2014. február 14., péntek

29. rész

Sziasztok!:) Jelentkezem az új résszel és egyben egy új szereplővel is, aki annyira nem ismeretlen, de a történetbeli karaktere nagy vonalakban eltér a valóságtól. Köszönök minden, mint mindig és remélem is, hogy tetszik nektek, amit itt összeszerencsétlenkedek, szóval... igen.
(Oh, és nem ígérem, de lehet, hogy jelentkezem még következő péntek előtt.)
Jó olvasást!:)
horan vandaa.xx

Louis Tomlinson

Tanácstalanul álltam a tükör előtt, még reggel volt, olyan fél hét körül, de a Nap szerencsére már kezdett előbújni, ezzel világosságot hozva, bár annak ellenére felkapcsoltam a villanyt, mert alig bírtam befogadni a látványt, amit kaptam magam elé bámulva. Nem volt durva velem Harry, mármint én nem emlékszem, hogy hogyan sikerült azokat a halvány foltokat csinálnia rajtam, a nyakam hajlatában lévő véraláfutással már nem is foglalkoztam, azt tudtam, hogy úgyis ott fog maradni. De mi van a csípőmön húzódó piros vonallal? Nem mintha a szívem mélyén nem tetszene, hogy apró emlékeket hagyott rajtam, hisz rásimítva mutatóujjamat beugrottak pár másodperces részletek, meddig fog még ez tartani?
Egy viszonylag szűk nyakú felsőért nyúlva, gyorsan felkaptam magamra, mert közben indulnom is kellett volna már, hisz a hétvége ellenére ugyanúgy megmaradt a normális életem és sajnos foglalkoznom kell olyan unalmas dolgokkal, mint a munka. Sietősen egy pulóvert is lekaptam a polcról, de miközben a cipzárért nyúltam és próbáltam felhúzni, eszembe jutott, hogy ebben voltam akkor is, mikor először mentem találkozni vele a parkba, halvány mosoly húzódott a számra. Nem szabadna eszembe jutnia mindenről, de hát ezekben a tünetekben szenved az, aki hasonló érzéseket táplál valaki iránt, mint amiket én Harry iránt, olyan nehéz még magamban is kimondanom. 
Újra visszalestem a szekrénybe, rögtön meg is láttam, amit kerestem a tekintetemmel, gondolkodva bámultam a nekem kicsit túlméretezett fekete pólóra, talán gáz vagyok, de addig afféle kis relikviaként őrizgettem, de ideje lesz visszaadnom neki. Emlékeztem, ha még csak foltokban is arra, mikor nem engedett haza és nála kellett aludnom, hogy tudnám elfelejteni, bár akkor még teljesen máshogy álltak a dolgok. Persze, azt nem teszem hozzá majd, hogy kétszer aludtam benne és hogy majdnem azt vettem fel a mi kis hétvégénkre, elég lesz annyit tudnia, hogy nálam volt. Lábujjhegyre állva kivettem becses helyéről, bevallom nehéz szívvel válok meg tőle, az ujjaim közt szorongatva az anyagot fordultam meg a mobilomért kutatva, szokásosan az ágyban találtam meg, nem tudom másoknak is megvan-e az a szokása, hogy a telefonjukkal alszanak. Leülve a matrac szélére, egy pillanatra hátra pillantottam a rendezetlenül ott hagyott takaróra, az nem őrzött magában annyi emléket, nem hullámzott tőle a mellkasom, inkább a csengésekre figyeltem, amik már aggasztóan sokszor hangoztak el, talán rosszkor hívom? 
- Drága, vannak akik ilyenkor még alszanak - dünnyögte egy álmos, rekedt hang a vonal másik végén, mire beszívtam az alsó ajkamat és lehunytam a szemem, erre elfelejtettem gondolni. Néha azon agyaltam, hogy nem-e idegesítem, mert tudom, hogy vannak emberek, akiket a plafonra tudok vinni, de őt nem akartam, bármelyik rossz szokásomról leszoknék az ő kedvéért, zavartan gyűrögettem a felsőjét az ölemben. 
