46. rész

Sziasztok!:) Új résszel jelentkezem, mint ahogy ígértem, Harry szemszöggel, már reggel. 
Közben elérte a blog a +70 000 megtekintést, ami wow. Csak ennyit tudok mondani. Meg persze azt, hogy köszönöm, ez még mindig hihetetlen számomra. 
Minden egyes embert, aki olvassa a történetet, legszívesebben megölelnék, szeretlek titeket.
Jó olvasást!:)

horan vandaa.xx

Harry Styles

Meglepően hideg volt az ágy, mikor ébredezni kezdtem.
Az első gondolatom az volt, hogy Louis valószínűleg megint elszedte tőlem az egész takarót, félálomban mosolyogva emeltem fel a kezemet és kutattam dereka után, amit viszont nem találtam sehol sem. Nem akartam csalódottságomban felmordulni, hátha a közelben van még, bár nem nagyon hittem benne, helyette nagyokat pislogva, próbáltam rájönni hány óra lehet már. Eszembe jutott arca, mikor hajnali három körül közöltem vele, hogy mennyi az idő, egyikünknek sem tűnt fel a percek múlása, volt jobb dolgom is, amivel törődhettem, egész pontosan ő, csakis ő. Persze, azután nem sokkal elaludt, azt mondta nem bírja tovább, pedig én még le tudtam volna nyomni plusz egy menetet, sőt akármennyit, de megértettem a helyzetét, vagyis próbáltam megérteni és nem haragudtam rá, hogy abba kellett hagynunk. Ott volt nekem egy egész hétvége és még két éjszaka, temérdeknyi közösen tölthető időt kaptunk.
Óvatosan könyökömre támaszkodva néztem körbe, a szemöldököm rögtön a magasba szökött, ahogy megláttam, hogy mégsem maradtam egyedül, alsó ajkamat beharapva bámultam rá, feje búbjától talpáig, többször is, kihasználtam, hogy ő viszont nem vette még észre, hogy ébren vagyok. Ugyanis a jobb oldali falon lévő tükör előtt ácsorgott, ahonnan maximum a lábam tükörképét láthatta volna, viszont én tökéletes kilátást kaptam, hála Istennek, még nem vett fel magára semmi felesleges ruhadarabot, csak az alsója volt rajta, de az is eléggé lecsúszott. Nem kellett sok, még csak akkor keltem fel, de máris éreztem azt a pezsdítő és elzavarhatatlan vágyat, hogy magamévá tegyem, annyira furcsa volt, soha életemben nem találkoztam olyan emberrel, akitől kettő alkalomnál többet akartam volna, mert egyszerűen meguntam, de őt valahogy nem tudom. Figyeltem, ahogy kócos hajához nyúl és kidugva nyelvét ajkai közül, összpontosítva helyre próbálja tenni a rakoncátlan tincseket, szerettem volna azt hinni, hogy még amiatt állnak így, hogy egy kicsit erősebben megtéptem őket, de tudtam és tapasztaltam is, hogy mennyit mozgolódik éjszaka, ha minimum négyszer nem rúgta meg valamimet álmában, akkor egyszer sem. De azért, hogy minden reggel mellette ébredhessek, még azt is elviselném, hogy néha gyomorszájon térdel.
Fancsalira húzott arccal fürkészte magát tovább, talán azt hiszi, hogy még nem vettem észre, de a plafonra tud vinni, mikor látom rajta, hogy nincs megelégedve magával, rájött, hogy az alsónadrágja eléggé lejjebb van, mint ahol lennie kéne, ezért a szélét megfogva feljebb ráncigálta magán, még mielőtt csalódnom kellett volna, valójában csak jobbat tett. Az anyag megfeszült a fenekén, mire párhuzamosan egyre szűkösebbnek éreztem saját magamat is, kevés választott már el attól, hogy egyszerűen kipattanjak az ágyból és odasétálva, felkapjam, majd a matracra szorítva elölről kezdjük az estét, frusztráltan görcsbe húztam a lábujjaimat, hogy elfojtsam a gondolataimat és le ne bukjak. Apró kezét derekára simította, furcsán nézett ki, mert már megszoktam a látványt, ahogy az én tenyerem pihen rajta, ami alatt sokkal kisebbnek tűnik, majdnem felhorkantottam, mikor két ujja közé csippentve bőrét, úgy tett, mintha bármennyi felesleges is lenne rajta, nem bírtam tovább szó nélkül hagyni ezt az elégedetlenséget.
