14. rész

Halihó!:) Ezzel a pár szóval csak annyira szeretném elrabolni az időtöket, hogy megköszönjem a sok-sok kedves kommentet, a díjakat, amiket sorra kapok, és persze az egyre gyarapodó rendszeres feliratkozókat és oldalmegjelenítéseket. Jelen pillanatban 12,834 ami valljuk be, nem éppen kis szám, sose gondoltam volna, hogy én egyszer ennyi oldalmegjelenítéssel büszkélkedő blog gazdája leszek. És ez csakis a ti érdemetek.:)
Jó olvasást!
horan vandaa.xx

Louis Tomlinson

- Azt mondtad, dolgod van - említettem meg óvatosan Harry felé pillantva, már másodszorra vagy harmadszorra ültem a kocsijában aznap. Nem tudom miért mániája állandóan elhurcolni engem mindenhova, én sétálni is szeretek, bár legtöbbször olyan helyekre visz, ahova sok időbe telne elbaktatni. Most is már a külvárosban autókáztunk, volt egy tippem, hogy merre tartunk, de még nem voltam biztos benne. 

Harry arca árnyékba borult, csak a kinti fények világították meg néha pár másodpercre, de így is láttam, hogy felszabadultabb volt, mint délután, még el is mosolyodott halványan. Amikor felhívott telefonon és közölte, hogy menjek el vele erre a titokzatos összejövetelre, akkor is hallottam a hangján, hogy jobb kedve van. 

Kezdtem beletörődni, hogy sosem fogom megérteni a hangulatváltozásait, csak reménykedni tudtam, hogy a lehető legtöbbször lesznek jobb pillanatai velem. 

- Már elintéztem. - nézett rám egy másodpercre, talán ha nem fordította volna teljesen felém a fejét és éppen nem egy - a külvárosban ritka - utcai lámpa mellett megyünk el, észre sem veszem egy ideig a jobb szeme alatt húzódó pirosas foltot és, hogy alsó ajka az eredetinél is teltebb, vagyis duzzadt volt. 

- Mi... Mi történt az arcoddal? - kérdeztem hebegve, a gyomrom görcsbe rándult a tényre, hogy lehet bántották. Még mindig nem tudtam semennyit se arról, hogy Harry miket tesz, mikor nem vagyok vele, reggelig találgathattam volna és talán még akkor sem jöttem volna rá.

Láttam, ahogy a kormányt tartó ujjai elfehérednek, szemöldökét mérgesen összevonja és zöld íriszében haragos láng csillan, megijedtem. Rossz ötlet volt rákérdeznem, inkább maradtam volna a tippelgetésnél, megszokhattam volna, hogy mindig elszólom magam valami kínos dologgal kapcsolatban. 

- Semmi - morogta szinte suttogva, továbbra is meredten kibámulva a szélvédőn. Az utcai lámpák elfogytak, mivel kiértünk a városból, így már csak a homályos holdfény maradt esélyesként, hogy láthassam a mimikáit. 

Nem voltam túl jó emberismerő, szóval nekem hiába gesztikuláltak vagy a testbeszéd is feleslegesnek hatott, mert nem vettem észre vagy nem értettem meg. De azt tisztán láttam, hogy Harry ideges lett és legszívesebben ott helyben lefejelt volna valakit. Na jó, nem, de mintha remegett is volna a dühtől. 

- Bántottak? - haraptam be alsó ajkamat, nekem már úgy is mindegy volt, így feszegetni kezdtem a határaimat. Rájöttem, hogy úgy tudom a legkönnyebben kiismerni az oldalait és cselekedeteit, ha kihozom belőle minden féle szempontból a maximumot. Ha boldog, addig incselkedek vele, míg nevetni nem kezd, ha ideges, addig hergelem, míg el nem ordítja magát. Ez talán kicsit "öngyilkos" módszer, de elegem volt már belőle, hogy képtelen vagyok kiismerni az igazi Harryt.