- De én mindjárt dolgozni fogok - szóltam nevetségesen, persze, ha már én fent vagyok, akkor legyen fent az egész város, okos taktika. Elkapott az érzés, hogy szívesen feküdnék most ott mellette az ágyában, a paplan alatt és hozzásimulva csupasz mellkasához, addig simogatnám az arcát, míg ki nem nyitná fáradtan csillogó szemeit és mosolyogva adnék egy jó reggelt puszit az ajkaira. Ilyenkor pofon kéne vágni engem, nem szabad képzelegnem, mert abból mindig valami túl romantikus vagy nyálas kép lesz, ami sosem fog megtörténni. 
- Igen, én meg este dolgozok - vágott vissza, mire rögtön mosoly kúszott a számra, de le is rohadt, mikor rájöttem, hogy mi a "munkája". Nem szerettem, mikor fejbe csapott a tény, hogy egy... egy bérgyilkos, olyan csúnya ez a szó, olyan illegális, ha ismernék az emberek az igazi énjét, tudnák, hogy milyen jó személyiség és hogy nem csak egy zűrös fiú, aki pénzért bármikor életeket ont ki. Vagy talán csak én tudom rosszul és az az oldala, amit nekem mutat csak akkor létezik, ha mellettem van, egyszer kíváncsiságból megnézném, hogy milyen a jelleme, mikor valaki mással van. A kialakult csendet meg akartam törni, szerintem ő is rájött, hogy valami rosszat mondott, a torkomat megköszörülve, összeszedtem a gondolataimat és rátértem az eredeti témára, amiért felzavartam álmaiból. 
- Tudunk ma találkozni? - reménykedtem a helyeslő válaszban, hisz nem csak azért akartam látni, hogy visszaadjam neki a régen elvett felsőjét, hallani akartam, ahogy közvetlenül hozzám beszél, rám mosolyog vagy hozzámér. Hisz ki ne szeretné, ha egy kis ideig törődnek vele és érezheti azt a különleges bizsergést csókolózásnál, vagy csak a hideg kirázást egy gyengéd simításnál, nekem az is elég, ha csak a közelemben van. 
- Edzőterembe megyek -  motyogta lehangolóan, mire csalódottan lebiggyesztettem az alsó ajkamat és a lábamat bámultam, szomorú sóhaj hagyta el a számat. Ezért is volt nehéz visszatérni a valóságba, a hétköznapi életbe, mert mindkettőnknek megvoltak a saját programjaink, gondolom ez a nehéz része egy kapcsolatnak, megoldani, hogy néha találkozhassatok is megengedhessetek magatoknak pár pillanatot. - De kihagyhatom, ha szeretnéd...
- Nem kell, menj csak nyugodtan - vágtam a szavába rögtön hamis mosolyt felvéve, mintha látná, nem vagyok önző, hogy miattam ne menjen oda, ahova a találkozásunk előtt is járt, ő se kért meg arra, hogy ne menjek el a focimeccsre csak, hogy vele lehessek. 
Elköszönve leraktam a telefont, majd a zsebembe dugtam, néhány hosszú másodpercig még ültem ott magam elé meredve, lejátszva újra ezt a rövid kis beszélgetésünket, majd rádöbbenve az időre, sietős mozdulatokkal összekaptam magam. A pólót azért a biztonság kedvéért beraktam a táskámba, amit mindig elhordok magammal a kávézóba, majd a vállamra kapva, becsaptam magam után a szobám ajtaját és az előszobába kocogtam. Egy dzsekit is felvettem magamra, mert a napsütés ellenére hidegnek tűnt a levegő, plusz a szokásos meleg fűtéses kocsi helyett most sétálnom kellett, mivel már senki sem tartózkodott a házban, nekem kellett kulcsra zárnom a bejáratot és a kaput is. Sose voltam jóban a kulcsokkal, ez most is meglátszott, eltartott pár percig, míg végül mindkét zár kattant egyet és megkönnyebbülve elindulhattam, már el is felejtettem mikor voltam utoljára gyalog. 
Az első két utcát még viszonylag lelkesen tettem meg, a csípős időben sétálva nézelődtem és agyaltam felesleges dolgokon, mint például mennyire meg tudja változtatni egy évszakváltás a környéket, még akkor is ha a szigetországban többnyire mindig ugyanolyan az idő. Az út könnyebben el tud telni, ha nem azt számolgatom, hogy még mennyi van hátra, amúgy pontosan tudtam, hogy még háromszor kell jobbra fordulnom és csak akkor leszek a parknál, amitől megint csak meg kell tennem egy kicsit, hogy ott legyek. 