- Gyönyörű vagy - muszáj voltam megköszörülni a torkom, mert reggelhez híven olyan volt a hangom, mint valami vén, dohányos medvéé, aki megfázott. Rögtön megpördült a tengelye körül és nagy, ijedt szemekkel nézett rám, arca másodpercek alatt ment át a piros különböző árnyalataiba, én pedig csak élveztem a figyelmét, akkor volt a legaranyosabb, amikor miattam jött zavarba. Kezét azonnal elkapta oldaláról és helyette inkább próbálta úgy összefonni maga előtt, hogy minél kevesebbet lássak belőle, de hiába csinálta, úgyis maradt olyan testrésze, ami fedetlenül maradt és nekem az bőven elég volt, hogy legeltethessem a tekintetem. Például a combja, amire ránézve mindig annyi ötlet jut eszembe, hogy miket tudnék még tenni érte, ha hagyná a kísérletezést, de akár már a nyaka íve vagy a kulcscsontja is be tudott indítani, de amilyen állapotban voltam, nem is lett volna nehéz.
Átfordulva az ágynak arra a részére, ahol eredetileg ő feküdt és abban a pillanatban közelebb is volt hozzá, leraktam a lábam a hideg parkettára, még mindig nagy szemekkel bámult rám, de szerencsére nem mozdult semerre sem, azzal tönkretette volna a tervemet, felállva, kettő lépéssel átszeltem a köztünk lévő távolságot, az arcomra figyelt, szóval nem vette észre, hogy kicsit lejjebb kevésbé vagyok olyan nyugodt. A csípőjét megragadva rántottam magamhoz, keze eltűnt közölünk és csupasz mellkasa az enyémhez simult, zavartan húzta mosolyra a szája egyik sarkát, miközben ujjaimmal azt a területet cirógattam, amivel azt hitte baj van.
Meglepett, amiért nem nekem kellett kezdeményeznem, egy kicsit lábujjhegyre magasodva, karjait szokásosan a nyakam köré fonta, nem tudtam visszafogni a kiszökő jóleső sóhajomat, ami félig inkább nyögés volt, mikor belekapott a hajamba és csavargatni kezdte, ajkaiért hajolva vissza akartam adni azt a mennyei érzést. Szájának friss fogkrém íze volt, ötletem sincs mikor kelhetett, meg amúgy is, hogy bírt ennyire korán, ha tehetném egész nap aludnék, de úgy tűnik, ő inkább olyan személyiség, aki nem szereti elpocsékolni az óráit ilyen dolgokra. Úgy gondoltam ebből a bátor lépéséből, hogy akár bele is egyezett a gondolataimba, lejjebb csúsztatva a kezem, óvatosan bedugtam az ujjaimat alsójának feszes anyaga alá, egészen addig, hogy bele tudjak markolni a fenekébe, amit addig csak nézni tudtam, ezzel együtt még közelebb húztam magamhoz odalent. Csalódottan pislogva néztem szemébe, mikor megszakította a csókot és vállamra simítva tenyerét, eltolt magától, vissza állva talpára, újra túlságosan lent volt, és még fejét is lehajtotta, utáltam, ha csak így elutasítanak, főleg, ha ő.