- Nem - vágta rá gorombán, míg felkapcsolta a jobb oldali index jelzőt és lekanyarodott egy köves-földes útra. Az ablakon kibámulva megpillantottam az ezüstös holdfényben úszó tavat, ami mellett egyszer már eljöttünk, mikor éppen másodszorra vitt el magához, furcsa, hogy ennyi mindent megjegyzek vele kapcsolatban. Mert, amúgy a memóriám elég szelektív, a szülinapok és telefonszámok felidézése számomra kínzás.  

Halványan elmosolyodtam, nem tudom miért, de sejtettem, hogy ide jövünk, nagyon szép ez a környék, főleg esténként. Letettem arról, hogy kiderítsem Harry sebének eredetét, elmondja, ha akarja, bár biztos, hogy nem fogja. Ilyen dolgokat sosem mond el nekem és ez idegesített, jó, persze, kerek két hete ismertük csak egymást, de nekem már sokkal többnek tűnt. 

Már az életem része volt - ha vágytam rá, ha nem és nem menne olyan könnyen az, hogy egyik napról a másikra csak úgy kiradírozzam a jelenem, múltam és jövőm lapjáról.

A sötétben megcsillant még pár másik jármű a füvön parkolva, meglepődtem, azt hittem kevesebb személyből fog állni ez az "összejövetel", mert amúgy megsaccolva körülbelül 12 autó állt mellettünk. 

Leparkolt egy szürke Audi mellé, ami eléggé újnak tűnt, milyen elit emberekkel lóghat Harry? Az én kávézói fizetésemmel sosem engedhetnék meg magamnak ilyesmi kocsit, vagyis minimum akkor, ha már hatvan évet ledolgoztam ott.

Miután kinyitotta nekem az ajtót, apró reménnyel az arcán a karját nyújtotta, hátha most elfogadom a segítségét és hát... igen, hagytam, hogy kezem köré fonja az ujjait és kihúzzon az anyósülésről. Talán mérges volt rám, amiért kérdezősködtem, de halvány mosoly jelent meg ajkain és hüvelykujjával megsimogatta a kézfejem belső oldalát. 

Hosszú léptekkel a tó irányába indult, de mielőtt még kiértünk volna a sok-sok luxus járgány takarásából, utána nyúltam és most az egyszer én fogtam meg az ő csuklóját. Furcsa érzés volt, amúgy semmi nagy dolog nincs benne, majdnem ment tovább és maga után ragadott, ennyire kicsi lennék? 

- Harry! - szóltam rá halkan, meglepetten fordult meg, zöld szemei csillogtak. Túl sötét volt ahhoz, hogy megállapítsam most milyen árnyalatú volt az írisze, de azt hiszem közelebb volt a smaragdhoz.

Az arcát fürkésztem, vagyis többnyire a vöröses foltot és felduzzadt ajkait, így közelebbről már biztosan meg tudtam mondani, hogy valaki másnak az ökle okozta, a mellkasom megsajdult. Lábujjhegyre állva közelebb hajoltam hozzá, láttam rajta, hogy nem érti mit csinálok, majd egy apró csókot nyomtam a sebére. 

Nem tudom honnan jött ez a hirtelen gondoskodó elhatározás, saját magam is meglepődtem rajta, éppen ezért zavartan lesütöttem a szemeimet, mikor újra visszaereszkedtem a talpamra. 

- Ez derült égből jött - suttogta lehajolva a számra, majd orrával óvatosan megbökött. Ez is olyan tipikus Harrys dolog volt, tetszett, hogy szépen lassan felfedeztem egy-egy berögződött tettét.

Halkan felkuncogtam, nyelve súrolta az alsó ajkamat, miközben kezével átfonta a derekamat és szorosan magához húzott. Ha egy-egy merészebb tettem ilyet vált ki belőle, azt hiszem, többet leszek bátor és kockáztatok vele kapcsolatban. 

