2013. december 29., vasárnap

21. rész

Sziasztok!:) Megjöttem az új résszel, ami újra csak Harry szemszögéből íródott, remélem tetszeni fog nektek. Nem tudom, hogy sikerül-e különböző írásmódban megírnom a részeket, mármint, hogy észlelhető-e a fogalmazásban és szóhasználatban, hogy mikor ki van.
Következő bejegyzéssel már csak 2014-ben jelentkezem, ami így leírva elég furcsa, de sietek, tényleg!:)
Jó olvasást!
horan vandaa.xx 

Harry Styles

Egyedül ültem a sok ember között, miközben próbáltam nem foglalkozni azzal a ténnyel, hogy nagyobb utálattal és undorral a szemükben már nem is nézhetnének rám azok, akik felismertek, éppen ezért a telefonomat nyomkodtam frusztráltan, míg el nem kezdődött a meccs. Bevallom, a sima focit mindig is unalmasnak találtam, szívesebben néztem amerikai focit, de mindegy, úgy döntöttem most ezt is élvezni fogom.
Gondolataimat még mindig az éjszaka és hajnal folyamán történt dolgok foglalták le, számomra döbbenetes volt, amit Louis tett. Vagyis, már az is, hogy lebuktatott, miközben még a rendőröknek sem sikerül és a tudat ellenére is képes velem szóba állni, sőt megcsókolt az autónál. Hogy hogy nem futott el? Hogy hogy nem hívta rögtön a zsarukat és vitette be a börtönbe? Miért néz még mindig ugyanúgy rám, mint eddig?
Nem értettem. Több megfejteni való titok lapult ebben a srácban, mint amennyire az elején számítottam, de nem is lenne gond, ha nem lenne ilyen mérhetetlenül makacs és zárkózott.
Mások pár pohár alkohol után az ágyamba dőltek és saját maguktól kitálalták nekem az életüket, még ha nem is érdekelt, de őt nem lehet csak úgy leitatni. Ő más.
Szám elfacsarodott, hogy tudtam ezt kimondani magamban? Verd ki a fejedből ezt a hülyeséget Harry, ugyanolyan, mint eddig bármelyik másik. Csak ők nem tudták, hogy mivel foglalkozom és nem is akartam tudni, hogy hányadik alkalmuk, nem akartam kedveskedni nekik.
Felpillantottam a kezeim közt forgatott készülék képernyőjéről, mikor hangoskodni kezdtek a lelátón ülők, a két csapat kisétált a pályára és kezet fogtak egymással, kíváncsian figyeltem Louis mozdulatait. Könnyen megtaláltam szemeimmel, ugyanis a sok óriás mellett szegény még kisebbnek tűnt, elmosolyodtam, mikor feltehetőleg engem keresett a tömegben, szemöldöke közt apró ránc keletkezett. Arca megkönnyebbült, mert meglátott, intett egyet, de én csak biccentettem, nem kell tudniuk az embereknek, hogy kivel lóg. Tudom, hogy utál mások előtt bármiféle kapcsolatot létesíteni velem, ezt bizonyítja is az autónál történtek, bár azt nem tudom, hogy amiatt nem, mert velem látnák együtt vagy mert alapból a másságát nem szeretné felvállalni...
A sípszó hallatára elhúzta a száját, majd még egyszer rám nézett és futólépésben odasietett az edzőhöz, akit körbe álltak és figyelmesen hallgatták az erős gesztikulálást. A bíró másodszorra is jelzett, ami azt jelentette, hogy kezdődik a meccs, a szereplő játékosok a helyükre mentek, míg a cserék leültek a kispadra.
Louis kis termetének ellenére is jó posztban foglalt helyet, akkor gondolom ügyesen csinálhatta, erről se mesélt nekem egyszer sem, még csak meg sem említette. Pedig mikor a stadionban voltunk, én is beszéltem az amerikai fociról, ő miért nem? Többet kell róla megtudnom, és ha magától nem megy, akkor segítünk rajta egy kicsit...
A combomra könyököltem és a fejemet támasztva néztem őket, remélem ez nem egy normális 90 perces játék, mert annyit nem tudnék egy helyben ülni és azt bámulni, ahogy a labdát kergetik. Mi jó van abban? Főleg akkor, ha a végére egy gólt sem rúgnak.
Figyelmemet Louis csapattársaira irányítottam, az egyiket felismertem, ott volt a bulin is, gondolom az egyik barátja lehet, a többit viszont csak egyszer vagy kétszer láttam szórakozóhelyeken vagy kocsmákban. Doncasteri fiatalság...
Ezt nem úgy mondom, mintha én olyan idős lennék, sőt szerintem a legtöbbnél még fiatalabb is vagyok, de nekik nem kellett hirtelen felnőniük. Nem kellett 16 éves korukban azon aggódniuk, hogy mikor találnak rá a gyámhivatalosok és viszik be őket egy intézetbe. Elmosolyodtam, mikor Louis passzából gól lett, körülöttem tapsoltak és füttyögtek, büszkén vigyorgott, miközben beletúrt a hajába és visszafutott a saját térfelükre.
