39. rész

Surpriseeeeeee.

Jó olvasást!:)

horan vandaa.xx

Louis Tomlinson

A kávézóban ülve, a pult mögé elbújva, a telefonom fekete képernyőjét bámultam, majd hirtelen feloldottam, csak hogy megnézzem, változott-e már az óra, és amikor nem, akkor csalódottan nyomtam ki újra. Túl korán keltem fel reggel, ébresztő nélkül és mivel semmi tennivalóm nem volt otthon, jobb esélyt nem látva elsétáltam ide, egész pontosan egy órával hamarabb nyitottam ki a presszó üvegajtaját magamnak, mint általában. De itt se adódott jobb elfoglaltság, áttöröltem néhány dolgot, de az csak negyed órámba tellett, utána pedig csak az egyik helyről a másikra sétálgattam, leültem, felálltam, hümmögve rugdostam a padlót gondolataimba merülve vagy mint jelen pillanatban, a mobilomat bámulva. Nem mintha hívást vártam volna, egész hétvégén csendben hevert az éjjeliszekrényemen, azt hittem elromlott, de amikor felhívtam magam Will telefonjáról, teljesen jól működött, ezért mostanra feladtam a várakozást. Eleget futottam utána előző héten ahhoz, hogy megunjam és mélyen abban reménykedjek, hogy hátha ő is megteszi értem.
Felkaptam a fejem, amikor az ajtó feletti halk csengő megszólalt, de rögtön félre is pillantottam a piszkos szőke tincseket meglátva, idegesen emeltem az arcom elé a készüléket, úgy téve, mintha valami fontosat csinálnék, csak hogy ne kelljen a szemébe néznem. Nem értem, rájöttem a titkukra, vagyis saját magukat buktatták le, akkor hogy-hogy nem hagyta itt a munkát? Ezek után már direkt nem fogom hagyni, hogy "vigyázzon" rám.
- Szia - köszönt hirtelen meglepett hangon, gondolom csak akkor vette észre, hogy ott vagyok, még mindig magam elé bámulva biccentettem. Magamban számolva a lépteinek idegesítő zaját a laminált padlón, a szemem sarkából is igyekeztem figyelni elmosott alakjára, hogy tudjam mikor ér mellém és gyorsan húzogatni kezdjem az ujjam a képernyőn. Ez meg is történt, kabátját levéve a pultra tette a kocsikulcsával együtt, majd kicsit felém dőlve, kérdőn nézett a mobilomra, majdnem rászóltam, hogy nem-e gondolja úgy, hogy ez egy kicsit illetlenség. - Mit csinálsz? - adta fel végül és inkább rákérdezett, érdeklődő, ártatlannak tűnő hangon.
- Semmi olyat, ami esetleg veszélyes lenne rám - vágtam rá csípőből, egy kicsi szarkazmussal, majd végre vettem a bátorságot és ránézve egy hasonló stílusú mosolyt is megeresztettem felé. Ez idegenül hatott tőlem, nem szokásom ironizálni, mert mindig bunkónak találtam az ilyen embereket, de változnak az idők és az asztal is megfordulhat, életemben először igazán kiakadtam. Nem is az volt a bajom, hogy rám küldött valakit, aki figyel a lépteimre, mikor ő nem lehet itt, mert belegondolva ez még aranyos és hízelgő is, de állítása ellenére érzem, hogy nem bízik bennem eléggé, ami fájt, mert én teljes mértékben megbíztam benne. Miután lelépett azzal a lánnyal, Sashaval, csak annyit mondott, hogy megbeszélte vele a dolgokat, én pedig hittem neki és nem kérdezgettem tovább, tudtam, hogy tényleg nem történt több.
Niall a homlokát ráncolva, érdekesen bámult rám pár másodpercig, majd egyszerűen csak elröhögte magát és felkapva a cuccait, eltűnt a folyosón az öltöző felé, hogy lepakoljon, a szememet forgatva sétáltam ki a pult mögül az ajtóhoz, hogy megfordítsam a Zárva táblát. Kedd révén viszonylag kevesebb emberre számítottam, a hétköznap utolsó napján szoktak a legtöbben betévedni ide, kibeszélni az egész hét fáradalmait egy kávé mellett, barátokkal.