Mikor elváltunk egymástól a több percig tartó csókunk után, kifulladva és elpirulva sétáltam mellette elég szapora léptekkel, hogy tempót tudjak tartani vele. Nem sokat láttam az alattam lévő földből, féltem, hogy esetleg elesek egy nagyobb kőben vagy fűcsomóban, az eléggé rám vallana.
A távolban, a tó partján feltűnt pár pislákoló fény, akkor arra tippeltem, hogy lámpások vagy fáklyák, és bár igazam is lett, mert ahogy egyre közelebb értünk, meghallottam a halk, de mégis táncra hívó zenét, emberek ácsorogtak csoportokban, arcukat narancssárgára festette a mesterséges világítás.
Hirtelen görcsbe rándult a gyomrom az izgatottságtól, vajon én tényleg idevaló lennék? És ha elítélnek... bármi miatt is? Harry vajon hogy fog bemutatni a barátainak? Valójában azt mondta, hogy csak ismerősei, lehet, hogy annyira nincs is bensőséges kapcsolat közte és a duruzsoló fiatalok közt.
Érdeklődően pislogva nézelődtem, majd mikor néhányan észrevették a mellettem magabiztosan sétáló srácot, a tömeg arcán kétféle érzelmet lehetett felfedezni, voltak akik - többnyire a lányok - beharapott alsó ajkakkal figyelték a göndör Adoniszt, míg a fiúk szája undorba és utálatba húzódott, vagyis nem mindegyiknek. Szóval ilyen érzelmeket vált ki az emberekből Harry.
- Mi a pálya, haver? - jött oda elsőként egy srác, aki azok közé tartozott, akiknek vigyort csalt az arcára a tény, hogy Ő is itt van. Félénk voltam, az biztos, szerintem mindenki zavarban van, ha egy csoport idegen személy előtt kell megjelennie, éreztem a kíváncsi tekinteteket magamon, szinte lyukat fúrtak a hátamba. Hallottam a fejükben cikázó kérdéseket, "Ki ez a gyerek? Mi dolga van itt? Komolyan Vele érkezett?", kezeimet összefontam hanyagul, kínosnak éreztem a jelenlétemet.
- Sein - mosolyodott el Harry, kicsit kivillanó fehér fogait figyeltem és a szeme környékén megjelenő ráncokat, a szemöldökömet összehúztam, vagy megőrültem vagy tényleg életemben nem hallottam még azt a szót, amit kiejtett rózsaszín ajkain.
A fiú tekintete átcsúszott rám, a sötét ellenére is láttam, hogy bőre napbarnított és fényesen csillogó fekete haja és szeme van. Elpirultam, hirtelen ötletem sem volt mit kéne mondanom, azt vártam, hogy bemutassanak, hisz itt én egy totál idegen ember voltam. Nem önszántamból voltam ott, meghívtak és mivel nem mondhattam nemet, elmentem.
- Ő itt Louis - hallottam meg megint mély hangját magam mellől, a hideg végigfutott a gerincem vonalán, mikor kimondta a nevemet, az ő szájából olyan jól hangzott. Idegesen pillantottam vissza újra a számomra ismeretlen srácra, akinek vonásai kedvesek lettek és barátságosan a kezét nyújtotta felém. Megkönnyebbülten felsóhajtva elfogadtam, azt hittem nehezebben fog menni ez az egész megismerkedés.
- Sein - mondta ki újra azt a fura szót, értetlenül pislogtam párat, majd Harryre pillantottam segítségkérően, de ezt a fiú is észrevette, a helyzet nem követelte meg, de pár pillanatra felnevetett. El se tudtam képzelni mi olyan vicces, vagyis legelőször arra gondoltam, hogy rajtam nevet és azon, hogy képtelen vagyok felfogni mit beszél, de szerencsére megmagyarázta. - Spanyol vagyok.
Ajkaim közül egy apró "ohh" hangocska szökött ki, amint leesett, hogy minden bizonnyal így hívják, magamban párszor elismételtem, hogy memorizálni tudjam. Bár amilyen különlegesnek hatott a sok-sok unalmassá vált angol név mellett, szerintem ezt pont meg is fogom tudni jegyezni és arcához is illett.
