ra mas magyarazat. Ezt direkt csinalod.
    Ajj, istenem, miert hetente hozod a reszeket? Az tul sok...

    VálaszTörlés
  3. ne csináld már eszt..!! miééééééért.? te most direkt kínzol minket.? ajjj ne csak hetente hoz részeket.!!

    VálaszTörlés
  4. Vaaaaaaaaa.....Ez...... hát...valami HIHETETLEN JÓÓÓ lett!*-*
    Miért kellett itt abbahagyni!?? Légyszi legyen most is majd egy meglepi rész! Légyszi légyszi! Nem bírom ki jövő szombatig!
    Nagyon nagyon nagyon imádom ahogy írsz, ne hagyd abba!
    xoxo Lilly

    VálaszTörlés
  5. Eszméletlen jó lett! :D Imádom őket, annyira aranyosak! :D
    Most komoly itt kellett abbahagyni?? :D XD Egy hét, te jó ég! :D

    VálaszTörlés
  6. Kérlek Sein jöjjön. Mit tudom én bocsánatot kérni. Mert akkor kibukna a szög a zsákból, hogy most ki is érez; mit is érez; ki iránt is (Sein esetében).. ;)
    Nem fogjuk kibírni szombatig. Aktivizáld magad, ha kérhetem én, mint alattvalóid alattvalója; a pórnépség.:)
    De persze ezt is csak azért mondtam, mert izgulok a következőig.:DD

    VálaszTörlés
  7. Meg egy ilyen es megkereslek te kis ironooo ♥

    VálaszTörlés
  8. WAAAA nagyooon jó imádom *-*

    VálaszTörlés
  9. Helló! Már az elejétől követem a történeted, és imádom!!! Úgy gondoltam hogy neked is tovább küldöm a díjat amit kaptam :D http://azangyalvadasz.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  10. Sziaaa!
    Annyira tetszik, és remélem GYORSAN hozod a kövit! Addig is egy kis meglepiii : http://onedirectionfanfiction29.blogspot.hu/2014/04/sziasztok-sajnalom-de-ezuttal-nem.html

    VálaszTörlés
  11. Fúú na ne!Ez nem lehet igaz! :P Ki az a hülye aki ilyenkor kopog? :D

    VálaszTörlés
  12. Hello nagyon tetszik a blogod :)) és persze ez a rész is nagyon jó lett ;) Mint midig!!!Már alig várom a következő részt!! Nem rég viszont találtam egy blogot és hátha neked megtetszik megadom a címét :))!! http://larry112.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  13. Mikor hozod a kövit?

    VálaszTörlés
  14. Varni a szombatot, ss varni az uj reszt... :-)

    VálaszTörlés