41. rész

*dobpergés* Türürürürürü... Itt vagyok!:D
Szóval, ebben a részben az egész lelkem és szívem benne van, ugyanis napok óta dolgozom rajta, mégsem érzem tökéletesnek, sőt a közelébe sem ér, de mindegy. Így visszaolvasva nagyon meglepődtem, mert ez egy olyan rész, nagy betűvel és célozgatós tekintettel, még sincs benne számomra obszcénnek számító szó. Király vagyok. Bár az utóbbi időben kijöttem a formámból, nem tudok +18-as részt írni, ki nem mondott okok miatt.
Ugye, az előzőnél inkább az aktusra tértem ki, viszont itt most nem az volt a lényeg, szóval utálom ezt mondani, de képzeljétek el egy kicsit élethűbbnek és részletesebbnek, sajnálom, de biztos menni fog ti kis perverz... :D
Na, jó olvasást!

horan vandaa.xx

Louis Tomlinson

Tehetetlenül álltam a kapu előtt, a kihalt utcát bámulva, arra várva, hogy valaki megmentsen, néhány ház ablakából szűrődött ki egy kis fény, meg persze ott voltak az utcai lámpák, mégis rettegtem. De aztán lassan rájöttem, hogy nem a kinti sötétségtől és ismeretlentől féltem, hanem ami bent lapult az előttem lévő házban, egész pontosan a találkozás volt az, ami görcsöt okozott a hasamba és remegést a kezeimbe. Bárcsak lettek volna esélyeim, el akartam futni előle, mint egy gyáva nyúl, a szívem mélyén mégis csak arra vágytam, hogy újra együtt legyünk, még ha nem is teljesen, de láthassam, érezni akartam karjai szorítását a derekam körül és a csókja édességét az ajkaimon.
Nagy levegőt véve, hosszasan ki is fújtam, majd bámultam a párafelhőt felfelé szökni a sötétedő égbolt felé, a hideg is egy bátorító tényező volt ahhoz, hogy végre megmozduljak, meg persze a dolgok mögé nézve arra is ráeszméltem, hogy egész biztosan tervezett nekem valamit. De nem tudtam elképzelni, ahogy egész délután a konyhájában ácsorog, hogy összedobjon valamit a főzési tudásával, ezen kívül pedig másra nem futotta a gyér fantáziám. Megjelent előttem Niall kacér "én tudom mi vár rád" mosolya, már akkor tudtam, hogy kevésbé szerény eseményekről is szó van, az meg csak plusz, hogy holnap reggel nem kell dolgoznom mennem, még sosem voltam szabadnapon. Emlékszem, egyszer el akartam kéredzkedni, mert anya elkapott valami influenzát a kórházból, de rám erőltette, hogy nem kell otthon maradnom vele és nyugodtan menjek, ha tudná, hogy szívesebben ápolgattam volna őt...
A kapuhoz lépve, nem tudtam, hogy azért kéne imádkoznom, hogy nyitva legyen vagy azért hogy ne, de végül az előbbi teljesült be, a zár halkan kattant, amikor lenyomtam a kilincset és egy picit lökve rajta, máris bent voltam, óvatosan becsukva magam után, igyekeztem hangtalanul közlekedni. A járda rövid volt a bejáratig, mégis képes voltam perceket elcsoszogni rajta, biztos voltam benne, hogy már tudta, ott vagyok, kíváncsi lennék mik futottak végig a fején, amikor a kocsi elhajtása után is negyed óráig kint szöszmötöltem, csodálom, hogy nem jött ki megnézni hol vagyok. Az ajtó előtt ácsorogva, azt már tényleg nem tudtam eldönteni, hogy kopognom kéne vagy csak nyissak be, az utóbbi pár napi kapcsoltunkra gondolva inkább elővettem az udvarias énem és felemelve a kezem, halkan megkocogtattam ujjaimmal. Idegesen, zsebre dugott kézzel a hűvös levegő miatt vártam valami visszajelzésre, a szívem a torkomba ugrott, mikor meghallottam tompa hangján odabentről, hogy "Gyere be!", eleget téve a kívánságának, félve nyitottam be az ajtón.
A melegebb időjárás miatt kellemes borzongás futott végig a hátamon, meglepetten sétáltam beljebb, miután levettem magamról a cipőmet, hisz azért sarat nem kívántam a szőnyegére, frusztráltan játszadoztam az ujjaimmal magam előtt, régen ilyenkor mindig rácsaptak a kezemre, hogy ne tördeljem őket. A házban félhomály uralkodott, ami egyszerre hozott lázba és rémisztett is meg, egyik szemöldökömet felemelve törtettem egyre beljebb, ugyanis senki nem tévedt hirtelen elém, belesve a nappaliba, csak üres fotelok fogadtak. Kezdtem azt hinni, hogy amikor kiszólt nekem, odafent volt, vagyis abban a pillanatban is ott tartózkodott, bár ötletem sincs mit csinálhatott volna a szobájában, amikor állítólag rám vár, de szerencsére nem kellett felmásznom a lépcsőn, mert megtörtént az, amire a tudatatom alatt próbáltam felkészülni, mégis váratlanul ért. A pulzusom leállt pár pillanatra, amikor két kar hirtelen átölelt hátulról játékosan magához húzva, majd lehajolva nyakon puszilt, eléggé csikis vagyok és az pont egy érzékeny pontom, ezért vigyoromat elfojtva próbáltam elhajolni tőle, de erős kezei nem hagytak, a fülembe kuncogott. Már nem a félelemtől vágtázott hihetetlen tempóban a szívem, hanem valami kellemesebb érzéstől, de még ott volt bennem a tartózkodás is amiatt, hogy négy napig nem is hallottam felőle, pedig simán felhívhatott volna... Nem hagyta, hogy megforduljak, ezért nem tudtam a szemébe nézni vagy újra látni az arcát, felsóhajtottam, amiért lágy csókokat kezdett adni a nyakívemre egyre lejjebb haladva, majd a legaljánál megállt és a kabátomat megfogva, óvatosan lehúzta a vállaimról, nem tudom, hogy csinálta, de közben végig hozzámért.
- Milyen napod volt, gyönyörűm? - suttogta a fülembe, mire a kirázott a hideg, kicsit furcsának találtam ezt az új megszólítást a szájából, mégis jól esett. Kár, hogy fiúkra nem szokás használni ezt a jelzőt.
