35. rész

Először is, kimondhatatlanul sajnálom, de tudom, hogy ez felesleges, mert attól még egy pöcs vagyok. Hétvégén ünnepeltük a szülinapomat és annyira kész voltam, hogy gondolkodni se tudtam, csak feküdtem egész nap, nem akartam, hogy egy vállalhatatlan, pocsék rész kerüljön ki a kezeim közül. Tudom, ez nem mentség, nem is azt akarom elérni, csak hogy tisztában legyetek vele, az okkal. 

Másik infó pedig az, hogy mostantól szombatonként lesz új rész, ugyanis pénteken nem érek rá, alig van időm, a hétvégén pedig sokkal könnyebb nekem, mert akkor csak erre összpontosítok.

Még egyszer, bocsánat mindenkinek, én vagyok a hibás, még azért is, hogy ez egy borzalmas bejegyzés, bár még mindig jobb, mint amit másnaposan írtam volna. Igyekszem.

Jó olvasást!

horan vandaa.xx  

Louis Tomlinson

Magamban számoltam a másodperceket, arra várva, hogy végre kiszálljunk az autóból, mert szinte vágni lehetett a feszültség és kínos helyzet egyvelegét a levegőben, amit amúgy szerintem csak én és a mellettem ülő érzett. A lány útközben nekem is bemutatkozott, Sasha Piers, és az is kiderült, hogy Sein mostohatestvére, de velem nem nagyon törődött. Ennyi erővel át is nézhetett volna rajtam, hátra vágva magát keresztbe tette a lábait és néha váratlanul előre dőlt, majd Harry fülébe suttogva kérdezett valamit, amire választ is kapott hamar. Azokban a pillanatokban a pulzusom először a 0 alját súrolta, majd hirtelen felugrott az egekbe, ép ujjam nem maradt, amiért az ölemben tartva csak tördelni tudtam őket, miközben a szemem sarkából figyeltem a jelenetet, de bár ne tettem volna, mert csak rontott a helyzetemen.
- Hogy-hogy te is itt vagy? - szegődött felém is végre egy ártalmatlan kérdés, ami először le se esett, hogy tőlem érdeklődnek. Nagyokat pislogva fordultam félig hátra, de nem számítottam arra, hogy Sein is előre dőlt, ami miatt arcunk pár centire volt egymástól, érezni lehetett rajta az alkohol csípő szagát, de nem úgy tűnt, mint aki segg részeg, csak becsiccsentett. Furcsa mód nem jöttem zavarba, mert tudtam, hogy véletlen egybeesés volt és ha őszinte akarok lenni, nem az én típusom, mellé egy a testvéréhez hasonló szőke lány illene és sajnos tudtam még egy személyt a kocsiban, akinek inkább egy Sasha félével kellett volna foglalkoznia. Vicces volt az arca, ahogy szinte fekete szemei érdekesen állnak és a haja is csapzottnak tűnt, elég jól megalapozhatta ezt a bulit, mosolyogva, majdnem halkan felkuncogva kerestem a szavakat, amikkel válaszolhatnék, ugyanis bonyolultnak tűnt az ittlétem oka. Meg hát, hiába is kezdeném el mesélni, holnapra elfelejtené vagy a felénél megunná és más témákra evezne, szerintem csak kedvességből kérdezte meg, hogy ne üljek szótlanul magam elé bámulva és arra várva, hogy észrevegyenek.
- Sein, mögötted kell lennie egy pulóvernek, ide tudnád adni? - vágott közbe egy gúnyos hang, ami a dühét fojtotta el, a szólított figyelmét rögtön felkapta és bólogatva hátra fordult, ő nem vette észre a hangsúlyt. Meghökkenve pillantottam Harryre, aki a kormányt szorongatva ujjai közt, mérgesen nézett rám szemöldökét összevonva, teljesen összezavarodtam, csak nem gondolhatta azt, hogy a saját haverja konkurenciát jelenthet. Nekem kellett volna így viselkednem, mintha nem lenne tisztában azzal mit művelt le előttem azzal a lánnyal, keresztbe fonva magam előtt a karjaimat, haragosan bámultam ki a szélvédőn, hogy eltereljem a gondolataimat, inkább azzal foglalkoztam, hogy felismerem-e a környéket ilyen sötétben. Tényleg, mikor lett ilyen este?
