7. rész

Hey everybody.:D Büszke vagyok magamra, hogy meg tudtam írni sűrű órarend és délutáni elfoglaltságok mellett ezt a részt, megkönnyebbülten adom ki kezeim közül.
Szeretnék kérni mindenkit, hogy kommenteljetek, mert el sem tudjátok hinni milyen érzés, mikor valaki olyan kedves szavakat kap, mint én tőletek. Vagy ha nem is, mert túl lusták vagytok, elég ha megnyomjátok a Tetszik gombot, már az is jól esik.:D
Egy kis spoilert szeretnék ellőni, vagy legalább is felcsigázni titeket, esetleg lelombozni, kinek mi, nem sokára előjön majd Harry igazi darkos éne, szóval ha olyan elemekkel találjátok szembe magatokkal, amik totálisan ellentétesek a valósággal, ne lepődjetek meg.
Jó olvasást!

horan vandaa. xx

Louis Tomlinson

Reggel, mikor felkeltem, Harry volt az első dolog, amit megpillantottam. 

Békésen szuszogott, vonásai nyugodtak voltak, szempillái bőrét súrolták. Olyan... emberinek tűnt, ahogy kócos haja a párnára hullott, és alsó ajka megremegett egy pillanatra.

A takaró lecsúszott rólunk, meglepetten néztem szembe csupasz, barna mellkasával, nem emlékeztem mikor kerülhetett le róla a felsője. Talán miután elaludtam, lezuhanyozott. Hazudnék, ha azt mondanám, nem használtam ki az alkalmat, számat beharapva csodáltam az izmai vonalát. 
Látszott mennyire ki van dolgozva, de nem tudtam, hogy mit csinál szabadidejében, amitől ilyen felsőtestet szerezhetett. 

Erős kezei a derekamat ölelték, még álmában is maga mellett akart tartani, mitől kellemes, meleg érzés futott végig rajtam, ujjaimat óvatosan karjára simítottam és lefejtettem magamról. Mordult egyet, de nem úgy tűnt, mint aki fel akaródzik kelni, összehúzva magát elfordult és tovább szundított.  

Megkönnyebbülten felsóhajtottam, amikor ügyesen kimásztam az ágyból és a padló sem reccsent meg alattam, amíg elsettenkedtem az ajtóig. 

A reggeli, hűvös levegő csípte a meztelen lábamat, nem is értettem Harry hogy nem fázik egy szál alsónadrágban. 
Egy pillanatra kilesve a hálószoba hatalmas erkélyablakán, csodálkozva néztem a hátsó udvart és a narancssárgás égboltot. Pirkadat volt, már megszoktam, hogy általában napkeltekor kelek fel és nem délig durmolok, mint mások. Mondjuk, a buli éjszakája után én sem voltam valami top formában... 