Megilletődve hagytam, hogy újra körém fonva karját hátulról, egyszer csak benyúljon a felsőm alá a derekamnál, ez még nem is zavart volna, hisz megszoktam, de hirtelen, ügyelve, hogy csak picit érjen hozzám, átsimította tenyerét a hasamra, közben folyamatosan a nyakamra tapadva ajkaival. Nem mintha nem tetszett volna, de mégis gyorsnak találtam a tempót, mert csak pár perce léptem be az ajtón, ő máris az ágyba akart vinni, egy külső szemlélő azt gondolná a látottakból, hogy a kapcsolatunk a testiségre alapul, semmi másra. Nem érdekel mások véleménye, de én is így gondoltam, lehet, hogy ezzel régimódinak tűnök, de szívesebben sétáltam volna egyet a parkban, semmiségekről, magunkról beszélgetve, kínos gyerekemlékeken nevetve, majd megállnánk egy fagyisnál, amit az arcára kennék és... Talán ez csak a filmekben történik meg.
Próbáltam kedvesen, de határozottan a tudtára adni, hogy én ezt most még nem akarom, az alkarjára simítva a kezemet, kivettem kíváncsiskodó ujjait a felsőm alól, majd kihasználva a megadatott másodperceket, elléptem tőle és végre szembe néztem vele. Egyik szemöldökét felemelve, kicsit csalódottnak tűnt, de azt is letudtam olvasni az arcáról, hogy beletörődött az elutasításba, vagy csak számított rá, a félhomályban sötétebb rózsaszínnek tűntek az ajkai, így látva őt eszembe jutottak a dolgok, amik az autóban hangoztak el Niall szájából. Belegondolva a sok rosszba, amit át kellett élnie, összeszorult a torkom, és az nem segített rajta, hogy keserűen elmosolyodva megfordult, a konyhát és nappalit elválasztó hosszú asztalt megkerülve eltűnt előlem, egy pillanatra a tenyerembe temetve a homlokomat bámultam a szőnyeget a lábam alatt. Hogy lehetek ilyen bunkó? Előbb is beugorhattak volna a képek, akkor hagynám, hogy tovább folytassa, amit elkezdett, ha ez okoz neki örömöt.
Bátortalan léptekkel indultam meg utána, lehet, hogy nem is magának akarta a boldogságot azzal, hogy már akkor letámadott heves csókjaival és gyengéd érintéseivel, mikor beléptem az ajtón, ha tényleg engem próbált kiengesztelni, akkor még rosszabbul érzem magam, hogy elrontottam.
- Unalmas - válaszoltam meg a kérdését, amire előbb kellett volna reagálnom, hátha ezzel elsimíthatom a beállt kínos helyzetet. Utolérve, valamiről beszélni akartam, hogy ne legyen csend, megköszörülve a torkomat, figyeltem, miközben a szemben lévő magas polcért ágaskodik, hogy levegyen két poharat, a barna háta és a két apró gödröcske az alsónadrágja felett napvilágot látott egy pillanatra, hogy nem vettem észre őket eddig? - Nem voltak sokan a kávézóban, ha jöttek is, Niall elintézte.
Mikor sikerült neki, lenyűgözve néztem, hogy egy kezében meg tud tartani két üvegpoharat, én még egyet is képes lennék leejteni, majd fürge mozdulatokkal letette őket az asztalra, futólag kedvesen rám mosolyogva, ezzel jelezve, hogy nyugodtan folytassam, meg persze gondolom megnyugodott, hogy csípős megjegyzés nélkül szóba hoztam a haverját.
- Meglepődtem, mikor hirtelen bedugott a kocsijába és elterelte a figyelmemet, hogy hadakozás nélkül ide tudjon vezetni - vontam meg a vállamat, jobbat nem tudtam mondani, hisz tényleg nem történt semmi érdekes egész nap. A hűtő ajtaját behajtva maga után, mert addig abban kutakodott, egy talán pezsgős üveggel a kezében lépett az asztalhoz, majd apró pukkanással levéve a tetejét, öntött a buborékos, világos folyadékból mindkettő pohárba, kíváncsian figyeltem a mozdulatait és azt, hogy az egyikbe sokkal kevesebb került, mint a másikba.
- Mivel terelte el a figyelmedet? - nézett rám rosszat feltételezve, nem tudom mire gondolhatott, inkább hangjának mélységén csodálkoztam és azon, hogy minél több napot nem látjuk egymást, utána annál szebb minden egyes része.
- Mesélt... r-rólad... - hebegtem, lehet, hogy ezt nem szabadott volna elmondanom, de mindegy, máris meglágyult az arca és inkább csak értetlenül fordult felém, hogy miért róla beszélgettünk. Felkapva a poharakat, az egyiket felém nyújtotta, észrevettem, hogy én kaptam azt, amelyikbe kevesebb alkohol került, majdnem felnevettem, úgy látszik egy életre megjegyezte mi történik, ha iszok és nem nagyon akarta volna újra átélni. Bár, állítása szerint csak vadabb voltam, amit amúgy nem nagyon tudtam magamból kinézni, de lehet, hogy tetszett volna ha megint én mászok rá és nem neki kell lassacskán elcsábítania.
- Nem vagyok egy érdekes téma - vigyorodott el, mivel nem akartam ezt tovább firtatni, inkább csak megvontam a vállam. Jobb, ha nem tudja, hogy egész sok mindent elmondott Niall a múltjáról, biztos kényelmetlenül érné és nem akarná feleleveníteni, én sem szeretném szomorúnak látni. - Erre az estére és ránk - emelte fel hirtelen a kezében lévő üveget, mire rögtön mosolyogni kezdtem és követve a példáját, összekoccintottam a sajátomat vele, majd még pár másodpercig bámultam az emiatt fodrozódó folyadékot, miközben ő egyszerre lehúzta az egészet. Sosem szerettem a pezsgőt, de a kedvéért, hogy ne rontsam el ezt is, a számhoz emelve belekortyoltam, nem számít egy erős alkoholnak, mégis marta a torkomat, szerencsére nem kellett az egészet meginnom, mert Harry nem úgy tűnt, mint aki képes lenne megvárni, míg elszürcsölgetem. Közelebb lépve az oldalamon végigsimítva megállt a szokásos helyén, míg én zavartan pislogva a pohár mögül, inkább elvéve az arcom elől, a mögöttem lévő pultra tettem, és hagytam, hogy kiteljesedjen nyomulós énje, pedig ha tudná, hogy sokkal egyszerűbb dolgoktól is engednék neki... De legalább végre megkaptam, amire napok óta vágytam, pár másodpercig az ajkaimat bámulta, mielőtt birtokba is vette volna őket a sajátjaival, automatikusan felemelve a karjaimat, közelebb húztam magamhoz és néhány göndörebb tincset a tarkójánál az ujjaim köré csavartam. Valójában én már akkor megbocsátottam neki, mikor aznap kiléptem az ajtón az esőbe, sőt még vártam is, hogy kijöjjön utánam és elfelejtsünk mindent, de sajnos nem így történt. Meglepődve szakítottam meg a csókot egy pillanatra, mikor a csípőmet szorítva a pultnak nyomott, lába a combjaim közt pihent, egyértelmű volt, hogy ő is hasonlóra éhezett ki a napok múlásával, bátorságot véve simítottam le lassan a kezemet a hátán a felsője aljáig. Le akartam róla venni, hogy kevesebb akadály legyen közöttünk, de hirtelen leállított, ami miatt értetlenül néztem a szemébe, azt hittem...