- Itt nincs semmilyen pulcsi - közölte Sein lebiggyesztett ajkakkal, mintha az ő hibája lenne, hogy nem találta. Hát persze, hogy nincs ott semmi - horkantottam fel magamban, a szemeimet forgatva, először éreztem úgy, hogy emiatt a húzás miatt neheztelek Harryre.
- Oh, biztos otthon hagytam - legyintett, ennél átlátszóbb már nem is lehetett volna, feltűnően arrébb araszoltam az ülésen az ablak felé, és ezt ő is észrevette. Kész háború készült kirobbanni közöttünk, de ebből a hátul ülők semmit sem érzékeltek, cinikusan elmosolyodtam egy pillanatra, amikor oldalra fordulva engem figyelt, majd inkább az ablakon lévő apró porszemeket és koszfoltokat kötögettem össze fejben. Nem tudom honnan jött ez a hirtelen bátorság, hogy ilyet megtegyek felé és utána meg is bántam, mi van ha ezzel elrontottam az egész éjszakát, sőt az egész kapcsolatunkat?
A szívem a torkomba ugrott, mikor az autó megállt, ezért könyörögtem már hosszú percek óta, mégis féltem most, hogy kettesben tudunk végre maradni pár másodpercre és valami olyat mond, ami nem lenne számomra szép. A hátsók rögtön kivágták az ajtót, míg én az ölemben pihenő kezemet bámultam, szomorúan meglepődve néztem, ahogy Harry is a kilincsért nyúl, majd rám se hederítve kiszáll a kocsiból, nem akartam ennyire elcseszni. Már készültem volna én is összeszedni minden erőmet és követni az útjukat, amikor hallottam, hogy kicsit felemelt hanggal azt kiáltja "Menjetek nyugodtan, mindjárt megyünk mi is!", elkerekedett szemekkel bámultam végig, ahogy megteszi a szokásos lépéseket és ellenőrizve, hogy hallgattak-e rá, kinyitotta az ajtót nekem. Nem szólt semmit, csak nyújtotta a kezét, amit megragadva hagytam, hogy kihúzzon, azt hittem csendben elindulunk, de helyette az autó oldalának lökött és megtámaszkodott két karjával vállaim mellett, szerencsére senki se látott meg minket.
- Sajnálom, jó? - nézett mélyen a szemeimbe, még mindig sokkos állapotban voltam, vajon melyik részét sajnálta az útnak?
- Ki ez a lány? - kérdeztem suttogva, fájdalommal a hangomban a látottak miatt. Nem mintha részletesen tudni szerettem volna, hogy mi közük van egymáshoz vagy hogy milyen kalandokon vannak már túl, csak valami apró információt, amiből kikövetkeztetem a többit. Lehajtotta egy pillanatra a fejét, ami miatt göndör búbja pont előttem volt, legszívesebben előre hajolva nyomtam volna egy csókot hajára, olyan régen voltunk már közel egymáshoz, hiányzott.
- Egy barát... - vonta meg végül görcsösen a vállát, de félre nézett, amiből tudtam, hogy nagyon sok mindent elhallgat és talán hazudik is. Nem tudtam és nem is akartam Harryt elképzelni mással, azon az éjszakán is úgy éreztem, hogy mi csak egymáshoz passzolunk, a keze vagy az ajkai, mind-mind csak rajtam néznek ki jól, de túl naiv voltam, nem gondoltam bele igazából hány ember érezhette ugyanezt előttem.
- Barát? - kérdeztem újra ironikus hangsúlyra váltva, amit nem akartam, de kibukott belőlem. Nem bíztam benne ezekben a pillanatokban és ezt ő is jól tudta, csak rajta múlott, hogy ki tudja-e magyarázni magát ebből a helyzetből.