- A Louis francia név, ugye? - kezdett el társalogni, meglepődtem milyen hamar befogadott, mármint az volt a legnagyobb félelmem, hogy talán furcsán fognak majd rám nézni azután is, hogy beszéltem velük pár szót. Bár miért is általánosítok, mikor még csak Seinnel beszéltem, vele is csak két mondatot?
- Igen - bólintottam egy aprót, szemem sarkából láttam, hogy Harry érdekesen felvonja a szemöldökét és engem figyelt, zöld tekintete átjárta egész testemet. - De nem vagyok francia. - tettem hozzá gyorsan, ajkaim sarka felfelé görbült, ahogy fokozatosan kezdtem feloldódni, pedig még csak a társaság egy huszonötödével létesítettem bármifajta kapcsolatot.
- Tudtad, hogy a Sein azt jelenti; ártatlan? - kérdezte, persze, hogy biztos volt benne, hogy ilyenekről gőzöm sincs, látszott rajta, hogy csak valami érdekességet akar közbeszúrni, kíváncsian figyeltem az arcát. Mediterrán vonásait tisztán fel lehetett fedezni, és nem csak amiatt, hogy barnább volt a bőre, ez természetes a déli, Egyenlítő közeli tűző napsütésben, bár nem találkoztam még sok spanyol emberrel, nem szívesen látogatják a mindig esős szigetországot.
- Ez kevésbé mondható el rólad - közölte Harry csipkelődve, komolyan, már kezdtem elfelejteni, hogy ő is ott van, annyira csendben volt. Pupilláim kitágultak, mikor kicsit előrébb hajolt, hogy barátságosan meglökje Sein vállát és közben észrevétlenül a derekamra simította kezeit.
Míg én azon próbálkoztam, hogy el ne ájuljak vagy piruljak a tényen, hogy emberek közt így hozzám ért, mind a ketten hangosan felnevettek, láttam, hogy egy mély pillantást váltanak, szóval valamit némán megbeszéltek egymás közt. Ez furcsa, szerintem én képtelen lennék valamit elmondani a másiknak pusztán a tekintetemmel.
- Gyertek, igyatok - indult el spanyol ismerősünk, miközben felkapott egy kirakott kerti asztal féleségről két piros poharat és hátrafordulva a kezünkbe nyomta. A meg-nem-mondom-milyen-színű folyadékot lötyögtetve sétáltam, itt már nem kellett aggódnom, hogy esetleg nem látom a talajt, végig sorban lampionokat raktak ki, bevilágították a pár négyzetméteres teret, ahol az emberek lézengtek. Elgondolkodtam, hogy vajon ki csinálta meg ilyenre ezt a helyet és mennyi idejébe telhetett? Mert személy szerint nekem nagyon tetszett, ahogy a sötétkék vízfelszínről visszatükröződtek a fénycsóvák, a gyenge széltől fodrozódó hullámok megtörték a tükörképünket.
Utoljára egy éve lehettem a tónál, de nagyon sok emlékem fűzött hozzá, különleges kis helynek számított a szívemben. Gondolom mindenkinek van ilyen, ahol az első randija, első csókja történt... vagy valami egészen más, lényegtelen.
Az emberek kezdték megszokni, hogy még két fő érkezett az összejövetel féleségre, már csak néhányan pillantgattak ránk furcsán méregetve, ilyenkor úgy odamennék és megkérdezném, hogy netalántán valami problémájuk van-e, de azt hiszem én ahhoz nem vagyok elég merész. Addig jutnék el, hogy dadogva megbökném a vállukat és aztán talán elfutnék. Mint egy dedós kisgyerek.
- Viselkedj úgy, mintha ide tartoznál, akkor senkinek se tűnsz fel - éreztem meg hirtelen Harry leheletének cirógatását a fülem tövénél, megborzongatott a tény, hogy milyen közel van az arcomhoz az ajka. Láttam, hogy poharában már valami más lötty van, vagyis ő könnyen fogyasztotta az alkoholt, mert amint egy aprót bólintottam, szájába öntötte a folyadékot és torkos nyeléssel eltüntette az egészet.