- Még várj - suttogta a fülemhez hajolva, majd egy kicsit ellépve tőlem, kaptam egy puszit a homlokomra, zavartan mosolyogva hagytam, hogy a kezemet megfogva irányítson. - Van egy meglepetésem.
Még ha nem is volt sok az a pezsgő, kezdtem érezni a hatását, mert felszabadultabb lettem, bár lehet, hogy ez csak miatta volt, mert amint gyengéden kezd el viselkedni velem, máris jobban érzem magam, az ujjaimmal összefűzve a sajátjait húzott maga után a lépcső irányába. Amikor a szobája ajtaja elé értünk, arra utasított, hogy csukjam be a szemem, ami miatt összezavarodott, de izgatott is lettem, olyan tippjeim voltak, hogy talán az ágyával csinált valamit, mint a filmekben, de ez szürreális gondolat volt. Óvatosan vezetett át mindenen, ami miatt rájöttem, hogy nem ilyenről van szó, elég nehéz úgy közlekedni, hogy csak sötétséget látsz és egy emberre kell hagyatkoznod, de bíztam benne, szóval hagytam magam. Meglepődtem, mikor hirtelen elengedett, de mivel nem szólt, hogy leshetek, ugyanúgy maradtam, egy pokrócot terített hátulról a vállamra és hátamra, ez kezdett egyre furább lenni, de megértettem, hogy miért kell, mikor sejtésem szerint kinyitotta az erkélyajtót és megcsapott a hűvös levegő.
- Kinyithatod - motyogta, kirázott a hideg amiatt, hogy olyan közel volt hozzám, majd engedelmeskedtem neki. Döbbenten néztem magam elé, eddig még nem láttam, hogy milyen látvány tárul az ember elé, ha kinéz az ablakon, a hátsókertről sem tudtam, az azután lévő mezőről, majd az erdőről meg végképp fogalmam sem volt, de nem is ez volt a legszebb. - Azt tudtam leszűrni, hogy olyan ember vagy, aki szereti az ilyen dolgokat... - folytatta, de hangja már bizonytalanabb lett, nem tudtam válaszolni, elnyílt ajkakkal bámultam még mindig magam elé. Az ég alja rózsaszín és narancssárga színekben játszott, amiért éppen alkonyodott, vagyis tulajdonképpen egy kész napnyugta tárult elém, és csak akkor vettem észre, hogy néhány zárt mécses lángja pislákol az erkély szélén, vagyis készült. Eltervezte, hogy pont ilyenkor érjek ide, hogy pont akkor jöjjünk ki, amikor a Nap még fent van és az égbolt is varázslatos, megszokott, hogy mindenen elérzékenyülök, de akkor majdnem elsírtam magam, ha hülyén is hangzik... Tényleg olyan ember vagyok, aki képes egy természeti csodát bámulni, mert annyira lenyűgöző és romantikus, de azt nem tudom, hogy erre miből jöhetett rá, hisz sose beszélek ilyenekről, sokszor tartottak furának emiatt, erre ő meg meglepett vele, hogy különlegesebbé tegye ezt az estét.
- Harry, ez gyönyörű... - nyögtem ki halkan, csak akkor vettem észre, hogy ő rá se nézett az égre, engem figyelt végig. Büszke mosolya nem nyilvánult meg egyértelműen, de látszott rajta, hogy boldog, amiért örömet tudott nekem szerezni, olyan szívesen elmondtam volna neki abban a pillanatban, hogy mennyire szeretem, de már megtanultam a leckét, hogy nem szabad.
- Nem annyira, mint te - vágta rá rögtön, mire zavartan lesütöttem a szememet, biztos voltam benne, hogy vörös lettem a bók miatt. Más lehet, hogy nem vette volna észre, de én tudtam, hogy duplán annyira próbálkozik azzal, hogy minél szebbé tegye ezt az egészet, biztos vagyok benne, hogy még mindig magát okolta a hotelban történtek miatt és bánta, hogy megtettük, mert bebeszélte magának, hogy elrontotta. Pedig nem így volt, számomra tökéletes első alkalomnak számított, jobbat el se tudtam volna képzelni, ha választhattam volna, hogy kivel akarom és hol, semmit sem változtatnék.
Felé fordulva, egyszer csak szorosan köré fontam a karjaimat, arcomat a mellkasába fúrva, a hirtelen mozdulattól leesett a pokróc a hátamról, de nem nagyon érdekelt, mert azzal és anélkül is fáztam, meglepődött a hevességtől, de gyorsan észhez kapott és átölelte a vállamat, felsóhajtottam, amikor éreztem, hogy ajkait a fejem búbjához nyomja. Ez volt az én alkalmam, hogy végre beteljesítsem, amire még a kocsiban gondoltam először, újra eszembe jutott minden, az, hogy elveszített mindenkit, amikor még gyerek volt, amikor mások még bulizni jártak és élvezték az életet, neki túl kellett tennie magát annyi tragédián és... A szemeimet szorosan lehunyva, azzal párhuzamosan a kezeim is erősebben kapaszkodtak belé, kezdtem úgy érezni, hogy nem is őt, hanem magamat próbálom megnyugtatni, hisz ő nem is tudta mi ütött belém hirtelen, tenyerével gyengéden simogatta a hátamat.
- Mi a baj? - kérdezte aggódva, vagyis feltűnt neki, hogy nem hálából öleltem meg, egy mély levegőt véve erőltettem mosolyt magamra. Próbáltam jó dolgokra gondolni, arra, hogy nem szabad keseregnem, inkább örüljek annak, hogy itt vagyunk mi ketten, végre kettesben, és persze arra, hogy tudom jól mit tervez az este további részébe, alsó ajkamat beharapva láttam magam előtt a jövőt.
- Köszönöm - suttogtam vissza ezt az egyetlen szót egy meggyőző mosoly keretében, mire rögtön megnyugodott. Nem tartott sokáig a pillanat, ugyanis vissza berángatott a szobájába, mert állítása szerint megfáztam volna, de legalább el tudom mondani magamról, hogy ölelkeztem a napnyugta fényében, még ha a csók nem is volt meg, az az ölelés sokkal többet ért most annál. Mivel csukott szemmel kellett végigmennem a szobán, csak akkor vettem észre a hangulatvilágítást, ami egyre sejtelmesebb lett, ahogy odakint sötétedett, minden percben egyre jobban éreztem azt, hogy nagyon kedveskedni akart nekem.