- Most már csak barát... - mondta ki végül, amire vártam, a szám elfacsarodott, próbáltam még hátrébb, az autó falának préselődni, hogy ne érjek hozzá. - Mondtam, hogy ne gyere el.
- Ki tudja mik történtek volna, ha nem jövök el... - motyogtam magamnak, a hideg futkosott a hátamon a képre, amit persze sose vallott volna be nekem, még ha rossz íz is volt a számban az este miatt, örülök, hogy itt vagyok. Megilletődtem, mikor egyik kezével megragadta az államat és kényszerített, hogy ránézzek, ujjai kellemetlenül hidegek voltak, egyszerre árasztott el félelemmel és melegséggel, hogy bárki megláthat minket, de őt nem érdekli, arca még közelebb került az enyémhez.
- Louis, figyelj! - mondta határozottan, de mégis halkan, mintha élete legnagyobb titkát készülne bevallani, és talán így is volt. - Engem már nem érdekel Sasha, ő a múlt és mint tudod, a múltam nagyon el van cseszve. Csak kihasználtuk egymást, mert mindkettőnknek ugyanaz kellett, a kielégülés, de megbántam. Azt hittem ő van olyan normális és lehet köztünk valami, de csalt fűvel-fával, amit meguntam és kidobtam, de ő ezt nem igen viselte jól. Amúgy meg... - magyarázkodott, de amikor észrevette, hogy csak még rosszabbul érint, ha kiteregeti a szennyest, az arca megváltozott és más eszközt vetett be. - Egyik lány sem érdekel odabent, még a fiúk sem, mert nekem csak egy valaki kell. Aki talán az egyik legjobb embere ennek a világnak, hűséges és olyan dögös, hogy alig tudom visszafogni magamat a közelében. - a végére vigyorgott alsó ajkát beharapva, döbbenten, csillogó szemekkel bámultam az arcát, míg közelebb hajolt és a számba sóhajtotta az utolsó szót, ami megkoronázta az egészet. - Te.
Azok a híres-neves pillangók felkeltek a hasamban, én nyomtam előrébb a fejemet, hogy végre összeérjünk, karjaim automatikusan fonódtak a nyaka köré, hogy elmélyítsem a csókunkat, de ezúttal nem kellett lábujjhegyre állnom, mert lehajolt hozzám. Minek kellett nekem szerelmi vallomás, ez szebb volt annál, kezét elvette a kocsiról és az oldalamra simította ujjait benyúlva a kabátom alá, máris úgy éreztem, majd szétrobbanok a boldogságtól vagy csak a szívem próbált kiugrani a helyéről.    
Néhány fiatal, akik a szórakozóhely irányába dülöngéltek hangosan nevetve, megzavartál életem talán legszebb pillanatát, Harry elhajolt és mosolyogva még egy utolsó apró puszit nyomott az alsó ajkamra, úgy bazsalyogtam, mint egy kislány, míg mások szemének láthatatlan mozdulattal a derekam köré fonta a kezét és húzni kezdett az épület felé. Amikor megláttam, pár másodpercre megtorpantam, ugyanis ismertem a helyet, csodálkozva néztem a mellettem állóra, az emlékek árvízként csaptak le rám, eszembe jutott, ahogy akkor még egy szál felsőben, kellemes időben ácsorogtam idekint a barátaimmal és azon tanácskoztunk, hogy keressünk-e másik bulit. Én váltig állítottam, hogy igen, de végül nem nekem adtak igazat, mennyire hálás is vagyok emiatt, már nem tudtam volna felidézni mekkora utálatot éreztem akkor irántuk, amiért belerángattak ebbe, csak a pozitív érzések maradtak meg.