Ha akarnám se menne, hogy a gondolataim végül ne ugyanott kössenek ki, vagyis ugyanannál a személynél, a még egészséges, zöldellő falevelek a szemére emlékeztettek, a nedves talaj pedig a hajára, bár egyik sem lesz sose olyan lenyűgöző, mint ő, még megközelítve se. Talán elfogultnak hangzok, de bárki megmondaná ezt, tudom jól, hogy ha kívülről a félelmet is mutatják, ha valahol feltűnik, a szívük mélyén szívesen elmennének vele legalább egy éjszakára.
Inkább más témákra tereltem a fejemet, mert nem akartam, hogy tudatosuljon bennem, hogy hány olyan nálam sokkal jobb ember van, aki simán elvehetné tőlem, úgy beszélek róla, mint az utolsó szelet tortáról egy szülinapi bulin, amit megkaparintottam, de készülnek megverni érte. Azon se volt kedvem rágódni, hogy vajon mi a fene van bennem, ami miatt kellek neki, mert biztos, hogy másnap reggelig se jönnék rá, ezért egy olyan kérdést tettem fel magamban, mi még egyszer sem merült fel bennem eddig, de mostanában egyre jobban foglalkoztatott. 
Mennyi idő után szabad kimondani egy párkapcsolatban a bűvös "szeretlek"-et? Egyáltalán, ami Harry és én köztem van az párkapcsolat? 
Hangosan felsóhajtva vágtam át az ismerős utcán, korán volt még ahhoz, hogy emberek sétáljanak idekint, belerúgva egy eldobott kólás üvegbe, összerezzenve figyeltem, ahogy leesik a járda széléről az útra és hangos csörömpöléssel végül megáll. Nem sokára újra el kéne mennem egy foci edzésre, mert az úgy nem szerencsés, ha kihagyok heteket, majd váratlanul feltűnök és kezdem előröl, előbb vagy utóbb onnan is ki fognak rakni, bár állítólag jól játszok még ahhoz képest is, hogy mindig engem állítanak ki elsőnek. De nem az én hibám, néha fellöknek, néha meg kicsit felkapom magam szerintem igazságtalan lap osztogatásért. 
A táskám pántját megigazítva, kicsit feljebb húztam a dzsekimet, mert fázni kezdett a nyakam és a hideg levegőtől csíptek is a véraláfutások, arra még nem jöttem rá, hogyan fogom őket elrejteni addig, míg nem lesznek elég halványak ahhoz, hogy arra fogjam, beütöttem. 
Megkönnyebbülés fogott el, mikor megláttam a sarkon a kávézót és a szimbólumának tábláját az ajtó felett, már kezdtek begörcsölni a vádlijaim, gyorsítottam a lépteimen, hogy minél hamarabb bemehessek a melegbe és leülhessek pár pillanatra, míg elkezdjük Tylerrel a napot. Tényleg, Tylerről is rég hallottam már, talán utoljára akkor, mikor felhívott panaszkodni a szerelmi életéről, elég hülyének nézhetett, amiért belenyögtem a telefonba, de Harry miatt volt. Úgy terveztem, hogy majd ma kiengesztelem valamivel és rákérdezek, hogy hogy alakultak a dolgok, abba jó vagyok, hogy meghallgassam mások panaszkodását és bólogassak vagy kifejezzem a sajnálatomat, esetleg vele együtt szörnyülködjek. 
De amikor benyitottam az üvegajtón és megálltam egy kicsit, mert kirázott a hideg a hirtelen hőmérséklet változás miatt, megfordulva nem azzal találtam szemben magam, akire számítottam, megilletődve néztem az ismeretlen fiúra, aki a pult mögött ült és érkezesemre felkapta a fejét. A telefonját nyomkodta addig, a másik kezével meg a fekete napszemüvegét birizgálta, meglepődtem és nagyokat pislogtam, míg végül ő vette rá magát, hogy mozduljon és kezdjen köztünk valami kapcsolatot, felállt, amitől láthattam, hogy egy magasak lehetünk, csak a felfelé meredező haja miatt tűnt magasabbnak. 