Az előttem lévő szék alját rugdostam, a rajta ülő nő úgy tűnt nem foglalkoztatta magát emiatt, azon agyaltam, hogy el kéne vinnem valahova Louist, ahol talán könnyebben megnyílik előttem. De hányszor voltunk már kettesben, olyan helyen, ahol senki sem hallhatott volna minket? És ez a tény engem is arra ébresztett rá, hogy mennyi alkalmat elhalasztottam. Bár felesleges lett volna próbálkoznom, mert nem engedi.
Bosszúsan felnyögve megdörzsöltem az arcomat, majd a tenyerembe temettem a homlokomat, ez nehéz.
Mióta besültem akkor éjszaka a kocsiban, azon gondolkodom, hogy miként lehet egy első alkalmat jóvá tenni, mit tegyek, hogy különleges legyen neki? Egyre hülyébb ötleteim voltak,  életemben nem láttam romantikus filmet, amiből ihletet vehettem volna, csak talán, amikor kisebb voltam... Biztos, hogy nem a szokásos rózsaszirmok, gyertyák, pezsgő kombót fogom választani, még elképzelni is nyálas volt.
Feladva visszafordultam a meccshez, már megint Louisnál volt a labda, ügyesen vezette maga előtt, addig amíg a másik csapatból az egyik barom elé nem vágott és fellökte. Döbbenten bámultam, valami furcsa érzés járta át a testem, aggódás azt hiszem, mindenki kíváncsian figyelte az eseményeket, míg én csak őt láttam, ahogy ott fekszik a füvön és fájdalmasan felhúzza a mellkasához a lábát. Kezem ökölbe szorult, szét akartam verni a képét annak az izomagynak, hogy képes bántani egy olyan embert, mint Louis még ha csak "véletlenül" is?
Köré álltak, a tömeg lélegzetvisszafojtva várt, amikor is végre ketten felsegítették a hideg, sáros földről, megkönnyebbülten sóhajtottam, mert a saját lábán, egyedül bicegett ki a pálya szélére, helyére beküldtek egy másik srácot. Ajkaimat összepréseltem, egyáltalán nem figyeltem tovább a meccsre, csak Louist bámultam, ahogy vagy a térdét fogta vagy a bokájával körzött párat. Egyszer sem pillantott fel rám, pedig tudhatta, hogy aggódom, de lehet, hogy nem...
A játék így még az eredetinél is lassabban ment le, vagyis én biztos, hogy éveknek éreztem,amíg a bíró végül bele nem fújt háromszor egymás után a sípjába, a győztes Louis csapata lett 4-2-vel. Halványan elmosolyodva figyeltem, ahogy a sok mezes fiú örömében odafutott a gyengélkedőhöz és felkapták, érdekes érzésem támadt látva széles vigyorát és kusza haját, nevetett, mikor lerakták és néhányan megcsikizték. Úgy látszik nagyon népszerű a focisok közt, gondolom mindegyik a haverja lehet, de azért frusztrált, ahogy fogdosták és hogy olyan jó kapcsolata van velük.
Az emberek fogyni kezdtek mellőlem a meccs végeztével, de én nem mozdultam, megvárom míg Louis összeszedi a cuccait - gondoltam magamban, meg a lelátón amúgy is könnyebben megtalál, mintha az autóhoz mennék. Elővéve a telefonomat megnéztem az időt, még mindig azon gondolkodtam, hogy hova vihetném el, de lehet, hogy annak jobban örülne, ha csak otthon ülnénk... de abban mi izgi van? Csaj ülni és bámulni ki a fejünkből, miközben egyikünk se beszél és nem is érhetek hozzá úgy.
Gyerünk Harry, komolyan, férfi vagy, old meg!
Megijedtem, mikor Louis hirtelen levágta magát mellém, nem hallottam, hogy jött volna valaki is, pedig többnyire észreveszem, ha közelítenek, sporttáskáját ledobta a földre és még mindig felfelé görbült a szája, arca kipirosodott a sok futástól.
- Nagyon fáj a lábad? - kérdeztem, óvatosan kezéért nyúltam, ujjai hidegek voltak. Láttam, ahogy meglepődött az érintés miatt, körbenézett és amikor megbizonyosodott, hogy senki sem figyel, visszafordult, majd hagyta ugyanott a kézfejét.
- Nem. Már sokkal jobb - nézett a szemembe félősen, meg akartam csókolni, de tudom, hogy nem értékelte volna, szóval hagytam ezt a tervet későbbre.
- Menjünk a kocsihoz, hűvös van - felállva, kezét fogva őt is felsegítettem, majd lehajolva a táskáért, a pántját a vállamra vettem. Zavartan elmosolyodott a gesztus miatt, bár nem tudom miért, alap dolog, hogy elviszem a cuccát, mert fáradtnak tűnt, tartogassa csak nyugodtan az erejét más dolgokra.
Rögtön elhúzta a karját és a háta mögé rakta, mikor a parkolóban többen is álltak mellettünk csoportokban, próbáltam nem észrevenni ezt se és azt se, hogy hányan pillantgattak az autóm irányába. Kinyitva a hátsó ajtót, bedobtam az ülésekre Louis táskáját, míg ő bemászott és bekötötte az övét, én is gyorsan helyet foglaltam a kormány mögött, majd felkapcsolva a fűtést összedörzsöltem a tenyeremet.
- Mit szólnál, ha elvinnélek valahova? - kérdeztem felé pillantva "csábos" mosolyomat felvéve, de rá úgy tűnt nem volt hatással, megforgatta szemeit. Szemöldököm a homlokom közepére kúszott, nem értettem ezt a reakciót, nekem nem mondhat nemet.