- Itt találkoztunk először - hajoltam Harry füléhez suttogva, de mosolyán látszott, hogy ő is tudja jól. Nem szólt semmit, de éreztem, hogy ujjai erősebben szorítanak magukhoz, szinte már oldalához simultam minden testrészemmel, aggódtam, hogy valaki észreveszi, nem akartam neki rosszat. Nem is tudom hányszor kötöttek már belém, meg verésre is volt már példa, de semmi komoly, túléltem, neki annyi szerencséje van, hogy ránézésre nem lehet látni, de ha így folytatja, egyhamar kapunk majd egy csípős beszólást.
Odabent a légkör egy és ugyanaz volt, szerintem még az emberek sem változtak, lányok táncoltak kihívóan, miközben a srácok nyáladzva bámulták őket, a bátrabbak meg persze oda is mentek hozzájuk egy béna felszedős dumával, de a maximummal, amit ki tudnak hozni magukból részegen. A zene olyan hangos volt, hogy még a talpamban is éreztem dobogni a ritmust, Harry kicsit lazított a szorításán, bár sötét volt, csak a neon fények találtak meg minket néha, amik rögtön tovább vándoroltak, csuklómra fonva kezét kezdett el húzni a tömegen át, hogy el ne vesszek. Annyira magabiztosan törtetett előre, aztán meg is értettem miért, Sein és drága mostohatestvére ott ücsörögtek egy két személyes kanapén, gondolom ránk várva, máris felvidult az arcuk, mikor megpillantottak minket. Seinné gondolom azért, mert végre mehetett táncolni és inni, Sashaé pedig azért, mert folytathatta a flörtölést, nem vagyok egy harcias típus, de ahogy megláttam, miközben a pilláit rebegteti és behajol dekoltázsát fényezve az én barátom felé, legszívesebben megtéptem volna.
Az előbbi rögtön felpattant az addigi helyéről, egyensúlyát megkeresve pedig vigyorogva a pult felé indult, Harry kicsit latolgatva esélyeit végül levágta magát a bőrkanapéra, nagyokat pislogva bámultam le rá, ugyanis két személyes volt és én kizárásos alapon harmadiknak számítottam. Megkönnyebbültem, mikor láttam, hogy oldalra fordulva utasítja a lányt, hogy csússzon arrébb, de közben rosszul is éreztem magam, mert így még közelebb ültek egymáshoz, szerencsétlenül ácsorogtam ott, amikor is megelégelte a bénázásomat és egy gyors mozdulattal lerántott magához. Világosban egyértelműen láthatta volna mindenki, hogy vörös fejjel ülök félig az ölében, félig pedig a kanapén, ezt Sasha is észrevette, pár percre értelmetlennek tűnt, hogy mi a fene folyik, de aztán átsiklott felette és folytatta a csábítgatást.
Kíváncsian nézelődtem, reménykedve, hogy egy ismerős se szándékozik ma itt bulizni, mert akkor nem tudom mit mondtam volna, főleg, hogy azon a napon eléggé nyilvánvalóvá tették, hogy ismerik Harryt, vagyis inkább Stylest, számomra már két külön személyként léteztek a nevek. Mikor visszafordultam, láttam, hogy már megint suttognak egymással, bár itt máshogy nem is lehetett kommunikálni, a gyönyörű beszéd után is úgy éreztem, hogy mardossa a torkomat a féltékenység, és a szorongás, hogy bármikor elveszíthetem, amim még most megvan. Meglepődtem, mikor szerintem odanézés nélkül megérezte Harry, hogy már megint nem tetszik a dolog és kezét a hátam mögé csúsztatva feltűnés nélkül, cirógatni kezdett először felsőn keresztül, ugyanis a kabátokat még leadtuk a bejáratnál, majd benyúlt az anyag alá is és végül egy szempillantás alatt az alsónadrágom szélébe is beleakaszkodott. Mély levegőket véve igyekeztem normálisan viselkedni és nem úgy, mintha éppen kínoznának, ujjaival feltáncolt a gerincem vonalán, majd lassan lecsúszott, utána meg karmolászni kezdte gyengéden a derekamat, nagyot nyelve lehunytam a szememet. Hogy nem vett minket észre senki, még Sasha sem? Mikor már ott tartott, hogy az alsómban egyre lejjebb haladt, hirtelen felpattantam a kanapéról, mintha szögbe ültem volna, mindketten kérdőn néztek rám, de persze Harryn láttam, hogy nehezen fogja vissza ravasz vigyorát, ezt még visszakapja.