- Szia, te gondolom Louis vagy - mosolygott rám, miközben végigmért, tisztán lehetett hallani akcentusát, leszűrtem magamban, hogy nem idevalósi, vagyis legalább kiskorában biztos nem errefelé lakott. Egyik kezével beletúrt az előbb említett piszkos szőke tincseibe, majd a másik karját nyújtotta felém a pult felett, zavartan közelebb léptem, miközben bólintottam egyet, bár ötletem sem volt honnan tudhatja a nevem. Ujjait megfogva, fél szemöldökömet felemelve bámultam kék szemeibe, többnyire sötét ruhák voltak rajta és divatosak, mintha Harry hordott volna hasonlókat, magamban elpirultam, hogy már megint ő jutott először eszembe. - Niall vagyok. - zavart bele gondolataimba, valami gesztusként én is felfele görbítettem a számat, de még mindig nem értettem mit keres itt, párszor megrázva kezét végül elengedtem és vissza tettem a táskám pántjára. 
- Öhm... segíthetek valamiben? - kérdeztem, miközben azon agyaltam, hogy Tyler hol lehet, pedig mindig ő szokott itt lenni hamarabb és én vagyok a késő típus, rosszat sejtettem. Míg a válaszára vártam, lehajtottam a fejem és a cuccomat leraktam a pult másik részére, a cipzárt nem húztam be jól, ezért a lendülettől kiesett belőle az agyonkínzott fekete póló, zavartan érte nyúlva, szemem sarkából láttam, hogy a titokzatos srác a felsőt bámulja, majd elvigyorodik. Egyre több kérdésem volt vele kapcsolatban, az anyagot visszagyömöszölve, tekintetemmel próbáltam megkeresni az övét, szokásos szégyenlős énemtől ez egy bátor tett volt, kezdtem türelmetlen lenni, mert nem szólalt meg újra. A nyakamra tévedt a tekintete, rögtön odakaptam a kezemet zavartan és takarni próbáltam, de már mindegy volt, aztán észhez kapott, hogy nem rég kérdeztem valamit. 
- Én vagyok az új munkatársad - közölte végül leegyszerűsítve feleletét, döbbenten bámultam rá, még az állam is leesett, de annyira nem nézhettem ki hatásosnak, mint a mesékben. 
- Mi történt a régivel? - hebegtem, azért nem ordíthattam rá, hogy "Hol a francba van Tyler?", idegesített, hogy én erről semmit se tudtam, pedig azért gondolom nekem is szólhatott volna a főnök, hogy keddtől mással kell dolgoznom. Megvonta a vállát hanyagul, persze, sejtettem ezt a választ, a pultnak támaszkodva doboltam az ujjaimmal, míg azon rágódtam, hogy miként kéne ezen a kínos helyzeten túltennünk magunkat, már rájöttem, hogy nekem is kellesz betanítanom és megmutatnom, hogy mi hol van. - Gyere, hátul van az öltöző. 
Bólintott egyet, féloldalas mosoly függött az ajkain végig, mintha bármelyik pillanatban betörhetne ide egy csapat lesifotós és lekapnák, furcsának tűnt nekem ez a fiú, valahogy nem idevalónak, zsebre dugta a kezét és követett, ahogy azt kértem. Nem nagyon tudtam miként kéne segítenem rajta, hisz én is úgy jöttem ide, hogy Tyler már itt volt, szóval ő volt az első napokban az útbaigazítóm, nekem is valami hasonlót kéne Niallnek biztosítanom, még a neve is érdekes. Nem mintha elkezdeném kritizálni vagy leszólni, mert amúgy kedves srác és nekem ott volt a kis titkom is, hogy máshogy is tudok rá nézni, de nem nagyon ért fel a szintre, amit én megkaptam valaki mástól. 
Érdeklődve nézett körbe a kis hátsó helyiségben, fájó szívvel néztem a szekrények felé, már csak az én címkém volt rajta az egyiken, a másikról lekaparták, inkább elfordulva a fogason lógó felszabadult kötényért nyúltam és az újonc felé tartottam. 
- Vedd fel, kötelező - utasítottam, mire tekintetét rám emelte, majd az ujjaim közt fogott, amúgy idétlen anyagra és elfogadva, maga elé téve nézegette magát benne. Halkan felnevettem, nem nagyon illett hozzá a zöld szín a sok fekete ruha miatt, de biztos vagyok benne, hogy annak ellenére mostantól ő lesz a fő attrakció a kávézóban a lányoknak, bár eddig se én voltam és nem is akartam az lenni, mert nem lett volna belőle semmi hasznom. - Hogy hogyan kell kávét csinálni, arra majd időközben úgyis rá fogsz jönni, nem nehéz. 