- Harry, végigszeretkeztük az éjszakát - nevetett fel kínosan és egy kicsit zavartan, tetszett az ő szájából a "szeretkezni" szó, hisz nem csak száraz, érzéktelen szexre gondolt, hanem annál sokkal többre, különlegesebbre. Nem is tudja milyen az, mikor nem is ismered a partneredet és csak fekszik alattad, arra várva, hogy kiélvezd magad rajta, aztán reggel azon versenyezzetek, hogy ki tud hamarabb lelépni és ellopni a másik értékeit, míg az alszik. De remélem nem is kell megtudnia soha, hisz ő azt érdemli, hogy szeretetet adjanak neki az ágyban. Sajnos, nem úgy mondta, mint aki abban a pillanatban többre vágyik, sőt, inkább úgy hangzott, mintha csak arra kért volna, hogy most egy darabig hagyjam békén.
Az addig összefont ujjainkat kihasználva, váratlanul felemeltem őket a feje felé és megpörgettem, mint ahogy azokban a végtelenül csöpögős meg romantikus táncokban szokták, de valójában csak azt akartam elérni, hogy háttal legyen nekem és mindketten a tükör felé nézzünk, láttam a meglepődöttséget az arcán, miközben szorosabbra fontam a karjaimat teste köré hátulról.
- De téged nem lehet megunni - dünnyögtem a bőrébe lehajtva fejem, ajkaim minden négyzetcentit megtaláltak a nyakhajlata és válla közti íven. Adni akartam neki, mindent, amit csak tudtam és cserébe annyit kértem, hogy teljes mértékben az enyém legyen. Eszembe jutott egy ötlet, ami talán beválhat és még a saját érzéseimet is elmondhatom, egy kicsit egyéni módon, felpillantva reggeli, kócos és homlokomba hulló hajam alól az előttünk lévő tükörbe, pár pillanatig azt bámultam, ahogy sokkal robusztusabb testem az övé mögé magasodik és kezeim úgy ölelik, mintha sosem akarnám elengedni. A tekintete tétova volt, nem hitt nekem, de én be akartam neki bizonyítani a saját igazamat, azt, hogy számomra valóban egy bárcsak örökké tartó élmény lehetne, nem olyan, mint a többi, akik valaha is mellettem éltek. - Egyszerűen sosem tudok eleget kapni belőled. - suttogtam a füléhez hajolva, útközben megbökve cimpáját. - A bőrödből... - az ujjaimat felfedező útra indítottam oldalán, vizuálisan is reprezentálva szavaimat, puha és pont kezembe illő derekánál megállva, egy csókot is kapott hozzá a nyakára. - Az illatodból... - folytattam, ezúttal az orromat oda dugva, ahol előtte az ajkaim jártak. Le se tudta volna tagadni, éreztem a vibrálását idegessége miatt, felforrósodott teste a mellkasomhoz simult és gyorsabban kapkodta a levegőt, de én sem voltam jobb, csak kívülről elrejtettem, belül szinte tomboltak az érzéseim, de leginkább abban a pillanatban azok a nevetséges pillangók harcoltak, amik még nem igen látogattak meg engem Louis előtt. Talán az illata volt valóban az egyik olyan dolog, amit hiányoltam, ha távol volt és imádtam, mikor az ágyamban kiérdemelt oldalán lévő párnája beszívja magába az éjszaka folyamán, ott hagyva nekem, mint kis szuvenír a nálam tett látogatásából. - A hangodból... - vittem tovább a felsorolást, bár egy kicsit hosszabb szünet után, addig egy helyben pihenő kezem újra elindult, kicsit lejjebb. Ravaszul elmosolyodtam, olyan "erről beszéltem" stílusban, mikor egy hirtelen kiszökő nyögés hagyta el gyönyörű ajkait, tudtam én jól, hogy hol kell hozzá érnem, hogy ezt kaphassam. Rájöttem, hogy reggelig folytathatnám még a listát, hogy mik a kedvenc részeim rajta, ugyanis akkor minden porcikáját meg kéne említenem, és annyi időnk azért már mégsem akadt, mást akartam