- Elmegyek a mosdóba - hajoltam le a füléhez, ajkaimmal direkt súroltam a cimpáját, majd utána az arcunk is összeért, büszke voltam magamra. Meglepődtem, mikor nem engedett kiegyenesedni, hanem megragadta a felsőmet a mellkasomnál és visszarántott ugyanabba a pózba, hogy ő is mondhasson valamit.
- Menjek veled? - kérdezte, azt hinné az ember csak kedvességből tette, de hallani lehetett a hangján, hogy perverz gondolatok járnak a fejében. Egy kicsit visszahúztam a fejem és csak kacsintottam egyet, majd hátat fordítva otthagytam rendes válasz nélkül, majd ő eldönti, hogy jönni akar-e, emlékeztem merre van a mosdó, diadalittas és magabiztos léptekkel indultam arra.
Próbáltam előidézni miken járhatott a fejem, amikor először jártam itt, azt tudom, hogy Harry ugyanott ácsorgott akkor, mint ahol most együtt ültünk, talán akkor is Seinnel volt, apró mosoly függött végig az arcomon. Szerettem nosztalgiázni, hisz a múlt volt az egyetlen biztos pont mindenki életében, és végre voltak boldog pillanatok is, amikre gondolhattam, a kicsit poros, barnás szőnyeget bámulva magam alatt, láttam rajta megvillanni a fényeket, mindenről ő jutott eszembe. Ez normális?
Most eljutottam valóban a mosdóig, senki sem támadott le hátulról, belökve az ajtót, muszáj voltam pár másodpercig pislogni, mert a kintihez képest, odabent vakító világosság tombolt és a hófehér csempék sem segítettek rajta sokat. A szagot ne is részletezzük, az orromat ráncolva álltam oda az egyik csap elé, majd a mocskos tükörbe bámulva figyeltem magam, az arcomat, a ruháimat és úgy magát, a testemet. Meglepő mennyi változást látok magamon, pedig egy külső szemlélőnek ugyanolyan maradtam szerintem, mióta van valaki az életemben, aki állandóan közli, hogy milyen jól nézek ki, én is úgy érzem, hogy van bennem valami, még ha nem is tudom, hogy mi az. A hajam kicsit lelapult, ezért beletúrva visszaráztam a helyére a tincseket, megnyitva a vizet, hagytam, hogy a hűvös folyadék a csuklómra folyjon, ezzel is a pulzusomat próbáltam csökkenteni, az ajtó felé pillantottam. De hiába vártam perceket, senki sem jött be rajta, talán végre rájött, hogy emberek közt nem kéne kiélnünk magunkat ennyire, pedig most én próbálkoztam, és egy normális csóknál többet nem is akartam volna. Elzárva a csapot, oldalra léptem és kiszedtem néhány papírtörlőt, megtörölve velük a kezemet, összegyűrve a szeméttel túlcsordult kukában végezte, de feleslegesen mozogtam egyre lassabban, egyedül maradtam a rajtam nevető fehér csempék közt.
Nem tudom miért, de volt egy rossz érzésem, kicsit hosszabb léptekkel vágtattam vissza a buli helyszínére és azon belül is a kanapéhoz, ahol beigazolva a félelmemet, már egy szerelmepár ült egymást falva, felesleges volt a hideg víz, újra vadul zakatolt a szívem és szúrt a mellkasom. A szórakozó tömeg közepén forgolódva kerestem valami ismerőset, egy pillanatra felbukkanó ruhadarabot, arcot, göndör fürtöket, de csak idegenek táncoltak körülöttem, kétségbeesve törtem a könyökömmel magamnak utat az utolsó esélyem felé.