Sokszor eljátszottam a gondolattal, hogy milyen lenne valamelyik társaság közt ülni és csak nevetni vagy figyelmesen hallgatni valaki történetét, majd leadni a rendelésemet szerencsétlen pincérnek, akire amúgy egy pillantást se fecsérelnék, mert hát itt mindenki így csinálja, majd amikor megkaptam a tökéletesen fehérre mosott csészét, direkt kilötyögtetem a sötét folyadékot az oldalára, majd megvárom míg oda is szárad. De csak azért, hogy az itt dolgozóknak több munkája maradjon és nehogy hamarabb hazamehessenek, esetleg a cukrot is szétszóróm véletlenül az asztalon, hogy ha elmentem, muszáj legyen áttörölni az egész helyiséget.
Gonosz szándékaimat és leginkább az énemet félre téve, feleszméltem, hogy már rég elkezdődött a munkaidő, de szerencsémre Niall okosabb volt, éppen az egyik asztalnál ácsorgott, miközben a kis noteszba lefirkantotta a rendelést, gyorsan körbenézve, megnyugodtam, hogy máshova jelen pillanatban nem kell menni. Mindenki beszélgetett a mellette, vagy előtte ülővel, de persze akadtak magányos farkasok is, de ezek ellenére nem volt hangos a zsivaj, épp hogy kellemes volt a duruzsolás, amibe belefolyt a halk utcazaj, a kávégép zúgása és néhány kanál koccanása a porcelánhoz. A csengő hang szinte már beleolvadt ebbe az alapmorajba, nem is fordítottam neki különösebb figyelmet, csak megjegyeztem magamban, hogy egy újabb vendég, vagyis mozdulnom kell, addig, amíg egy pillanatra fel nem pillantottam és egy ismerős arcot vettem észre. Egyik szemöldökömet felemelve, hitetlenkedve, de félig óvatos mosollyal az arcomon néztem az alakot, aki megkönnyebbült, mikor meglátott a pultnál, majd magabiztos léptekkel közeledett felém, a közös emlékeink, amikről sajnos még mindig nem tudok tisztán, ott lebegtek a szemem előtt, az egyikbe bele is pirultam. De ez nem olyan vörösség volt, amit egy gyengéd érintés vált ki vagy egy kedves szó, az ilyet inkább egy gáz emlék hoz ki.
- Szia, Louis - köszönt, amikor elém ért, el is felejtettem mennyire magas, bár akkora nem volt, mint amihez szoktam. Meglepődtem, amint idegesnek tűnő mozdulattal beletúrt előröl fekete hajába, nagyon úgy nézett ki, mint aki mondani szeretne valami fontosat, ami csak mostra fog kibukni belőle egy hosszú őrlődési idő után, kezdtem kíváncsi lenni ittléte okára.
- Hát te? - kérdeztem rá végül, mert nem nagyon akaródzott beszélni kezdeni, közben gyorsan a kezembe vettem egy rongyot és egy poharat, hogy ha a főnök hirtelen benyitna az ajtón, lássa, hogy dolgozom. Ajkait összepréselve, alig bírt rám nézni, nem is tudtam, hogy ennyire reménytelenül nézek ki, mikor hasonlót csinálok, bár hozzám előbb illik ez a mozdulat, mint az ő nagy termetéhez.
- Csak tudni akartam, hogy egyben vagy-e - szólalt meg végül egy hamiskás mosollyal, mire szégyenlősen félre néztem és a szokásos fejmozdulatommal helyre tettem a homlokomba hulló hajamat. Észrevettem, ahogy bámulja az új pozíciót kapó tincseket, majd a pultlapra rakott, ökölben lévő keze megrándul, rögtön az jutott eszembe, hogy ilyenkor Harry odanyúl és rendesen elfésüli az ujjaival, hogy utána cselesen kezébe foghassa az arcomat és megcsókolhasson. Keserűen lehajtva a fejem, elismételtem magamban párszor, hogy nem szabad rá gondolnom, mert csak nekem lesz rosszabb a képekkel, amik végigkínoznának a nap során, egy halk, de hosszú sóhajt kieresztve néztem vissza vendégemre.