Az erkélyajtóval babrált, mert nem tudta elfordítani a kilincset, gyorsan kihasználva az alkalmat hangtalanul az ágyához lépkedtem, ami szépen be volt vetve, de a rendet elrontva lefeküdtem rá, minden gondolatomat összeszedve próbáltam találni valami pózt, ami dögösnek számíthat. Elég jót csinált már nekem ahhoz, hogy végre ő is megkaphassa, amire vágyik. Végül az lett belőle, hogy felkönyökölve megtámasztottam a fejemet és csak kínosan vigyorogtam, de meglett a hatása, mert ahogy megfordult, arcán láttam a meglepődöttséget, utána meg felemelve az egyik szemöldökét, az alsó ajkát beharapta.
- Az áldozat magától belemászik a csapdába? - kérdezte mély hangon, csak vigyorogva megvontam a vállam, érdekes volt a hasonlata. Közelebb lépve, én is akartam, mégis idegesen belemarkoltam a takaróba alattam, vártam, hogy észrevegyek valami domináló érzést rajta, de túl jól rejtette, reméltem, hogy azért a fejében olyan gondolatok cikáznak, amik engem egész biztosan letaglóznának és rákvörössé tennének.- És hol marad így a móka?
Ahogy az ágy mellé ért, lehajolt hozzám és csak bámult a szemembe, a szívem hevesen mozgolódott a mellkasomban, mire hirtelen megragadta a vállamat és meglökött, hogy teljesen a hátamon feküdjek, a matracba nyomva csókolt meg éhesen. Miért van az, hogy amíg nem kerül szó a komolyabb testi érintkezésről, gyengéd velem, mint egy porcelánbabával, utána pedig inkább már rongybaba vagyok?
Értetlenül nyitottam ki a szememet, mikor fokozatosan lelassult és el is engedett, vagyis nem szorított kellemetlenül, hanem felém mászva, behasalt a felhúzott lábaim közé és amíg egyik kezén támaszkodott, a másikkal a homlokomhoz nyúlva elsimította a hajamat. Kedvesen mosolyogva nézett a szemembe, már megint összezavart ezzel a hirtelen változással, egyszer annyira belenéznék a fejébe, hogy ilyenkor milyen gondolathullámok lepik el vagy hogy mi miatt lesz másodpercek alatt ilyen tapintatos velem.
- Mond el, hogy mit szeretnél - kért lágy hangon, talán tényleg fontos neki ez alkalommal, hogy ne tegyen olyat, ami nekem rossz. De én az önzetlenségemről vagyok híres, hümmögve gondolkodtam, amíg ő türelmesen várt, közben persze csak azért agyaltam olyan sokáig, hogy kiélvezzem, ahogy kezét szinte észrevétlenül mozgatja rajtam, mármint ahogy végigsimított az oldalamon, majd a combomon, kihasználva apró helyeket, ahol a bőrömhöz is hozzáérhetett.
- Csak azt akarom, hogy neked jó legyen - a tenyeremet az arcára tettem és meggyőzően mosolyogva bámultam zöld szemeibe, amikor ilyen közel van, mindig lenyűgöz mennyire tiszta színe van az íriszének. A kezemet kicsit feljebb simítva, lefogtam a vad göndör tincseket a füleinél, de elől még mindig lelógott, az így kapott hajkölteménytől felkuncogtam, mint a kisgyerekek, akikkel "Hol a baba? Itt a baba!" játékot játszanak. Hitetlenül vigyorogva ingatta a fejét, először attól féltem, hogy nem fogadja el a válaszom, de szerencsére nem mondott semmit, bár biztos, hogy nem lesz úgy, ahogy én akarom, hanem figyelni fog, remélem azért nem annyira, hogy ha egyetlen nyögés elhagyja a számat, leáll.
Jólesően dünnyögtem, mikor lehajolva oldalra döntötte a fejemet a sajátjával és ajkait végigsimította az arcélemen, majd a nyakamra nyomta őket, egyre lejjebb haladva a csókjaival, amik párhuzamosan egyre vadabbak lettek, míg nem elért a már kikísérletezett gyenge pontomhoz és megszívta a bőrömet. Sóhajtva kaptam újra a hajához, az ujjaim beleakadtak a tincseibe, és akkor eszembe jutott, hogy mit is szeretnék igazából, megpróbáltam nem elutasítónak tűnni és eltolni egy picit, hogy az arcát látva beszélhessek hozzá. Nagyokat pislogva kereste a tekintetemet, láttam rajta, hogy megijedt, hogy talán nem tetszett, pedig igenis leélném a hátralévő életemet így, még ha nevetségesen is hangzik, milyen jó lenne, ha nem kéne mással törődnünk, csak az ágyban feküdni és egymással foglalkozni...
- Ezt én akarom csinálni... neked - hebegtem, gyerekesnek tűnt és először szerintem le se esett neki, hogy miről beszélek, de amikor megértette, hatalmas mosolyt villantott. Egy ügyes mozdulattal fordított a helyzetünkön, idegen volt az így kapott pozícióm, bár már voltunk így, de csak pár percre, alsó ajkamat beharapva néztem rá izgatottan, meg idegesen, hogy jól fogok-e teljesíteni, kísérletezni akartam. Bátorításul végigsimította a kezét a hátamon, súrolva a derekamat, majd megállt a fenekemnél, megint a csípője két oldalán térdeltem és a válla felett támaszkodtam meg a karjaimmal, csak most nem az ágyékánál ültem, hanem kicsit feljebb, inkább a hasán. Lehajolva adtam egy rövid puszit a szájára, mire ő automatikusan dőlt többért, de elhúzódva rögtön tisztáztam vele egy pillantással, hogy most én irányítok, a szemöldökét összevonva durcázott be, de láttam a szemében, hogy neki is új és érdekes ez a helyzet, meg persze elhatározta, hogy hagyja magát, bármit is teszek.
Közben egészen sötét lett odakint, lenyűgöző amilyen tempóban el tud tűnni a Nap a horizont alatt alkonyatkor, már csak a Harry által biztosított hangulatvilágítás adott fényt, ami eléggé halovány volt, narancssárgás fekete színt adott az arcának, a szemei viszont jobban csillogtak. Saját magától döntötte el egy kicsit a fejét, hogy helyet adjon nekem, mosolyogva hajoltam le a nyakához, ahol még erősebb volt az illata, nem tudtam, hogy mennyire legyek gyengéd vagy inkább durva, ezért először csak puszikat adtam elszórtan, mint ahogy ő kezdte. Hevesebb reakció hiányában, gondoltam magasabb szintre lépek és megszívtam a bőrét füle alatt, mire az addig nyugodtan fenekemen pihenő kezével intenzívebben belemarkolt és közelebb húzott magához, de ez nem az volt, mint amit el akartam érni. Megelégelve az óvatosságot, meglepetésére beleharaptam a nyakhajlatába, vagyis inkább csak a fogammal is súroltam, megilletődött, mély sóhaj hagyta el a száját, amitől végigfutott a hideg a hátamon, büszke voltam magamra. Gondoltam, végre én is megtaláltam azt a pontot rajta, reméltem, hogy tényleg az az, tovább kínoztam sajátos, amatőr trükkökkel, majd pár percre rá, megelégedve a munkámmal hajoltam el tőle, a bőre már akkor bepirosodott azon a helyen, vigyoromat elfojtva néztem a szemébe.