csinálni. - mert... - szeretem. Már tudtam és be is vallottam magamnak, még ha nehéz is volt annyi pofon után az élettől, viszont kimondani akkor is lehetetlenség egy ilyen sok erővel bíró szót, ami nekem még nagyon sokat számított, mégis tartottam tőle. Hisz, ha egyszer elsuttogsz valakinek a félhomályban egy szeretlek-et, azzal együtt némán kimondod a saját öngyilkosságod ismeretlen dátumát is, ez olyan, mint az élet, már születésünktől fogva haldoklunk, a szerelem is a kezdettől fogva csak puszta fájdalom és csalódás. Mégis szerettem. Nem úgy, mint Rómeó Júliát vagy Ádám Évát, hisz nekik egyrészt nem is volt másik választásuk, másrészt pedig úgy írták le a történetüket, hogy a végén mindenképp egymásba szeressenek, nekem viszont bármennyi másik választásom lehetett volna és az életemet is én írtam, mégis mellette kötöttem ki végül. De örültem, hogy így történt. Tényleg szerettem. - Mert tökéletes vagy. - fejeztem be végül szomorú mosollyal ajkaimon, más vég kellett volna az apró vallomásomnak. Az ember azt hinné, mikor meglát, hogy semmitől sem félek, de valójában igenis rettegtem, de nem a sötéttől vagy a bezártságtól, még csak nem is a haláltól, hanem az élettől, a jövőtől és az emberektől, akiket túl közel engedek magamhoz egy apró hiba miatt. Louis is ilyen volt, valaki, aki túl sokat tudott meg és ezzel párhuzamosan túl sokat adott is, amit előtte még nem nagyon kaptam senkitől, ezért elengedni már nem mertem.
- Ez kedves volt, de akkor sem fekszek vissza veled az ágyba - rombolta le a terveimet és a bennem tomboló kétes hangulatomat, hitetlen voltam, hogy csak így elsöpört egy különleges pillanatot, de aztán rájöttem, hogy nem hallja a gondolataimat. Cinkosul vigyorgott rám a tükörből, kezét az enyémre simította és letolta magáról, azt hitte csak így elmenekülhet, de utána kapva újra magamhoz rántottam, nem megy ő sehova, nem hagyja a levegőben úszni az elmúlt perceket és a ki nem mondott szavakat.
- Nem kell feküdnöd - haraptam be az alsó ajkamat, arcát lesve, meg sem említettem fullasztó kék szemeit és vékony, világos ajkait, pedig azok sem voltak ám elhanyagolható részei. - Ülhetsz is. Rajtam. - vigyoromból lassan nevetés lett reakciója miatt, mellkasomra téve kezét meglökött, úgy tettem, mintha valóban eltántorodnék az ereje miatt, ezzel menekülési utat adva neki, beletörődtem, hogy nem lesz semmi sem a tervemből. - De azt megmondhatnád, hogy ezzel mit kezdjek nélküled! - szóltam utána, egyik kezemmel alsónadrágomra bökve, mire szemöldökét felvonva nézed oda, de azonnal el is kapta tekintetét zavartan. Annyira naiv és ártatlan.
- Old meg, felnőtt férfi vagy - közölte megfordulva és eltűnt a szobám ajtaja mögött, eléggé otromba léptekkel ment le a lépcsőn, talán még a szomszéd is hallotta, ahogy gondolom, mint egy kisgyerek, páros lábbal ugrált le a fokokon. A mellkasom előtt összefonva a karjaimat, mintha még mindig láthatna, fújtattam egyet, ha nem lenne ez a csökönyössége, talán már rég újra a takaró alatt lennénk, szinte már a fullasztó forróságban, fájdalmasan harapdáltam a számat a gondolatra, kiszedve gyorsan egy tiszta törölközőt a szekrényemből indultam el a mosdó irányába. Totálisan cserben hagyott, és ezt nem fogom következmény nélkül hagyni.