- Sejtettem - válaszolta végül dünnyögve, mire halkan felnevettem, tán ennyire kiszámítható lennék? Hátrafordult, majd maga mellé nyúlva kikapcsolta magát és feltérdelve az ülésre, hátra mászott. Kíváncsian bámultam utána, vagyis pontosabban egy ideig a fenekére, táskáját kicipzározva elővett belőle egy normális farmert és felsőt. - Fordulj előre! - parancsolt rám, mikor észrevette, hogy őt figyelem, lassacskán leesett, hogy át akar öltözni.
Eleget téve kérésének, úgy tettem, mintha a szélvédőn át az embereket nézném, de közben valójában a visszapillantó tükörre összpontosítottam. Mindkét karját kibújtatta a mezéből, majd az ülésre dobta, sietős mozdulatokkal próbálta felvenni a fekete, mintás pólót, de nekem bőven maradt időm jól végignézni rajta. Kicsit kiegyenesedtem és feljebb emeltem a fejemet, mikor letolta a rövidnadrágját, alsó ajkamat beszívva figyeltem, míg szerencsétlen mozdulatokkal levette a sípcsontvédőit is és felhúzta a farmerjét. Hátsóját felemelve begombolta, majd visszaülve a táskába gyűrte a focis dolgait és újra előre mászott.
- Amúgy én arra gondoltam, hogy csak a lakásomra megyünk fel... - jegyeztem meg visszafojtva vigyoromat, rápillantva láttam szemében a "te most viccelsz velem?" érzést megcsillanni, idegesen beletúrt hajába és félre simította a tincseit. - De jó kis műsor volt... - jegyeztem meg, arca többfajta érzelmet is tükrözött, de többnyire a hitetlenséget és a zavartságot tudtam felfedezni, nagyon vörös lett. - Megismételhetnéd majd egyszer, nyugodtabb körülmények közt... mondjuk a szobámban. És nem öltöznél vissza... - élveztem tovább húzni az agyát, de bevallom eléggé beindított elképzelve mindezeket, pedig én nem szoktam fantáziálni, inkább megvalósítom rögtön.
Gorombán összehúzta szemöldökét és elfordulva az ablakon bámult kifelé, nem hagyom, hogy végig puffogja az utat, felé nyúlva megfogtam az állát és kényszerítettem, hogy rám nézzen. Szeme meglepődve csillogott, felhúzva szám egyik sarkát, megsimogattam az arca élét.
- Egyszer megígértem, hogy elviszlek vacsorázni... - mondtam, már régóta eszemben volt, nem tudom végül mi lett ezzel a tervemmel. Megvonta a vállát és félrenézett, közelebb hajoltam és beharaptam az alsó ajkát, majd nyelvemmel végigsúrolva rajta, rögtön elengedtem. Ez csak olyan "figyelj már rám" célzás volt, be is jött. - Hétfőn dolgozol?
Óvatosan megrázta fejét, nyert ügyem van, akkor jól emlékeztem, hogy ez a hét elején se ment, vannak jó helyek Doncasteren kívül is... Hümmögve fordultam vissza a kormányhoz és folyamatosan gondolkodtam, beindítva a motort, gyakorlottan kiparkoltam a focipálya melletti kicsi, földes parkolóból, ami amúgy valójában szerintem nem is ezt a célt szolgálta, mindegy.
Louis csendben ült mellettem, nem szerettem az ilyen perceket, utálok csendben lenni valaki mellett, akivel igen is beszélnem kellett, párszor köhintettem és megköszörültem a torkomat, de nem vette a lapot. Vagy csak egyáltalán nem állt szándékában szóba állni velem, az istenit már, hogy ilyen béna vagy a társaságában, Harry!
- Ügyesen játszottál - jegyeztem meg félvállról, hogy egy kicsit megdicsérjem azért a focimeccsel is kapcsolatban, azért biztos rossz lehetett, hogy a játék felénél ki kellett állnia. Elfelejtettem megnézni magamnak azt a barmot, aki fellökte, pedig ha találkoztam volna vele valahol egy sikátor környékén...
- Köszönöm - válaszolta szinte suttogva, rám se nézve, csak a szélvédőn bámult kifelé, kezdett idegesíteni ez a csendesség és ártatlanság, nem ehhez szoktam. Úgy látszik az is az én feladatom lesz, hogy kicsit megváltoztassam ezen a téren.
Felkapcsolva az index jelzőt, fékezve megálltam a házam előtt, kiszállva átsétáltam az oldalára és neki is kinyitottam az ajtaját, mint mindig, ilyenkor mindig engedte, hogy megfogjam a kezét. Belegondolva, az volt a vágyam, hogy valaki felett uralkodhassak és irányíthassam, ennek ellenére néha ő is irányít engem, talán a tudta nélkül.
Előre ment a kapuhoz, míg én lezártam az autót, hátulról bámultam alacsony termetét, miközben pulóverének zsebébe dugta kezét és összébb húzta magát, és akkor sok gondolkodás után eszembe jutott egy jó ötlet. Holnap elviszem Sheffieldbe vacsorázni, és mivel hétfőn nem dolgozik, kiveszek egy hotel szobát kettőnknek éjszakára, büszke és izgatott mosoly terült szét az arcomon, ami miatt értetlenül pillantott rám, mikor mellé értem, nemsokára majd rájön...