- Hogy jutottál haza? - kérdeztem a homlokomat ráncolva, mert ezt az információt homály fedte a fejemben, az idő múlásával beugrottak dolgok, de voltak még olyanok, amiket akárhogy erőltettem, csak sötétség. Azt tudom, hogy velünk jöttek, de utána a távozásnál már csak ketten ültünk a kocsiban, vagyis útközben elveszítettük őket.
- Harry adott pénzt taxira - vonta meg a vállát hanyagul, érdekes, hogy többet ivott nálam, mégis tisztábban emlékszik ilyenekre. Bár az köztudott tény, hogy nagyon nem bírom az alkoholt, ezért nem is fogyasztok, még bulikban sem, mert tudom, hogy utána annyira kiütném magam, hogy magamra se ismernék a tetteimmel. Lepillantva az üvegpohárra a kezemben, megdörzsöltem egy pontját a nedves anyagdarabbal, hogy csillogjon a gyenge fényben, nem tudom mit mondhattam volna, hisz annyira mégsem voltunk jóban, hogy felszabadultan csevegjek akármiről, valójában senkivel se tudom elengedni magam annyira...
- Az ingedet... - jutott hirtelen eszembe, felpillantva az arcára, és bár a ruhadarab nem is nálam volt, maximum elárultam volna neki, hogy Harry házából próbálja összeszedni. Elmosolyodott, de nem értettem miért, és még mielőtt befejezhettem volna valahogy a mondatot, a szavamba vágott.
- Megtarthatod. - nyitottam a számat, hogy akkor legalább azt elmondhassam, hogy nincs nálam, de nem hagyott beszélni. - Jól néztél ki benne.
Megilletődve, zavartan pislogtam, miközben próbáltam valamit leolvasni az arcáról, de csak vigyorgott és eléggé kihívó tekintettel bámult rám, ezért elkaptam a fejem, halvány, de rossz sejtéseim voltak, amiket nem akartam, hogy beigazolódjanak, mert azzal csak romlana az egész helyzet. Egy halk köszönöm-öt elmotyogva, oldalra nyúlva visszatettem a helyére a poharat és helyette egy másikat vettem el, amit ugyanolyan mozdulatokkal törölgetni kezdtem, lesújtva jöttem rá, hogy le se vette rólam a szemét egész idő alatt. Harry sosem említette, hogy a drága haverja esetleg többet is tud érezni egy fiú iránt, sőt ránézve senki se jönne rá, bár a göndör fürtök tulajdonosa és mozdulatai sem arról árulkodnak, hogy esténként nem lányokat visz ágyba. Idegesített, hogy valahogy mindig visszakeveredtem hozzá gondolatban, pedig megfogadtam, hogy igyekszem nem rajta agyalni, nem lehet, hogy csak így tönkremegy a kapcsolatunk és kidobjuk, mint valami felesleges szemetet, mikor még a két hónapot is alig értük el. Mert tőle eltekintve én igenis számon tartottam ezeket, pontosan meg tudtam volna mondani a dátumot, amikor először találkoztunk vagy amikor végleg elcsalt engem, és még ha szánalmas vagyok vagy reménytelenül romantikus, nekem jól estek ezekre emlékezni.
- Sokkal jobbat érdemelsz nála - zökkentett ki hirtelen a saját kis világomból, esküszöm pár másodpercre azt is elfelejtettem, hogy éppen dolgozok, kellett egy kicsi idő, míg eljutott az agyamig mit mondott. És amikor ez megtörtént, majd felfogtam azt is, hogy kire utalt, döbbenten meredtem rá, kezdtem feszélyezve érezni magam a sötét, csillogó tekintete alatt, menekülni akartam ebből a beszélgetésből, mert kezdett vad vizekre evezni. Biztos lehetett benne, hogy nem kérdezek vissza ártatlanul "Miért, akkor ki illene hozzám?", ennél azért okosabb vagyok és hűségesebb is, egyik szemöldökömet felemelve játszottam vissza a fejemben egy régi, pár hetes emléket.