***

A szokásos helyén találtam meg, a konyhában ücsörgött egy bögrét szorongatva, egyik lábát felhúzta az ülés részre és átölelte azzal a kezével, amiben egy szerintem már nem aktuális újságot tartott, nem foglalkoztam olyan felesleges dolgokkal, mint a felöltözés, a fehér frottír anyag csüngött csak le a derekamról, és a hajamból is folyt még a víz. Ujjongva vettem észre, hogy maradt még egy kicsi kávé a tegnapiból, kiöntve magamnak felturbóztam egy kicsit, így végül kaptam egy teljesen cukros és tejes hideg löttyöt, de az tökéletes volt számomra, közben végig éreztem magamon a tekintetét, remélem bánni kezdte, hogy nem használta ki a fent adott lehetőséget. 

- Zuhany, mi? - kérdezte, ahogy megfordultam és kihúztam magamnak a mellette lévő széket, láttam rajta, hogy tudja jól mit takar már rég a "zuhany" szó. Nem hagytam, hogy zavarba ejtsen, amúgy sem lennék ilyesmi miatt zavarban, nekem teljesen érzéketlen témának hatott a szexuális élet, úgy tudtam róla beszélni, mintha csak azt mondanám el, hogy milyen idő volt az elmúlt napokban. 

- Rád gondoltam közben - hajoltam a füléhez, rekedt volt a hangom az addig tartó szótlanság miatt, egy csókot adva rögtön felforrósodott és piros arcára, na ki jött végül zavarba. Ahogy elhajoltam, úgy bámult rám, mint egy szellemre, szemei hatalmasra nyíltak, mintha csak sehogy sem tudna nekem hinni, pedig nem volt olyan nehéz, elég volt az előző éjszakánkra visszaemlékeznem és nem is kellett több. 

- R..Rám..? - hebegte, a vörösség kezdte fülét is beszínezni, fejét rögtön lehajtotta, ahogy rájött, hogy már kínosan nézhet ki, de valójában aranyos volt. 

- Ki másra? - nyúltam kezéért az asztal felett, s mikor elértem, gyengéden megcirógattam a mutató és hüvelykujja közti részt. Őszintén elmosolyodott, még akkor is, ha eléggé furcsának találhatta, fúrni kezdte az oldalamat, hogy vajon ő már nyúlt-e magához úgy, hogy közben engem képzelt el maga mellett? Mégsem kérdeztem rá, szegény már így is majdnem elégett ültében, aggódtam, hogy elájul a sok fejébe szökő vértől, de lassan újra visszakapta a normális színét, a napilapba nyomtatott, pletykás szavakat olvasgatta tovább, arca elé emelve, hogy egy ideig ne lássam még. 

Belekortyoltam a sajátos kávémba, egyből fintorba húzva orromat, mert annyira nem volt finom, mint amire számítottam, mégis magamba erőszakoltam, ugyanis szükségem volt az energiára, főleg amiatt, hogy eszembe jutott késő délutáni programom. Rossz érzés kerített hatalmába, felnézve Louisra, szólásra nyitottam a számat, de végül nem mondtam semmit sem, nem akartam elrontani a közös reggelünk különös és varázslatos hangulatának csendjét, majd ráér később is, bár úgyis csak halogatni fogom addig a pontig, amíg autóba nem kell szállnom. Megígértem Niallnek, hogy újra dolgozni kezdek, és érte meg is tettem, felvettem a telefont, megbeszéltem az időpontot, sőt már el is mentem abba a fránya kocsmába, hogy találkozzak azzal a nyomorék felbérlővel, sajnos láttam is az embert, aki ma éli boldog életének utolsó napját, felfordult a szinte üres gyomrom. Már előre láttam magam előtt csalódott arcát, mikor elmegyek, nem akartam egyedül hagyni a nagy házban, hisz talán én voltam az egyetlen, akihez mehetett, én mégis lehet, hogy egy egész éjszakára ott hagyom magában, meglepődtem, mikor hirtelen hagyta az asztalra esni az újságot és rám emelte tekintetét. 

- Elmondod, hogy valójában hol voltál csütörtökön? - kérdezte halkan, meglepődve pillantottam szemébe, ki tudja, hogy juthatott ez hirtelen eszébe, de az is egy lehetőség, hogy már azóta nyomta a lelkét. Párat pislogva, végül nem néztem rá, hanem azzal foglalatoskodtam, hogy eltoltam az útból az üres, kávémaradékos porcelánomat, majd elvettem előle a magazint, mintha csak engem is érdekelne milyen szenny van beleírva. 