Elgondolkodtam, hogy ha most ennyit iszik, vajon hogy fogunk haza jutni. Kétlem, hogy itt akar aludni a tó partján, szeptember lévén az éjszakák és hajnalok felértek egy fagyos novemberi nappallal, a szúnyogok is megdermednek már ilyen időjárásban.
Zöld szemei furcsán csillogtak, idióta vigyor függött arcán, de muszáj volt elmosolyodnom, mert neki még az enyhe részegség is jól állt, bár annyira még nem volt kelekótya állapotban.
Viselkedj úgy, mintha ide tartoznál - visszhangzott a fejemben, még egyszer biccentettem magamnak egyet, majd körbenéztem, hogy mit csinálnak mások. Többnyire csoportokban ácsorogtak és beszélgettek, a halk zene ritmusára doboltak a lábukkal, a lányok nevettek egy-egy srác flörtölős viccén, az asztalnál kevert italokat csináltak maguknak a becsiccsenteni vágyók vagy csak a kirakott süteményeket kóstolgatták. Én az utóbbit választottam - mi mást, jó kisfiú vagyok - és a talpamon előre-hátra dülöngélve nézegettem a tálcákra rakott finomságokat, míg Harry félre vonult Seinnel, a szemem sarkából láttam őket, valami fontos dologról beszélhettek, mert komorak voltak.
Hümmögve egy fehér habos édesség felé nyúltam és ügyelve, hogy a lehető legkulturáltabban fogyasszam el, beleharaptam a szélébe. Ehető volt, valami seízű krémmel a belsejében, talán csoki vagy vanília, a színét nem láttam így nem tudtam eldönteni.
Grimaszba futott az arcom, mikor rájöttem, hogy tulajdonképpen egy süti aromáján agyalok, pont ezért nem fogok sohasem beolvadni ezek az elit emberek közé. Kíváncsian felvont szemöldökkel fordultam az egyetlen személy felé, akit ismertem ezen a helyen, a szívem dobbant egyet, mikor észrevettem, hogy Harry engem bámul beharapott alsó ajkakkal és nem is érdekli a hozzá beszélő spanyol haverja. Zavartan lesütöttem a szemeimet, eszembe jutott, hogy talán habos maradt a szám, gyorsan - lehetőleg észrevétlenül - végignyaltam rajta, de sajnos páholyból nézhette végig a kis műsoromat.
Meglepetten szemlélt, fejem búbjától talpamig, többször is, majd egyszer csak egy gyors mozdulattal leintette Seint, elhadart két szót és hosszú léptekkel felém közeledett. Döbbenten pislogtam, szemei már valami egészen mástól csillogtak, ajkait beszívta fogai közé, mitől új értelmet nyertek nálam a "szexi, dögös" kifejezések.
Gyorsan visszajátszottam az agyamban, mit tettem, amiért idejött? Valami nagyon rosszat? Én csak álltam és lenyaltam a számról a fehér habot...
Legszívesebben homlokon csaptam volna magam, félreérthetőbb dolgot valóban nem tehettem volna, gratulálok Louis, száguldasz a vég felé, mint az Orient Expressz. Arcom pírbe borult, semmi hátsó szándék nem volt a mozdulatom mögött, csupán úgy éreztem, hogy süteményesek maradtak az ajkaim.
- A kocsinál leszek - búgta mély, rekedt hangján, a torkomra forradt a szó és a levegő is. - Gyere, ha mersz - mosolyodott el kacéran, a féloldalas mosolya volt, amit úgy szeretek. A szívem mintha bármelyik pillanatban képes lett volna kiugrani a helyéről, nem tudom, hogy az emberek észrevették-e a kis jelenetünket, de ha elájultam volna, minden bizonnyal nagy feltűnést keltünk.
Néztem, ahogy a szokásához híven nagy léptekkel elindul az autók felé, amerre az éjszaka fény hiányában sötétséget eresztett a járművekre, egyetlen egy kérdés zakatolt csak a fejemben; utána menjek?