Tenyeremet a kilincsre fontam és halkan lenyomtam, a zár kattant, de nem olyan hangosan, hogy az bárkit is felriasszon. Lassan kinyitottam, majd behúztam magam mögött az ajtót. 
Mosolyogva indultam a lépcsőnek, de kicsit frusztráló érzés volt, hogy nem a saját lakásomban keltem fel. A padlószőnyeg csikizte a csupasz talpam, ahogy szedtem a fokokat, kezdtem büszke lenni magamra, hogy egyszer sem botlottam meg, pedig már több, mint öt perce ébren voltam. 
Leérve, kicsit zavarba estem, mert nem voltam tisztában azzal, mit hol találok, de volt annyi szerencsém, hogy Harry nappalija amerikai stílusú volt, szóval a konyhától csak egy hosszúkás pult különítette el. Felülve egy bárszék féleségre, a lábamat lógatva rákönyököltem a márvány lapra és unottan nézegettem a napilapokat, amik szanaszét hevertek előttem. 
A cikkeket átfutva leszűrtem, hogy másról sem szólnak, csak gyilkosság gyilkosság hátán. Doncaster nem éppen egy Riviéra, ha kedves az embernek az élete, mihamarabb menekülésre készteti magát. Bár... az igazat megvallva, több mint húsz éve koptatom ugyanazokat az utcákat, velem mégsem történt még semmi sem, amit okot adna a költözésre. Lehet, hogy azért, mert a város barátságos felén élek és még nem nagyon jártam a sötét sikátorokban, a tegnapot leszámítva... 
A hasam megkordult, oda kapva a kezem elgondolkodtam, hogy mikor is ettem utoljára. Nem nagyon emlékeztem, talán még a kávézóban valamilyen süteményt, de azóta nem nagyon csúszott le étel a torkomon. Lehuppanva a székről, megkerültem a pultot és a hűtőhöz léptem, az arcomat megcsapta a hideg, mikor beljebb hajolva szétnéztem, mit is reggelizzek. 
A tojástartót tenyerem közé véve, behajtottam magam mögött az ajtót, és kipakoltam magam elé a pultra mindent. 
A hideg csempe hőmérsékletét nehezen szokta meg felhevült talpam, akkor jöttem csak rá, hogy lehetnék figyelmesebb, és esetleg felkapkodhattam volna az előző napi ruháimat, mert egy felsőben és alsónadrágban ácsorogtam a konyha közepén. Hirtelen elpirulva még jobban a kézfejemre húzogattam Harry fekete pólóját, ami amúgy is nagy volt rám, megpróbálva elhessegetni az általános bugyuta kérdéseimet, mint például mit is keresek én nála, a tűzhelyre raktam egy serpenyőt. 
A tojásokat beleütve, úgy terveztem, rántottát csinálok, egy fakanállal piszkálva néztem, ahogy serceg a forró felületen a fehérje. Persze, közben a gondolataim messze jártak, valójában csak testben voltam helyben. 
Eszembe jutott, hogy valamilyen életjelet küldhettem volna anyának, hisz ötlete sincs merre lehetek, bár fogadok, abban a pillanatban is a munkahelyén ült és a barátnőivel csacsogott.
Elmosolyodtam a tényre, emlékeztem minden egyes beszélgetésére a teraszunkon, akkor tűkön ülve vártam rá, hogy befejezze, amiből végül az lett, hogy a kanapén aludtam el. Akkor még nem volt olyan elfoglalt nő, mai napig a munkájára fogja az idő hiányt, de tudom, hogy valójában az emlékeit akarja elhomályosítani. Hisz... mint mindenkinek, neki is voltak időszakai, amiket legszívesebben egy kézmozdulattal kitörölne a múltjából.
Anyáé és az enyém, azt hiszem hasonlít egymásra, egyetlen egy dolog, vagyis inkább személy keserítette meg az életünket, amit azóta is csak hamisan mosolyogva tudunk elfedni.
Szemeimet szorosan lehunyva, míg apró, színes csillagokat nem láttam, próbáltam másra terelni az agyamat, felsóhajtva kavargattam tovább a reggelit, aminek már nem kellett sok a lángon.
- Tudod, nem szeretem, ha valaki hamarabb lelép, mint én - mormolta egy hang mögöttem, felesleges volt hátra fordulnom, tudtam, hogy ki az, sokkal inkább szíven ütött az, amit mondott.
Ki tudja hány egy éjszakás kalandon volt már túl, napi szinten hurcolhatta fel a lányokat és srácokat a lakására, amitől rossz érzés fogott el. Vajon, ha engem is megszerez afféle trófeának, otthagy és megy a következő emberhez? De akkor már tegnap este megtörtén volna...