- Beszélgettem... - kezdtem bele, egy sort újra és újra olvasva a lapon. A Sheffield United 2-1-re leverte a Coventryt, az Égszínkékek kapitánya kevésbé lelkes interjúval kedveskedett nekünk. Kit érdekel? Sokkal komolyabb problémák is vannak a világon, mint hogy egy focicsapat beképzelt és idegbeteg vezetője milyen szavakkal küldte el a másikat a halálba, de hangot adni nem akartam a véleményemnek, főleg nem előtte, hisz tudtam, hogy mennyire szereti azt a sportot. Eszembe jutott, hogy egy mondat közepén tartottam, a levegőben hagyva, míg ő arra várt, hogy folytassam. - Seinnel... 

- Be... Beszélgettél? - nyelve újra belebotlott mondandójába, felpillantva le tudtam olvasni az arcáról, hogy tudja jól miről van szó, vagyis hogy milyen ok miatt tudnám én megkeresni azt az utolsó férget. 

- Miért Nialltól kellett megtudnom? - csaptam le az asztallapra a papírt, elterelve ezzel az ő kérdését, inkább voltam csalódott, mint mérges. Levegőért kapott, amiből egy zilált és ijedt hang lett, nem akartam megrémíteni, szabad kezéért nyúlva újra, összefontam az ujjainkat, ezzel mutatva, hogy nem ő a bakfis, csak tudni akartam, hogy miért nem szólt rögtön azután, hogy bepróbálkozott. 

- Nem akartam, hogy... hogy tönkremenjen a barátságotok - motyogta lehajtott fejjel, mire megint szembe csapott a tény, hogy ő mindig csak arra törekszik, hogy másoknak jó legyen, míg saját maga pedig szenved a titkok súlya alatt. 

- Most már mindegy - nevettem fel megvonva a vállam, de nem igen volt nevezhető őszinte nevetésnek, inkább olyasmi volt, amivel próbálják elnyomni a lapos és kínos hangulatot. Felpillantva homlokába hulló haja mögül, sajnálkozva nézett rám, én is rögtön a saját nedves tincseimhez nyúltam és egy már berögződött mozdulattal hátratűrtem, hogy ne idegesítsen és ne folyjanak az arcomba a vízcseppek, ránézve, ahogy ott ült összehúzva magát és szomorúan egy olyan barátság összetörése miatt, ami valójában sosem volt igazi, nem vágytam másra, csak hogy megvigasztalhassam. - Gyere ide - suttogtam noszogatva, kezét fogva még meg is húztam egy kicsit, kételkedve felállt, majd úgy irányítottam, ahogy én akartam. Zavartan nézett a szemembe, amint beleült az ölembe elölről, tudtam, hogy azon aggódik, nem-e nehéz nekem, de abban a pillanatban a jelentéktelen súlya érdekelt a legkevésbé, csupasz combjára simítva kezem, élveztem, hogy a helyzet miatt egy kicsit fentebb van a feje, mint az enyém. Ujjai mellkasomra csúsztak, néhány vízcsepp nyomát követve, végül elmaszatolta őket a bőrömön, nem mondom azt, hogy nem okozott egy kevés fájdalmat azzal, hogy csak egy törölköző férkőzött közénk, erősen koncentrálnom kellett, hogy ne kívánjam meg újra. - Senki más nem érhet hozzád rajtam kívül, oké? - közelebb húztam magamhoz a nyakánál fogva, így a szájába motyogtam, alkarjával megtámaszkodott a vállamon, hogy az ölemben tudjon maradni. Nagyot nyelt, de nem szólalt meg, csak egy aprót bólintott, amitől homlokunk összeért, nem bírtam tovább a kínzást saját magammal szemben, alsó ajkáért kapva, bebizonyította, hogy ő is ugyanannyira vágyott már erre, mint én. Nyelvét átdugva számba, rájöttem, hogy az idő múlásával egyre bátrabb lett, már vissza se tudtam emlékezni, hogy milyen volt az első napokban, bár akkor többnyire csak azzal foglalkoztam, hogy valahogy elérjem, hogy ne meneküljön el tőlem, de belegondolva még mindig félénk volt. 