De persze nekem nem volt elég ennyi, már rég eldöntött tervek cikáztak a fejemben, felsője aljáért kutatva magam alatt, mikor megtaláltam, parancsolóan néztem rá, hogy működjön együtt, mire feltámaszkodott a könyökére és hagyta, hogy levegyem róla. Annyira kíváncsi voltam már, hogy milyen érzés eldobni a semmibe valaki, az ő pólóját, nem is néztem utána, de tudtam, hogy a földön végezte, kicsit lejjebb csúsztam a testén, hogy tökéletes rálátásom és hozzáférhetőségem legyen a mellkasához, ami miatt akkor már tényleg összeértünk odalent. Egy pillanatra kiestem a szerepemből és forróság öntötte el az arcomat a tényre, vagyis inkább érzésre, ami fogadott, nehezen hittem el, hogy már ennyitől is felizgult volna, pedig így történt, az sem segített, hogy leleplezett és önelégült, kacér mosollyal bámult rám. Inkább lehajtva a fejem, elrejtettem a zavaromat a hajammal, de a felsőtestével sem volt könnyű szembenézni, igyekeztem felidézni fejben ő miket csinált, de valójában maguktól jöttek az érzések, hogy mit kell tennem, a kulcscsontján végigcsókolva, megkaptam a második sóhaját is, zene volt füleimnek. Akkor tudatosult bennem leginkább a "Jobb adni, mint kapni" közmondás jelentése, annyi minden jót szerettem volna neki biztosítani, visszaadni, amit kaptam, csak az volt a baj, hogy túl bizonytalan voltam egyes dolgokhoz.
Olyan tökéletes a bőre és az izmainak vonala, ilyenkor veszítem el mindig a maradék önbizalmamat is és helyette még több kételyem lesz, hogy engem hogy képes gyönyörűnek látni, miután reggel a tükörbe néz, de ezzel ellentétben az az igazság, hogy mióta itt van mellettem, néha én is jobbnak látom magam. Ez így szokott lenni, nem? Ha van valaki, aki napi szinten elmondja nekünk milyen jól nézünk ki és úgy szeretnek, ahogy vagyunk, akkor könnyebben elfogadjuk magunkat?
Mikor egész lentre értem már, pontosan a köldöke felé, fellestem az arcára, mert kíváncsi voltam mit érezhet, meglepődve elmosolyodtam, mert engem bámult, ami bátorságot adott, hogy végigsimítsam az ajkaimat a nadrágjában eltűnő csíkon és remegő ujjakkal a gombjához nyúljak.
- Louis, nem kell - szólalt meg hirtelen, belehasítva mély hangjával a csendbe, mikor rájött mire készülök és hogy biztos leállítson, tenyerét az arcomra simítva emelte fel a fejem. Zavartan pislogva néztem a szemébe, feltámaszkodva a könyökére, próbálta elhitetni velem a tekintetével, hogy nem velem van a baj, de nem értettem miért nem engedi, hogy beteljesítsem, amit akartam. - Szó sem lehet róla, hogy ezt a jót is én kapom és utána meg fájdalmat okozok neked.
Ha meg is hiúsult a tervem, ami miatt csalódott voltam, melegség járta át a testem, mert egyre jobban bizonyította azt, hogy ezen az estén én vagyok a főszereplő és jóvá akarja tenni az előzőt, talán olyat akart nekem adni, amivel elfelejteti, bár nem szerettem volna, hisz mégis csak az volt az első. Hagytam, hogy felhúzzon magához, de azt már nem engedtem, hogy lenyomjon és újra ő legyen az, aki mindenről gondoskodik, nem akartam csak feküdni, mint egy darab fa, normálisan felültem az ölében, majd magabiztosnak tűnő mosollyal levettem a felsőmet. Még nekem is fájt, amilyen hevességgel beharapta az egész alsó ajkát engem bámulva, vagyis inkább a felsőtestemen legeltetve a szemét, rögtön kapva az alkalmon, mindkét tenyerét az oldalamra simította, majd belemarkolva a derekamba késztetett arra, hogy visszahajoljak hozzá. Szegény, szétharapott szájára tapadva, nem tudtam nem arra koncentrálni, ahogy ujjait végigfuttatja a hátamon, a gerincem vonalán, majd megáll a nadrágom szélénél, de nem állította meg egy ilyen kis akadály, benyúlva a farmer alá, újra megszorította az egyik kedvenc helyét a testemen.
Megilletődve pattantak ki a szemeim, mikor küzdési időt nem hagyva fordított a helyzetünkön, ami amúgy kezdett tíz percenként változni, az alattunk addig szépen bevetett takaró összegyűrődött és nagyon úgy tűnt, hogy nemsokára az ágy végébe lesz rugdosva. Nem akartam, hogy megcsinálja ugyanazokat rajtam, mint én rajta, mármint persze, kínzóan jó lenne, ahogy lassan végigcsókolja a mellkasomon kinézett pontokat és után még lejjebb is menne... de pont ez volt a baj, nem akartam, hogy több időt pocsékoljunk csak rám, mindkettőnknek jót szerettem volna már okozni.
Megkönnyebbültem, mikor semmi ilyesmi nem történt, csak lecsúszva egy puszit kaptam a köldököm alá, remegő hangon felsóhajtva, kiszolgáltatottan hagytam, hogy egy ügyes mozdulattal kigombolja a nadrágomat, majd csípőmet felemelve segítettem neki levenni rólam a felesleges ruhadarabot. Annyira határozottnak és tapasztaltnak akartam tűnni, hogy közben észre se vettem, valójában ez alkalommal is ugyanúgy remegtem a félelemtől, attól hogy milyen lesz, pedig pontosan jól tudtam már mit fogok érezni. Nem is figyeltem oda, a sötét plafont bámultam, amin néhány helyen megtört a lámpa fénye, miközben hasonlót csinált a saját farmerével, már csak azt láttam és hallottam, ahogy halk puffanással mindkettő földet ér, mit sem sejtve, hogy a felettük lévő ágyban mik fognak történni.
Elmosolyodtam, mikor felém mászott, újra megkaphattam azt a csodás képet, ahogy izmos karjai a fejem mellett támaszkodnak és gyönyörű zöld szemei csak engem figyelnek, az arca egyik fele sötétségbe borult, míg a másik a narancssárga különböző árnyalataiban játszott. Arról nem is beszélve, hogy érezhettem bőrét hozzám simulni a lehető legtöbb helyen, miközben felhúzva a lábam, hogy kényelmesebb legyen mindkettőnknek, combom csípőjére fonódott, ilyenkor elkap az érzés, hogy tökéletesek vagyunk egymáshoz.