A pult nagyon hosszú volt, és elég sokan tolakodtak a környékén, de hatalmas szerencsémre megpillantottam azt, amit kerestem, ilyenkor utálom a legjobban, hogy olyan kicsi vagyok, az emberek észre se vettek, simán áttapostak volna rajtam, kifulladva estem neki a polírozott fának.
- Hééééééé, Louis! - ismert meg kiáltva egyet Sein, jókedvűnek tűnt, legalább ő jól érzi magát. Kényszeredetten elmosolyodva, leültem mellé egy bárszékre és felé fordulva, próbáltam elérni, hogy minden figyelmét rám szentelje és ne a körülötte sorakozó üvegpoharakra, ami azt hiszem úgy ahogy sikerült.
- Hol van Harry? - kérdeztem a füléhez hajolva, megemelve a hangomat, reménykedtem benne, hogy nincs olyan részeg még, hogy azt se tudja kiről beszélek. Az arca töprengőbe esett, mikor elhúzódtam, forgott párat, mint ahogy én tettem a tömegben, de megszédült, ezért meg kellett támaszkodnia, türelmetlenül bámultam rá. Borzalmas képek jelentek meg előttem, egyre képtelenebbek, imádkoztam, hogy egyik se igazolódjon be, ha ketten ültek ott, akkor ketten is tűntek el, ami nem jó véget jelent, főleg nem nekem, a bizalmam újra megingott.
- Asszem' félre húzódtak Sashaval - ordította anélkül, hogy rám nézett volna, majd csak megvonta a vállát és egy töpszli pohárért nyúlt, amiben barnás lötty fodrozódott a hirtelen mozdulattól. Megsemmisülve bámultam magam elé, kívülről talán nem látta senki, de belül darabokra törtem, pici apró darabokra, mint egy üveg vagy tükör, a mellkasomra tonnányi súly nehezedett és csak arra tudtam koncentrálni, hogy ne sírjak. Feleslegesnek éreztem, hogy újra forgolódni kezdjek és keressem őket, mert ha eddig nem pillantottam meg őket, most se fogom, és a másik pedig, hogy ki tudja mit csináltak éppen együtt. Hányadszorra is történik ez meg, mióta vele vagyok? Hányszor volt az, hogy biztosra vettem, vége? Elegem lett.
Még mielőtt a szájához emelhette volna az italt Sein, odanyúltam és kikaptam a kezéből, lassú reakciója miatt csak pár másodperc után nézett rám értetlenül és kicsit felháborodva, de én addigra már rég lehúztam az egészet, gőzöm sincs mit, de erős volt. Az arcom fintorba ugrott, az egész torkom és lassan mellkasom égett, sose voltam az a nagy alkoholos típus, a szemeimet összeszorítva vártam, míg a kezdetleges kellemetlen érzés eltűnik, de helyette csak szédülni kezdtem. A következő pillanatban pedig már csak nevettem, felszabadultan, nem törődve mi történt egy perccel azelőtt, hangosan röhögtem az ábrázaton, ami szembe nézett velem és saját magamon is, amiért egy rakás szerencsétlenség vagyok. És ha ilyen állapotban van az ember, akkor a másik is automatikusan hahotázni kezd, egy mellettünk álló csak azt láthatta, hogy dülöngélve nem kapunk levegőt, Sein végül a vállamra tette a tenyerét, hogy lenyugtasson, majd másik kezével intett, hogy várjak.
- Két Martinit - fordult oda a pultos sráchoz, aki éppen ott tevékenykedett, ránk pillantva bólintott és pár másodperc múlva már elénk is csúsztatta a hasonló kinézetű poharakat, a hasonló színű folyadékkal.
Sosem gondoltam volna, hogy képes vagyok ilyen mélyre süllyedni, de úgy tűnik megtörtént, nem is voltam büszke magamra, de elfelejtettem gondolkodni a következményeken, a bizalmam is eltűnt valahol két korty között, szánalmasan festhettem, és sajnos ezután mindent homály fed az elmémben.