- Csupa víz vagy - kuncogott fel, amikor elhajolt, hogy levegőt vegyen, valóban eléggé nedves lett tőlem a rajta lévő feslő, amit gőzöm sincs, hogy mikor kaphatott fel magára vagy hogy honnan szedte. Vigyoromat visszafojtva, hogy el ne áruljam a hirtelen jött tervemet, váratlanul, mikor hajolt, hogy folytassa a csókunkat, megráztam a fejemet, ettől a lehető legtöbb vízcsepp rajta landolt, sipítva felnevetett azt hajtogatva, hogy elég. Végül megadva neki, amit akart, csodálva bámultam arcát, mosolyát és a szeménél összegyűlő ráncokat, boldogságától kellemes melegség szökött a mellkasomba, sötét pöttyök tarkították az anyagot rajta, legszívesebben levettem volna róla. - Elázott spániel. 

- Hogy mi? - kérdeztem vissza tettetett felháborodással, mire rögtön benne volt a játékban, megijedve kipattant az ölemből. Nem kellett neki kétszer mondani, megiramodva kifutott a konyhából, felpattanva, utána indultam, de nem pazaroltam az erőmet rohanásra, hisz tudtam, hogy sétálva is utolérem vagy útközben valahol megbotlik és nekem kell felszednem a földről. A törölközőt kicsit megigazítva magamon, hogy ne essen le, kiérve körbenéztem a nappaliban, de nem láttam sehol sem, egyik szemöldökömet felvonva morgolódtam halkan, hogy hova a francba tűnt ilyen gyorsan, hosszú léptekkel fordultam jobbra, a lépcső irányába. Megfontoltan szedtem a fokokat, a szememet forgatva indultam a szobám irányába, mikor láttam, hogy az ajtó félig nyitva van, mert tudtam, hogy én bezártam, miután kijöttem, kicsit azért ügyesebb és figyelmesebb is lehetett volna, ha már fogócskázunk, tehettem volna valami tétet az elején, például ha elkapom, megadja a reggeli álmom beteljesítését. - Megvagy! - rontottam be, de amikor körbenéztem, nem találtam senkit sem. Meglepődve pislogva fordultam az erkély irányába, hátha ott van, de ahhoz tényleg nem nyúlt már senki, a függöny is a helyén volt, ez még rajtam is kifogott, nem tudtam merre kéne mennem, csak egy helyben toporogtam a szőnyegen. 

- Inkább te vagy meg - suttogta mögülem, mire apró karjait körém fonta hátulról, nem tudtam nem mosolyogni rajta. Azt hittem majd hagyja, hogy megforduljak és újra megcsókolhassam, hisz megint a szobámban voltunk, az ágy ott állt üresen tőlünk egy méterre, mégsem így történt, sőt sokkal rosszabban végződött, tágra nyílt szemekkel bámultam magam elé, ahogy éreztem, hogy megragadja a frottír anyagot és lerántotta rólam. 

- Mi a... - néztem utána, de addigra már újra eltűnt, csak egy pillanatra láttam még az ajtóban, kezében a fehér törölközőmmel. Hangos nevetése betöltötte az egész házat, egyszerűen nem tudtam rá haragudni, inkább jobban lekötött a gondolat, hogy sosem hittem volna, hogy egy nap még tudod ennyire őszintén boldogan játszani egy öt éveseknek való játékot, még akkor is, ha a mi változatunk kicsit pimaszabb volt. Egy szál semmiben álltam, megértettem, amiről beszélt, tényleg hűvös volt, nagyot sóhajtva a szekrényemhez léptem és kirángattam egy tiszta alsónadrágot, ennyire nem nézhet butának, annyira én sem vagyok felelőtlen vagy felszabadult, hogy csupaszon eredjek utána, de mikor kész voltam, akkor sem kezdtem el futni, még mindig nem. - Ezt még megkeserülöd, Louis Tomlinson. - morogtam az orrom alatt, ahogy a nappali felé indultam. Már tényleg kijárt neki az a büntetés.