- Miért félsz? - kérdezte meg hirtelen, mire meghökkentem, mert nem mondtam semmit, ezek szerint ennyire lehetett látni rajtam az aggódást. Zavartan félrenézve azon gondolkodtam, hogy vajon milyen konkrét dolog miatt is parázok, mert mondjuk egy lánynál érthető lenne, hogy például nem akar semmi hibát a védelemben, utána meg kisbabát és... ahj, Louis, idióta vagy.
- Nem akarlak megint elveszíteni - motyogtam, de nem tudhatta mire célzok pontosan. Azt se szerettem volna, hogy többet összekapjunk akár a legapróbb dolgokon, megsértődjek, mert hát hajlamos vagyok rá, aztán meg én szenvedjek, hogy miért nem hív már fel. Még ha az egyik legkönnyebb dolog is kimondani azt az egy szót, hogy "Bocsánat", nekem valamiért nem megy, pedig nem vagyok makacs. A másik ága pedig, amire inkább utaltam, hogy nem akartam látni, vagy érezni, ahogy bedurvul, mert most már visszagondolva szégyelltem magam, hogy sírni kezdtem, én bolond, egyszerűbb lett volna, ha csak szólok az érdekemben.
Kicsit higgadtabb lettem, mikor egy nyugtató mosoly keretében lehajolt és puszit nyomott a homlokomra, majd egyet az orromra is, annyira nem értem, hogy velem miért ilyen, miközben ha mások is látják, úgy tesz, mintha sebezhetetlen lenne, aki képes a legközelebbi embernek nekimenni, ha annak valami nem tetszik. Ha tudnák, hogy milyen valójában, nem lenne olyan rossz véleményen róla senki, nem ítélnék el anélkül, hogy egy szót is beszéltek volna vele, nem néznének rá csúnyán, ha megjelenik valahol, és ezeket nem azért gondolom így, mert a társaságában én is megkapom mindet, hanem normális életet akarok neki valahogy szerezni.
Az érzelmes pillanat megint nem kapott elég időt kibontakozni, ugyanis az ajkaimat is elkapta, igyekezve túltenni magam a paranoiámon és meglepni a határozottságommal, hirtelen feljebb nyomtam a csípőm, ami miatt az ágyékunk összedörzsölődött, mindkettőnk szájából sóhaj szökött ki, megszakítva a csókot. Láttam rajta, hogy tetszik neki a félelmem mellett domináló bátorságom, de szerintem egy véleményen voltunk azzal, hogy lépjünk egy szinttel feljebb, be is vált a tippem, ugyanis miután beleharapott az alsó ajkamba, kicsit feljebb támaszkodott, hogy elérjen az éjjeliszekrényig. Először értetlenül bámultam rá, hogy mit tervez a fiókkal, rossz emlékek férkőztek a fejembe, lefagyva figyeltem, ahogy kotorászik, aztán apró ránc nőtt a két szemöldöke közé, amiért nem találta a keresett tárgyat, még feljebb nyomta magát, hogy bele is lásson.
- Emlékszem, hogy ide raktam, mielőtt jöttél... - dünnyögte magának, majd diadalittas mosoly jelent meg az arcán és a nagy tenyerébe rejtve azt a valamit, betolta a fiókot. Kíváncsian vártam, hogy én is megtudjam mi az, bár voltak halvány sejtéseim, hogy mire van szüksége egy embernek ilyenkor, csak furcsa volt, hogy olyan titokzatosan vette ki a helyéről. - Ezt előzőnek is használnunk kellett volna, amiatt volt olyan rossz. Sajnálom, gondolkodnom kellett volna előre és...
Meghökkenve hallgattam a hirtelen rátörő beszédrohamot, nem értettem miről van szó, csak akkor jöttem rá, mikor megláttam a kezében pihenő számomra már ismerős lila kis flakont, automatikusan lepte el a pír a fejemet, főleg azért, mert már nem véletlenül volt elől.
- Ne hibáztasd már magad - mondtam ki végre, amit már rég ki akartam, mert rosszul esett, hogy úgy állította be az egészet, mintha megbánta volna. Ha én nem bántam meg, neki sincs oka rá.
Az arcomat fürkészve bólintott inkább magának, hogy befejezi, idegesen markoltam bele magam mellett a lepedőbe, amiért kicsit hátrébb csúszott és felegyenesedett, a biztató mosoly újra ott volt az arcán, ami többnyire segít, mégis leállt pár pillanatra a pulzusom, mikor óvatosan megfogta az alsóm szélét. A lábaimat automatikusan csuktam összébb, hogy normálisan le tudja rólam venni, az önbizalmammal és szégyenlősségemmel harcoltam, de eszembe jutott, amit egyszer mondott, fel tudtam idézni az apró nevetését is utána, hogy nem kell takarnom magam, úgyis látott már meztelenül. Bevetettem a technikámat, miszerint ha nem nézek oda, akkor nem is leszek zavarban, inkább azon törtem magam, hogy nyugodttá és rendszeressé tegyem a lélegzetvételeimet, összerezzentem, mikor hallottam azt a tipikus hangot, ahogy kipattintják egy flakon tetejét.
- Először egy kicsit hideg lesz... - motyogta, hálás voltam, amiért figyelmeztetett, bár így is felszisszentem, nem akarom részletezni milyen érzés volt. Meglepődtem, mert nem maradt ott, hanem újra felém hajolva a homlokomhoz érintette a sajátját, majd kérdőn kereste a tekintetemet, hogy elkezdheti-e, egyik karommal átölelve a nyakát, lassan, halványan bólintottam és próbáltam felkészíteni magamat a fájdalomra. Levegőért kapva összeszorítottam a szememet az első ujja miatt, de valójában nem volt olyan borzalmas, mint amire emlékeztem, inkább csak kellemetlen bizsergés futott végig a gerincemen, várt egy picit a reakciómra, hogy tudja, biztos folytathatja-e, majd meg is mozdította. Halk nyöszörgés hagyta el a számat, mire kihasználta és lejjebb hajolva nyomott egy rövid puszit az alsó és a felső ajkamra is, közben ezzel azt is el akarta érni, hogy rá figyeljek, kicsit gyorsan haladt az egyes lépésekkel, de nem szóltam érte, inkább ökölbe szorítottam az addig hátán pihenő kezemet, mert még egy ujját hozzáadta.