11 megjegyzés:

  1. jaj de aranyos:) harry hogy vigyázna már louisraxd a kis cukik:) gyors kövit, nagyon szeretem az irásod, a történeted:)

    VálaszTörlés
  2. Waa nagyon jo lett! *.* egyszeruen imadom a blogod :3 es mivel irtad, hogy legkozelebb csak 2014-ben jelentkezel, ezert B.U.É.K :D

    VálaszTörlés
  3. Ez valami hihetetlenül fantasztikus lett. Imádtam, csakúgy, mint az eddigi részeket. Na de itt abbahagyni?! Hihetetlenül várom a kövi részt, remélem Harry semmi olyat nem tesz, amit Louis nem akar, viszont sokkal jobban remélem, hogy a hotelben történik majd olyan, amit akkor már Lou is akar...If you know what I mean. :D
    Rettentően jól írsz, imádom a fogalmazásod :)

    VálaszTörlés
  4. Istenem de aranyosak! Szerintem Harry beleszeretett Louis-ba, azért voltak neki ezek a gondolatok, csak ezt még magának se meri bevallani *.* Nagyon jó rész lett! Várom a kövit és Boldog Új Évet Kívánok! :) :)

    VálaszTörlés
  5. Ohh.. de tündériikk *-* :3 annyira jo ! *-*
    100 % hogy Harry szerelmes Louis-ba <3 nagyon aranyosak!
    Remélem kicsit majd megnyilik Lou.. és Harry is megjavul :) az este jol sikerüljön a vacsi után ;D xD
    Siieesss !!

    VálaszTörlés
  6. Imádom! Annyira aranyosak! :) Harry meg a romantika! :) Izgatottan várom a kövi részt! :)

    VálaszTörlés
  7. Atyám! EZ ELKÉPESZTŐ ÉS LENYŰŰŰGÖZŐ!!! ÚÚÚÚú siess,mert úgy izgulok,hogy mind bepisilek!!! Fúúú nagyon szeretem a blogodat! Imádom,Imádom,imádom!! Ja és siess a kövivel!! :D <3 Ja és boldog új évet!! (Ki az a fasz akinek sose tettszik??)

    VálaszTörlés
  8. Nagyon jó lett mint mindig!Imádom alig várom a kövit! :D

    VálaszTörlés
  9. Nagyon, nagyon szeretem a blogot..Annyira cukik hogy Awh..Harry hogy sajnálta már Lou-t.. :) Imádom a fogalmazásodat!!! Tudom, hogy most múltak el az ünnepek de nagyon boldog lennék ha még szünetben hoznád a kövi részt, persze nem sürgetlek vele, csak annyira várom folyton ezen a blogon - az érintéseken és a párbeszédeken kattog az agyam! GYORS KÖVIIT!

    VálaszTörlés
  10. Meglepii :D http://persecutioninthedark.blogspot.hu/2014/01/elso-dijam-d.html

    VálaszTörlés