Kétségbeesett gondolataimból karjainak szorítása rázott fel, derekamra fonva a vállamra hajtotta az állát, úgy nézte mit csinálok. Kusza haja csikizte az arcomat, meglepődtem milyen jó illata volt bőrének, a gyomromban lévő állítólagos lepkéket csitítgatva zártam el a tűzhelyet.
- Te is kérsz? - kérdeztem végül szembe fordulva vele, de rögtön félre is kaptam a tekintetem, mert még mindig nem volt képes felöltözni. Láttam, ahogy huncutul elvigyorodik, ilyenkor sokkal jobban tetszett az arca, apró gödröcskék tarkították vigyorát, amitől elpirultam.
- Előbb valami mást szeretnék megkóstolni - motyogta a fülemhez hajolva, a szívem a torkomba ugrott, amikor megéreztem ujjait a fenekemnél. Felnyögve hajtottam a homlokom a nyakhajlatába, orromat bőrébe dörgölve hagytam, hogy combom alá nyúlva feltegyen a pultra.
Úgy, ahogy egy szemmagasságba kerültem vele, beharapva alsó ajkát, kezét a térdemre rakta és szétnyitva a lábam, beférkőzött közé. Zavartan simítottam a tenyerem a mellkasára, miközben derekamat megfogva még közelebb húzott magához, bokámat összekulcsolva a háta mögött, félénken mosolyogva pillantottam rá.
- Tartozol nekem valamivel - vigyorgott, zöld szemei letévedtek a számra, mire rájöttem, mit akar.
Átkarolva nyakát, ujjaimmal göndör hajába túrtam a tarkójánál, és az arcom felé húzva fejét, lehunytam a szemhéjam, vártam.
A szívem a torkomba ugrott, mikor alsó ajkamat megsimította a saját szájával, egyik kezét becsúsztatta a felsőm alá, az oldalamat cirógatta, amitől libabőrős lettem.
Hát... ez is megtörtént, az első, igazi csókunk.
Hivatalosan már a második, a formalitaság kedvéért, de a parkban történtekre nem szerettem visszaemlékezni. Nem képzeltem el és nem is aggódtam emiatt, valójában többet agyaltam azon az elmúlt időkben, hogyan koptathatnám le Harryt.
De abban a pillanatban közelebb akartam tudni magamhoz, mint valaha, nyelve bejutásért könyörgött, amitől egy pillanatra megilletődtem, majd végül szétfeszítette az ajkaimat és magáévá tette a számat.
A bőröm bizsergett érintése alatt, ahogy kezét lassan csípőmről a combomra simította, hosszú ujjai után égető hiány kínzott, vágytam rá, hogy testem összes porcikájához hozzá nyúljon.
Akármilyen tudós, filozófus lehettem akár abban a pillanatbab, akkor sem jöttem volna rá, mi okozza ezeket az érzéseket. A vérem felpezsdült, félelem és adrenalin cikázott bennem egyszerre, sosem gondoltam volna, hogy két ilyen, ellentétes dolgot lehet egyszerre érezni.
Levegő hiányban szenvedtem, elhajolva puha ajkaitól, a homlokának döntöttem az enyémet, félig lehunyt szemekkel néztem rá.
Mosolygott, de akkor őszintének tűnt, halvány gödröcskék jelentek meg arcán, amitől csodálkozva pillantottam félre, annyira pajkos és ártatlan volt az ábrázata.
Sóhajtva vettem el kezeimet a nyakából, amikor felcsendült egy halk, de a mi kellemes csendünkben jól kivehető dallam, Harry idegesen motyogott valamit, majd egy apró puszit nyomva számra, megfordult és az előszoba felé indult.
Egyik szemöldökömet felemelve néztem utána, formás hátsóját az alsónadrágon keresztül és széles vállát, hátát, amin mozogtak az izmok, miközben járt.
Hallottam dörmögésre hasonlító hangját, ahogy valamit mormol a telefonba, miközben én elrugaszkodva leugrottam a pultról és az asztalhoz leülve, enni kezdtem. Egész jó lett a rántottám, bár az évek során, amikor anya nélkül kellett ellátnom magam hetekig, megtanultam egy s mást.
Harry settenkedő léptei, és sötét árnyéka takarásban volt, szóval egészen meglepődtem, mikor a tányér elmosogatása után, felöltözve találtam a szobájában. Mivel nem volt a nappaliban, gondoltam felmegyek és megnézem ott, leguggolva matatott a kis éjjeliszekrényben, majd amikor megtalálta, amire szüksége volt, a fekete kabátja belső zsebébe dugta.