- Jól vagy? - kérdezte suttogva, egy kicsit eltorzult mosoly jelent meg az arcomon, de legalább őszinte volt, mert jól esett, hogy aggódik. A látványomra hirtelen halkan kuncogni kezdett, mire nevetés tört ki belőlem, abszurdnak tűnhetett a helyzet, de akkor rájöttem, hogy ennél szebbet nem is kívánhatnék, bárcsak elmondhatnám neki, hogy ilyenkor szeretem a legjobban. Már nem is fájt annyira, mellette biztonságban éreztem magam, de azért felnyögtem, mikor pár mozdulat és körzés után elvette onnan a kezét, a hiányérzet talán rosszabb, mint az előtte lefolyó procedúra, bátran, pirulás nélkül figyeltem, ahogy lemászva rólam a saját alsónadrágját is eltünteti, majd elvégzi a magán kis dolgait. Olyan tökéletesnek, vagy akár festőinek tűnt a halvány fényben, ahogy lehajtott fejjel térdel tőlem pár centire, talán ezeket a szavakat nem szokták használni egy fiúra, aki éppen egy óvszeres csomagot próbál kinyitni, de attól még elöntött a büszkeség, hogy én megkaphatom, amikor csak akarom. Az első, amit tettem, miután felhúztam magamhoz, bár magától is visszamászott volna, az volt, hogy hátul a hajába kapaszkodva lehúztam az arcomhoz, egy normális csókot szerettem volna már, rögtön megértette és hevesen megadta, amiért könyörögtem. Közben azon gondolkodtam, hogy az elsőnél alig ha ötször váltottunk egy rövid, érzelemmentes puszit, most meg ha lehetett, máris egymásra tapadtunk, lehet, hogy tényleg várni kellett volna még, hogy eléggé bensőségessé váljon a kapcsolatunk. Nem akartam rosszra gondolni, de megijedtem, amiért közben észrevétlenül bepozicionálta magát, azt hittem megint meglepetésszerűen fogja csinálni, de mikor egy centit se mozdult, haragudtam magamra, hogy ilyet feltételeztem róla.
- Mehet? - motyogta a számba, egy mély levegőt véve megint csak bólintottam, hisz mást úgy sem tehettem volna és nem is akartam. A fejemet hátravetve nyögtem fel az eddigi leghangosabban, de még nem volt a sikítás közelében, mert erősen beharapva az alsó ajkamat, visszafogtam belőle egy kicsit, tanultam az előzőből, rá lettem döbbentve, hogy mégiscsak zajos egyed vagyok az ágyban. Kapva az alkalmon, gyengéden megpuszilta a nyakamat, miközben fokozatosan, néha szokási időt hagyva, egyre beljebb csúszott, pozitív csalódás volt, hogy nem éreztem akkora fájdalmat, mint amire számítottam. - Itt nem kell visszafognod, elég messze vannak a szomszédok. - suttogta a fülembe rekedten, hallottam a hangján, hogy közel van a vigyorgáshoz, biztos vagyok benne, hogy neki is eszébe jutott, hogy mit kellett elintéznie a hotelban miattam. Hallgatva rá, mikor megmozdította először a csípőjét és lassan egy ritmusos tempót felvett, minden előre tolásnál különböző, érdekes nyögés vagy nyüszítés hagyta el a számat, próbáltam nem zavarba jönni attól, ahogy elégedetten fürkészi az arcomat, egy apró mosoly is elbújt a szája sarkában, gondolom büszke volt rá, hogy mit képes kihozni belőlem. Azért remélem Niallnek nem szokott mesélni, hogy a csendes munkatársát mikre bírja rá... ha megtudná, biztos, hogy többet a szemébe se mernék nézni.
Meglepődtem, mikor váratlanul megállt, pedig kezdett eltűnni a fájdalom és a helyét sokkal jobb érzések vették át, láttam rajta, hogy tervez valamit, olyankor mindig ravasz a tekintete, óvatosan, hogy ne legyen olyan kellemetlen nekem, fordított a helyzetünkön, a szívem a torkomba ugrott az új helyzet miatt, még úgy is, hogy az este során amúgy már nem volt annyira új...
- Felül akartál lenni... - villantott rám egy díjnyertes vigyort, de én nem találtam ennyire viccesnek, emlékeznie kéne, hogy előzőnek sem ment ez nekem, pedig akkor még egyszerűbb volt... - Mutasd meg mit tudsz, édes. - a hangja másodpercek alatt váltott át mélyre és dögösre, amitől a hideg végigfutott a hátamon, már csak ezért is elég erőt akartam venni magamon, hogy képes legyek rá. Eléggé bizonytalannak tűnhettem, de legalább annyit segített, hogy megfogta a derekamat, ezzel egy helyben tartva, idegesen megnyalva kiszáradt ajkaimat, megtettem az első mozdulatot, ami meglepően jól sikerült, ugyanis nem nevetett rajtam, csak vett egy mély levegőt. Ez bátorságot adott, legjobban talán úgy tudnám elmagyarázni mit csináltam, hogy csípő hullámzás, ha valaki normális esetben ezt a két szót mondaná nekem, nevetni kezdenék, de akkor mégis azt tettem, kicsit felemelkedtem, majd hátrébb toltam magam és végül vissza le. Az önbizalmam ezzel kapcsolatban is nőtt, mikor sóhajtozni kezdett és a nevemet nyögte, kezemmel a felsőtestén támaszkodtam, azt hittem bőven elég jó neki ez a tempó, de egy idő után úgy tűnt kicsit fel akarja gyorsítani az eseményeket, erősebben belemarva az oldalamba, lefogott, majd fellökte a csípőjét. Megkapta, amit akart, a hirtelenség miatt eléggé fájt, ezért egy picit lányos sikítás hagyta el a számat, a mellkasára esve, levegőért kapkodva dugtam a fejem a nyakához, kezét átsimítva a fenekemre, újra átvette az irányítást, úgy látszik rájött, hogy én nem tudom teljesen megadni neki, amit ő tud okozni saját magának.
Kipattantak a szemeim, amint megéreztem a már ismerős bizsergést az alhasamban, a nevét halkan nyöszörögve próbáltam figyelmeztetni, de nem reagált rá semmit, nem szerettem volna, hogy megint csak én jussak el odáig, neki meg "zuhanyoznia" kelljen. Feljebb emelve a fejem, az arcát bámultam, az izzadságtól nedves haja a homlokára tapadt, a szemei csillogtak és ajkai elnyíltak, hasonló időközönként sóhajtott, mint én, de az ő férfias, érett hangja sokkal jobban hangzott, ahhoz képest, mint amilyen az enyém lehetett. Megkönnyebbültem, mert láttam rajta, hogy ő is közel van, egyre jobban próbált szorítani magához és ha akarta volna se tudná letagadni, hogy néhány lélegzetvétele megremegett, két kezemmel oldalról beletúrtam a hajába és óvatosan, kicsit megtéptem, de felakartam húzni magamhoz, hogy adhassak neki egy csókot. Az intenzív érzés már átvándorolt a gerincem tövébe is, egy utolsó lökés és a szájába belenyögve hangosan, kontrollálhatatlanná váltam, ha valaki megkérdezné, biztos, hogy azt mondanám, olyan, mintha a Mennyországot járnád meg VIP belépőkkel.