- Pedig azt mondta, hogy szerinted én vagyok a legmegfelelőbb számára - szúrtam oda neki, de az is lehet, hogy ezalatt a rövidke kis idő alatt megváltozott a véleménye a kapcsolatunkról, feszülten piszkáltam az üveget kezeim közt, azzal szórakozva, hogy a szorításom elég erőse-e ahhoz, hogy szétroppanjon. Bár nem szerettem volna szilánkokat kiműteni a tenyeremből és utána takarítani se, szóval egy mély levegőt véve, elég bátorságot gyűjtöttem ahhoz, hogy az arcát figyelve várjam a válaszát, amin úgy tűnt sokáig gondolkodott.
- Igen, számára te. De számodra nem ő. - magyarázta meg egyszerűen, de azért egy picit összezavaróan, a homlokomat ráncolva töprengve, valamit még mondani akartam. Valamit, amivel megbizonyosodhat abban, hogy az állítása ellenére én teljesen máshogy látom ezt, egész pontosan pont fordítva, Harrynek kéne inkább mást keresnie, még akkor is, ha nem engedném el. De ezt sajnos már nem tudtam közölni vele, és amíg agyaltam, addig teljesen az ellentétes hatást váltottam ki, mert úgy tűnhetett, hogy meginogtam, a másik belezavaró tényező pedig az volt, hogy a körülöttünk lévő embereknek kezdett feltűnni a beszélgetés, egész pontosan a munkatársamnak...
- Helló, Sein - állt oda mellém Niall kemény hangon szólva, arcára pillantottam meglepődve és láttam, hogy összeszorítja az állkapcsát. Már akkor tudtam, hogy nem szívlelik egymást, mert a szólított addigi laza, félig a pultra támaszkodós pózából rögtön felegyenesedett, teljesen kihúzva magát, ezzel mutatva a magassági-arányokat, amit sajnos ő is nyert, féloldalas mosolya lelohadt a szájáról, miközben hátrébb lépett egyet. Ahelyett, hogy illedelmesen visszaköszönt volna, csak biccentett egyet biztos távolságból, sok időt nem pocsékolt Niallre, rám emelve tekintetét, nagyon úgy tűnt, mint aki menekülni szeretne már a kínossá és feszültté vált helyzetből.
- Majd még beszélünk - jelentette ki magának bólintva, végig a szemembe bámulva, mire zavartan lehajtottam a fejemet, reméltem, hogy az ígéretet nem akarja betartani. Vártam pár másodpercet, magamban számolva, hogy vajon hány lépéssel tud kimenni a kávézóból, de csak akkor lélegeztem fel igazán, mikor a mellettem álló megmozdult görcsös tartásából és elfordulva tőlem, újra dolgozni indult volna. Csak akkor döbbentem rá teljesen, hogy nagy valószínűséggel ha nem is az egészet, de elég sokat hallott belőle, amit értelemszerűen úgy tervezte, hogy elmondja Harrynek, mint forródrót, de én nem akartam ezt. Nem akartam, hogy miattam tönkremenjen egy barátsága, vagy veszekedjen vele, esetleg megverje, Istenem, már bármit el tudtam képzelni, ha egy olyan embert is képes volt kirúgatni a munkahelyéről, aki hozzám se ért és nem is próbálkozott soha.
- Ne mond el neki, kérlek - kaptam utána hirtelen, eléggé merész mozdulattal megragadva a csuklóját egy pillanatra, de amint megállt és visszanézett a válla felett, el is engedtem. Könyörgő tekintettel meredtem rá, arra várva, hogy megszánjon vagy valami, ő is lehetne ennyire okos, hogy rájöjjön, elront mindent, ha ezt most beköpi, bár a látottakból, inkább csak örülne, ha eltűnne a képből Sein.
- Csak azt tudja meg, hogy itt járt - sóhajtotta lemondóan, az én javamra, mire megkönnyebbülten eleresztettem magamnak egy halvány mosolyt, még jó, hogy nem ugrottam a nyakába. - De én a helyedben elkerülném, nem jó ember.
Meglepődve pislogtam, miután kicsúszott a száján ez a röpke mondat, aminek sokkal több jelentése volt, mint szava, a kávégéphez állt és úgy tűnt, mint aki nem igen szeretné ezt folytatni, hanem inkább kiszolgálni a vendégeket, de én nem szándékoztam ennyiben hagyni a dolgot. Talán ezért nem kedveli annyira; mert tudja milyen múlttal rendelkezik? Vagy tett ellene valami rosszat? Esetleg csak a féltékenység beszélt belőle, amiért Harry rajta kívül több emberrel is barátkozni kezdett ebben a szakmában?