Nem láttam mi lehetett az, hatalmas kezében eltűnt, felegyenesedve rám pillantott, mire összerezzentem. Az arcán már nyoma sem volt jókedvnek, vagy akármilyen kedves érzelemnek, vonásai kemények voltak, szemöldöke alatt tompán csillogtak íriszei.
- Öltözz fel, hazaviszlek - közölte félvállról, hebegve az íróasztal előtt álló szék háttámlájára rakott ruháimért nyúltam és gyorsan felhúztam magamra a nadrágom. Úgy láttam, eléggé sietős formájában van, ezért nem kezdtem el szenvedni a felsőmmel, gondoltam, majd később vissza a adom neki a sajátját.
Ujját gyorsan felhajtottam, hogy legalább a kézfejemre ne lógjon rá, apró lábaimat sietősen szedve mentem mögötte, és miközben a cipőmet húztam fel, a szemem sarkából láttam, hogy az üveg dohányzóasztalhoz lép és letépi a jegyzetfüzet legfelső lapját és a zsebébe gyűri.
Talán kíváncsi lettem volna, ha nem tudom mi van a papírra írva, ötletem sem volt miért van szüksége egy bizonyos Brian címére, de nem is érdekelt. Próbáltam elnyomni magamban az érzést, hogy minden lépéséről tudjak, mindenkinek vannak személyes ügyei, szóval... neki is.
Hátamra simítva kezét kitessékelt a házból, az ő pólója felé vett pulóverem kapucniját a fejemre húztam, mert a reggeli órákban hideg volt és a narancssárga égbolton átúszó szürkés felhőgomolyagokból eső cseppek hulltak alá a földre.
Amíg ő egyet, én kettőt léptem, éppen ezért volt fárasztó számomra a nyomában maradni, becsukta mögöttünk a vaskaput, közben megnyomta a kocsikulcson a megfelelő gombot, amitől felpityegett a víztől csillogó autója. Az anyós ülés felőli ajtót kinyitva beültem a szokásos helyemre, az órát bámulva gondolkoztam, hogy hogyan voltunk képesek hat perc alatt elkészülni.
Harry bepattant mellém, a kulcsot bedugta a gyújtásba, és olyan erővel nyomta le a gázpedált, hogy szerintem az egész utca felkelt a motor hördülésére.
Nem tudtam hova ez a sietség, belepasszírozódtam az ülés anyagába, félve szorítottam ökölbe a kezem a combomon, megijedtem ettől az oldalától.
Sötét szemöldöke árnyékot vetített szemére, nem láttam semmi csillogást benne, az idegek rángtak az arcán, amiből tudtam, hogy összeszorítja a fogait. Ideges volt, haragos, ami nem tetszett.
Mi történt? Egyik pillanatban még pajkos gödröcskékkel ölel át, a következőben pedig olyan erővel szorítja a sebességváltót, hogy elfehérednek az ujjai.
Amikor leparkolt a házunk előtt, port kevert az autó, a kerekek alatt csikorogtak a kövek, kirázott a hideg. Türelmetlenül pillantott rám, meglepődve nyúltam, hogy kinyissam az ajtót, nem mintha komoly elvárásaim lennének, de minimum egy szia jól esett volna.
Lehajtott fejekkel sétáltam át az ő oldalára, a szélvédőn keresztül végig éreztem magamon a tekintetét, kezeimet a pulóverem zsebébe dugva pillantottam rá.
- Holnap találkozunk - mormogta, mintha képbe se lenne, hogy éppen miket mond. Magam elé bólintva meg se vártam, hogy beindítsa a kocsit, sértetten fordítottam hátat és a bejárat felé lépkedtem.
Nem tagadom, hátulról biztosan magabiztosnak tűnhettem, akinek meg sem kottyant ez az enyhe hirtelen elutasítás, de a kapucnim takarásában könnybe lábadt a szemem.
A kulcsomat kihalászva a nadrágomból, bedugtam a zárba, döbbenten vettem észre, hogy nem lehet elfordítani. Lenyomva a kilincset, az ajtó kinyílt. Megpróbálva nem csoszogni az előszoba járólapján, apró léptekkel a nappali felé indultam.
- Haza jöttem! - szóltam a levegőbe, megremegett hangom, bár közben rájöttem, hogy talán csak anya ért haza, de biztos voltam benne, hogy azt mondta, nem fog egyhamar.
- Louis - lépett elém az az ember, akire legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, vigyorgó arca és ölelésre tárt karjaitól hitetlenül elnevettem magam, majd neki ugrottam, mint valami kisgyerek.