Figyelmesen hallgatott és bólogatott, mintha fejben végig jegyzetelt volna, bár azt is láttam rajta, hogy szívesebben lenne valahol máshol, bár ki nem, én is inkább lennék Harrynél, a képzelőerőm fel sem ér a valósághoz, de attól még görcsöt okozott az alhasamban a kép, ami a szemem elé szökött. Bárcsak megismételhetnénk a hétvégét, most rögtön, megpróbálnék jobb lenni és én is adni neki valamit, nem lennék hangos, nem sírnék, csak élvezném a tényt, hogy egymással lehetünk és olyan közel. Nem tudom, hogy ezek után hogy fog menni ez a dolog, mármint bármikor ha ráérünk és megkívánjuk egymást, vagy minden egyes alkalomnak különlegesnek kell lennie? Bár, ha vele vagyok az már amúgy is különleges, a többi csak segíti és megadja a háttért, Niall észrevette, hogy elkalandoztam és felvonva szemöldökét mosolygott rám bámulva, zavartan lesütöttem a szemeimet, nem kell tudnia, hogy min gondolkodtam. 
- Menjünk - bólintottam magamnak az elülső tér felé bökve, ideje lesz kezdeni a munkát, mert pár perccel már biztos elmúlt nyolc, nem akartam az első napján megmutatni neki mennyire figyelmetlen és lusta vagyok, majd úgyis megtudja. 
- Előbb elintézhetek egy hívást? - kérdezte felemelve a telefonját, pislogva néztem az ujjai közt tartott készüléket, eléggé újnak tűnt, ötletem sincs hol dolgozhatott ezelőtt, ha így el van eresztve, és miért hagyta ott akkor azt az állást. 
- Siess - engedtem meg felé végre egy mosolyt én is, miközben a folyosó felé indultam, visszapillantva néztem, ahogy a kijelzőt nyomkodva keresi a telefonszámot, biztos valami barátnőt vagy havert akart tárcsázni. - Addig én kinyitok. - szóltam utoljára, mire hátra pillantott a válla felett és bólogatott jelezve, hogy megértette, nagyot sóhajtva hajtottam be magam mögött a faajtót, hogy nyugodtan tudjon beszélgetni. 
Előre sétálva, a bejárathoz csoszogtam és megfordítottam a Zárva táblát, egy pillanatra kilestem az utcára és a járda szélén parkoló autókra, amik harmatcseppjein megcsillant a reggeli fény, ilyenkor még úgysem szoktak vendégek jönni, a pult mögé leülve az asztallapra könyököltem és az otthagyott fekete napszemüvegét bámultam. Olyan ismerős volt valahonnan, mintha már láttam volna valakin ugyanilyet, de persze ez egy tömegárú, bárkinek lehet ilyen napszemüvege odakint, megrázva fejem űztem el a paranoiám is inkább csináltam magamnak egy forró teát, azon gondolkodva, hogy hol lehet az edzőterem.
Talán elmegyek és meglesem. Vagy nem, lehet mérges lenne rám. Nem tudom. 

7 megjegyzés:

  1. Ajjajjj... kezdek félni o.o ugye bem fogja Ni bántani Lout?! o.o siess nagyon a kövivel mert szétizgulom aza agyam xd*-*<3

    VálaszTörlés
  2. Huuuh. Ez furcsa lett 0.o Kivancsi vagyok! ♥

    VálaszTörlés
  3. Juuuj! Milyen bonyodalmakat fog okozni Niall? Húúúú! Kíváncsivá tettél. :D
    Puszi! xXx
    Reni

    VálaszTörlés
  4. Nagyon nagyon jó lett!Nagyon kíváncsi vagyok mi lesz a vége!Nagyon jól írsz! :D

    VálaszTörlés
  5. Imádtam, mint mindegyik részt!! :D Annyira kíváncsi vagyok mit lesz a köviben, meg, hogy Niallnak milyen szerepe lesz a történetben :D Izgatottan várom a folytatást! :D

    VálaszTörlés
  6. Nagyon jó lett! Nagyon izgulok, hogy mi lesz a köviben!
    Imádom, hogy hihetetlenül jól írsz! *-* ❤❤

    VálaszTörlés