- Ezt hogy érted? - érdeklődtem tovább idegesítően, mellé somfordálva és egy bizalmas kört kialakítva köztünk, hogy ne kelljen suttognia és ne is tűnjön fel senkinek, hogy a pincérek kicsit leálltak a munkával. Hátra pillantva egy másodpercre, senki se volt türelmetlen vagy ideges, a számláját lebegtetve a levegőben, szóval könnyű szívvel hajoltam közelebb Niallhoz, majd szétrobbanva a kíváncsiságtól, egy nap ez lesz a vesztem, a szüntelen késztetés, hogy mindenbe beleüssem az orromat, na meg persze a makacsságom, de az már más téma...
- Mesélte már Harry, hogy hogyan ismerkedtek meg? - adta fel, hogy csendben maradjon és ne kotyogjon ki néhány információt ő is, amiért hálás voltam számára, hogy megvan benne a pletykaösztön. Visszagondolva, csak megráztam a fejemet, mert nem emlékeztem ilyesmi beszélgetésfoszlányra, csak egyszer említett meg Seinről dolgokat, akkor is csak azt, hogy mit mondott kettőnkről. - Egy megbízatója volt...
- Megbízatója? - kérdeztem vissza értetlenül, mert ez a szó nem sokat mondott nekem, csak bugyuta kémfilmek jutottak eszembe, amik egész biztosan nem illettek ide, talán én voltam túl tapasztalatlan az életből. De jobban belegondolva kezdtem rájönni, hogy miről beszél, csak sajnos nem is a tényre koncentráltam, hanem arra, hogy teljesen nyugodtan elmondja nekem ezeket a dolgokat, vagyis tudta, hogy már lelepleztem Harryt, idegesített, hogy talán mindenről tud. Esetleg az első éjszakánk összes részletét is eltudná mesélni időrendi sorrendben, még olyanokat is hozzárakva, amikre én már rég nem emlékszem? És esetleg taglalni is tudná, hogy először milyen fájdalmat éreztem, vagy mi?
- Felkérte, hogy ölje meg a volt barátnőjét, amiért a csaj kicsit kettyós volt és szakítás után rászállt - vonta meg a vállát, mintha ez egy mindennapos esemény lenne, a saját magánéletemet megsértő problémáimat kicsit félre tettem és tágra nyílt szemekkel bámultam Niallre. Úgy látszik több rejtőzik a csábító, spanyol külső mögött, mint azt bárki sejtené, bele se akartam gondolni, hogy szegény lány minden bizonnyal már nincs köztünk, a hideg futkosott a hátamon, miközben szembe találtam magam még egy biztató mosollyal és bizalmasomból rögtön munkatársam lett. Utána nézve, ahogy egy tálcát ügyesen lerak a kettes asztalhoz, kettő teli üvegpohárral, még mindig éreztem a sokkot az ereimben, jól esett volna abban a pillanatban egy hideg zuhany vagy egy jó erős pofon, hogy magamhoz térjek és folytatni tudjam megszokottan az életemet.
- Hé, bocsi, rendelhetünk? - zökkentett ki pár másodpercre egy hang, mire odakapva a fejem a pult mögé, megilletődve néztem a körülbelül velem egykorú lányra, ahogy vigyorogva felvonja szemöldökét és vár a válaszomra. Mögötte állt még két lány, egymással beszélgettek, gondolom a barátnői lehettek, és ez be is bizonyosult, mikor hátrafordult a válla mögött és szólt nekik valamit, de figyelmét gyorsan újra rám összpontosította. Zavartan a hajamba túrva álltam elé, hogy viszonylag összeszedettnek tűnjek, de a görcs a torkomból nem tűnt el, ami a hangomon se segített, remegő lélegzetvétellel pillantottam szemeibe, hogy magabiztosabbnak tűnjek, lehet, hogy kezdte azt gondolni, miatta, vagyis a látványa miatt vagyok ennyire szétszórt.
- Persze.