Hatalmas szemekkel bámultam az övébe, hasonló arckifejezése volt, mint nekem, ami miatt mérhetetlen boldogság járta át a testemet, mély levegőket vett és a keze még mindig erősen szorított, bárcsak ez lett volna az első alkalmunk együtt, annyi minden sokkal szebb volt. Nem kell nekem romantikus vacsora és kápráztató hotelszoba, bőven elég a franciaágya és egy naplemente, de persze nem is ez a lényeg, hanem az, hogy tényleg foglalkozott közben velem is és vigyázott rám, aminél többet nem is akarnék. Nagyot nyelve, egy utolsó kellemetlen hangot kiadva, lehunytam a szemem, mert óvatosan kihúzta magát belőlem, nem is kellett több, erőtlenül a matracra estem mellé, mert nem akartam tovább ránehezedni, az euforikus gyönyör még mindig ott tombolt bennem, csillagokat láttam mindenhol.
Furcsa volt, hogy Harry egy szót sem szólt, csak mosolygott a plafont bámulva, de attól még lélegzetelállító látvány volt, aztán végre megmozdult, felülve a takaróért nyúlt, ami az ágy végében hevert, majd felrángatva, rám terítette, ami miatt értetlenül néztem rá.
- Mindjárt jövök - suttogta rekedt hangon, akkor értettem meg, hogy az öröm elérése ellenére is szüksége volt mosdásra, főleg, hogy én is... Elszégyellve magam néztem utána, ez alkalommal meg akartam várni, igyekeztem ébren maradni, de elfáradtam, annyi szerencsém volt, hogy a rám rakott, vastag fehér anyag kényelmetlenül tapadt az izzadt bőrömhöz és így is melegem volt már, szóval inkább csak átöleltem a karjaimmal és a lábammal.
Még mindig szapora volt a légzésem, ezzel párhuzamosan a szívverésem is, lehunyva a szemem nem tudtam megállni, hogy ne húzódjon görbületre a szám sarka, eléggé idiótán nézhettem ki, de máshogy nem tudtam kimutatni a határtalan boldogságomat. Felkaptam a fejem, mikor zaja lett a mozgolódásának, becsukva maga után a fürdő ajtaját, igyekezett halk léptekkel az ágyhoz jönni, de amikor rájött, hogy még fent vagyok, normálisan tette meg azt az utolsó pár lépést, elkeseredve vettem észre, hogy közben felkapott magára egy tiszta alsónadrágot. Arrébb csúszva, helyet adtam neki a matracon, felemelte egy pillanatra a takarót, majd bemászott alá, de nem feküdt le teljesen, a könyökére támaszkodva figyelte az arcomat, nem értem miért nézett ennyire, hisz egészen biztosan csak bámultam magam elé, mint egy holtkóros...
- Olyan gyönyörű vagy ilyenkor - sóhajtotta hirtelen, másik kezét felemelve gyengéden elsimította a hajamat a homlokomból, mire csak bágyadtan vigyorogni kezdtem, ebben a helyzetben hinném el a legkevésbé. Fáradtan a tincsei közé túrva lehúztam magamhoz, hogy egy rövid csókot adjak neki, amit ő szakított meg azzal, hogy megint mosolyogni kezdett, olyan furcsán viselkedett, alig ismertem rá, még úgy is, hogy erről a lágyabb oldaláról szerintem csak én tudtam.
- Szerinted hogy nézhetünk ki egy külső ember szemszögéből? - csúszott ki a számon a kérdés, amit amúgy csak magammal beszéltem volna meg, de túl lestrapált voltam ahhoz, hogy gondolkodni tudjak.
- Nincs itt senki - ráncolta értetlenül a homlokát, mire akaratlanul felnevettem rajta, úgy látszik mások nem szoktak ilyeneket elképzelni. A naplementéből is látszott, hogy eléggé különc személyiség vagyok, én tuti, hogy nem állnék szóba saját magammal, de nem tehetek róla, hogy olyan dolgok vonzanak, ami másoknak unalmas.
- Nem így gondoltam - ingattam a fejem mosolyogva, a tekintetem elkalandozott pár pillanatra, ugyanis a takaró csak a derekáig volt felhúzva, a felsőtestén bármikor képes lennék legeltetni a szememet és ha hozzá is érhetek...
- Hát... - kezdett bele, miután megpróbálta értelmezni a kérdésemet, a plafont kémlelte segítségért, de aztán visszanézett rám. - Két húszéves férfi, idiótán vigyorogva bámul egymásra, mert végre sikerült normálisan szeretkezniük.
Lemondóan sóhajtva játszottam vissza újra a fejemben a válaszát, sejthettem volna, hogy semmi szentimentális szót nem fogok kapni, bár ennek is örültem, mert félig igaz volt, de én például nem ezért vigyorogtam, hanem sokkal személyesebb dolog volt,  persze ő azt akkor sem mondaná ki, ha könyörögnék. Lehajolva nyomott egy puszit a homlokomra, majd az éjjeliszekrényhez hajolva egy kattintással leoltotta a hangulatvilágítást, ami addig sejtelmesen burkolózott körénk, viszont így már semmi sem maradt, csak a sötét, meg az ablakon besütő halvány holdfény. Ahogy letette a fejét a párnára, kezével magához húzott a takaró alatt, kicsit zavarban éreztem magam amiatt, hogy vele ellentétben én még mindig teljesen csupasz voltam, de őt nagyon nem izgatta, sőt szerintem élvezte is, a mellkasához bújva, karomat a csípője köré fontam.
- Lehet még egy kérdésem? - suttogtam bizonytalanul, mert ha már ilyen őszintének és bátornak éreztem magam, kimondom azokat, amiket eddig nem mertem. Dünnyögött egy halk "Na"-t, miközben éreztem, hogy ajkait a fejem búbjához nyomja, úgy tűnik ez lesz az új kedvenc mozdulata a derekam markolászása mellett, mondjuk ez jobban tetszik, sóhajtottam egyet, mielőtt kinyitottam volna a számat. - Miért pont én?
Sejtettem a hosszú csend beálltára, hisz ez egy olyan kérdés, amire őszintén kell válaszolnia és egész biztosan az érzéseit is meg kéne említenie, attól még reménykedtem benne, hogy kapok egy elfogadható választ, semmi tündérmeséset, hogy első látásra belém szeretett, csak tudni akartam még ha véletlen is volt. Mikor vett egy mély levegőt, csak akkor döbbentem rá, hogy addig bent tartotta, nem gondoltam volna, hogy ennyire rosszul érinti, talán nem kellett volna felhoznom, inkább törődnék bele és örülnék a fejemnek, hogy megtörtént és ott fekszek az ágyában...
- Ez bonyolult. - motyogta, olyan halkan, hogy alig hallottam, értetlenül bámultam magam elé a sötétben, vártam valami folytatásra, amit meg is kaptam, de nem úgy, ahogy gondoltam. - Ha holnap is érdekel még, elmondom.